A szépség eszmény. Mindenki követheti, mintha erre vezetné életének értelmes útja. A követés életünk vezérfonala. Mindig valamerre elkalauzol a figyelem. Valamit észreveszünk, megragadja tekintetünket. Ráfókuszálunk, mintha ez a figyelemmegragadás lételem lenne.
Aki megragad az mindent magáénak akar. A szépség is ekként viselkedik. Annyira megragadja a keresőt, hogy beszippantja annak teljes tudatát. A tudata lebomlik. Kifakad, és kifolyik.
Dehát a kereső már egy legendás alak. Elindult a történelem elején, hajnalán, derengett a tudatában és a horizonton. A történészek valószínűleg máris kiborulnak hiszen nincsen datálás. A datálástól függ minden. A történész nem is tekinthet semmire sem másként. Csak ez marad.
A datálás semmisége.
Szóval a kereső valójában: egy Kereső. Valamit elveszíthetett, és annak nyomába ered. A tudat fejlődése kellene legyen az emberiség fejlődésének a definíciója. De nem éppen így áll a dolog.
De ne borítson ki senkit sem ennek a revelációja. A tudat meghasad olykor, majd egy kissé kireped, akár egy jól megfeszített dinnyehéj. Nyár idején remek hasonlat.
Ha ez a nyári beszédes hangulat nem megfelelő, akkor télire váltunk. Mindent a kliens és a kérelmező legremekebb óhaja szerint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése