Már egy jó ideje nem kerültem netközelbe, hogy tovafűzhessem vágyaim kerekét. Nem lehet úgy elmenni az élet mellett, hogy bele ne rúgjon az ember, vagy netalán belé ne rúgjanak. Ha valami mást szeretnénk, akkor visszafoghatnánk magunkat, de mégsem tesszük.
Legyek egy kissé világosabb. Ezerrel keressük nap mint nap a boldogságunkat, az apró örömök felbukkanásának helyeit. Hátha mégis előkerül, hátha jobb belátásra bírhatjuk a sorsunkat - valami ilyesmit szeretnénk tetten érni, de elég nehéznek tűnik a terep. Mindent félresöpörnénk egy kis boldogságért, csakhogy a perceink örömteliekké váljanak. Ezek a percek átalakulnak, kidermednek, mint a jeges üveg télen, és ha nem vigyázunk és nem időzítjük be a pontos pillanatot, akkor szétpattannak. Pedig szeretnénk, ha megmaradnának úgy ahogy megjelennek előttünk. És ez az időzítés nagyon fontos, mert ha egy kissé hamarabb szeretnénk közbeavatkozni, akkor nyers hússá válik a szánkban az önfeledtség pillanata, ha pedig elkésünk, akkor úgy érezzük örökre elmúlt az amire régebben vadásztunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése