Azon elmélkedni sokszor, hogy mi lesz, és mi történik majd az elkövetkezendőkben sokszor értelmetlen. Már eleve a jövő képzete homályos, habár a tudományos gondolkodás elterjedésével, és valójában a sikerességével is - valljuk be - egyre inkább az a kép honosodik meg bennünk, hogy igenis lehet valamilyen képünk a jövőről.
Ami a tárgyak és jelenségek világát illeti, ezen a szinten eltalálható, azaz sikeresen érvelhetünk. Hiszen ez előhitelezés már önmagában a tervezés része, és éppen ezért születnek meg a technológiai civilizációban is a tárgyak, termékek.
Azt már kevésbé hiszem, hogy azt el lehetne találni, hogy a jövőben az ember mint egyed, hogyan fogja magát érezni, egy adott pillanatban. Talán erre mondják azt a keletiek, hogy nincsen jövő, és múlt sem, csak az örök jelen.
Az Örök Jelen.
Ezt jól meg kell jegyezzük, hiszen ebben élünk egyfolytában. Első látásra és megközelítésre nagyon misztikusnak tűnik, de mégsem az. Az elterjedt időelméletek, amelyeket a nyugati civilizáció, és implicite kultúra táplál magával szemben, ezt nem fogadják el. És énszerintem éppen azért nem, mert a följebb vázolt tervezés nem engedi. De az ember személyes sorsa - és itt akár nagybetűvel jelölhetném is, hogy Ember -, mégsem ebben a múltban zajlik. Az igaz, hogy van emlékezés, de az csak az agynak a referencialitása, azért, hogy az adathalmazok rengetegjei között el tudjon igazodni. Emiatt kezdték pedzeni az újkor elején is azt, hogy az idő csak egy szemléleti kategória (pl. Kant).
Ezért gondolom én is azt, hogy csak a tudatunk az ami felfog. Persze erre rá lehetne fogni egyből, hogy egyféle szenzualizmus híve vagyok, a szónak a szenzoriális értelmében.
De hát egy sor inger ér egyfolytában engem is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése