Akkor itt lenne az ezredforduló. Egy kissé eltávolódtunk, na igen ez már teljesen más időbeosztás. Másképpen írunk, másképpen gondolkodunk. Mások az éjszakáink, és ismét mások a nappalaink. A vezeklésünk sem mindennapi.
Olyan tevékenységekbe fogunk (nem szép és míves szó a tevékenység, de sebaj), szóval a tevékenységeink olyasvalamit kell leírjanak, ami szervesen hozzánktartozik. Minden remekmű feltehető előbb-utóbb a Hálóra. Ez a háló mindent kifog, beleremeg a tudatába, hogy most akkor birtokosa egy örökzöld tudásnak. -A mindennapi Hálónkat add meg nékünk ma.
Ki szeretne egy jót játszani? Kosztolányi óta mindenki elfelejtette, hogy játszani kellene, holott csak egy kis komolyságot kellene belevetíteni. Keverni kellene, beleremegni. Mindent beleszuszakolni, beleerőltetni. Aki valamit erőltet, az előbb-utóbb belebukik. Már megint az előbb-utóbb. Ezektől a szószerkezetektől nem lehet szabadulni. És nem is kell. Na de, ne fejtegessek. A fejtegetések az időmilliomosoké... Nekem már semmilyen millióm nincsen. Már mindent elhagytam, ottfelejtettem egy rakományon.
Kérdés: a Hálóban hány háló férhet meg?(...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése