Illúziók

Richard Bach Illúziók c. könyvét már régebben olvastam. Valójában az előtörténete, és ami az én személyes előtörténetemet illeti ebben a helyzetben, már egy másik R.Bach műre vezetném vissza, és az A sirály (Jonathan Livingston Seagull).

Egy-két szó erejéig álljunk meg A sirálynál. Adott egy sirály egy akármilyen sirálypopulációban, aki szeretne tovább, és főleg magasabbra szállni, mint a társai természetesen. Ezek nem nézik jó szemmel társukat, megérzik benne a különc vészjosló szagát. De a sirály nem hagyja magát, és szárnyalása sikerül, hamarosan. Pontosan amiatt, mert nem adja fel az álmait, és bízik magában rendületlenül. Dióhéjban ennyi a történet, egyszerű nemességgel megírva, az irodalmi pallérozottságot is megadja R.Bach.

Ami jobban bejött az az Illúziók. Itt már a magasabbról szemlélt élet jelenik meg. Egy olyan dimenzióban értelmeződik az élet maga, de a köznapi élet is, ami szellemi elrugaszkodást igényel. A világ olyan értelemben alakul, és nem utolsósorban átalakul, ami a tudat vezérlése által jön létre. Szóval szerintem Bach azért mesteri ebben a kötetében, mert pontosan eltalálja azt, és ebben az értelemben a keleti tételt is tálalja: illúziókban élünk egyfolytában. Ez a Mája fátylával rokon gondolat, és még egy nagyon fontos kategóriával, ami a shunyata. Ennek valótlan természete miatt természetesen, amit Buddha hangsúlyozott.

A cselekménye eléggé egyszerű, egy pilótáról szól, aki egy duplafedelűvel (gyönyörű kép!)röpülget az E.Államok közep-nyugatának mezői fölött. Utasokat vesz föl, akik rövid ideig bérlik őt és gépét. Amolyan kis örömrepülések ezek. Aztán amikor egy kisebb települést kipipált, akkor továbbáll a következő településre, és ott kezdődik minden előlről. Egy ilyen jövés-menés közben ismerkedik meg egy hasonló pilótával, kit Donald Shimodának hívnak. Valójában mindkettőjük ugyanazt csinálja, amit éppen szeret. Ez a belső feszültség és vibráció, ami a kettejük viszonyának a lényegét adja, lesz majd alapja a további narrációnak.
(folyt.köv)