Ilyen nap is van. Amikor elvesztődik egy nagy lélek, egy nagy kaliber. Habár arról is beszélhetnék mostanság, hogy egyre többen helyezik át magukat egy következő életformába. (Azt is belátom, hogy a következő életforma, mint megközelítés nem a legszerencsésebb, de nem biztos, hogy jobban el kell merülnöm ebben.) Ami megragadó ebben a történetben, hogy valaki ténylegesen alkotott valamit, és ez a nagyszerű az ő sorsában.
Hiszen sorsa volt, a zenében tükröződött mindaz, amit meg kellett tennie. Hatalmas óvációk közepette röpült egyik koncertjéről a másikra, mindenki legnagyobb gyönyörűségére. Az nagyon nemes volt a részéről, hogy úgymond leállt a magaskultúrán kívül lévőkkel, a zenei piacon. És ezek is nagy sikernek örvendtek, mindenki magánkívül volt a megjelenéseket illetően.
A nagy kaliberek nagy kaliberek maradnak. Ekképpen mégis fentragadnak az égbolton, hogy majd az elkövetkező generációknak mutassák az utat. (Ez egy nagyon rossz mondat volt.)
Na de.
Azt kellene ilyenkor a leginkább ecsetelnem, hogy azokban a műalkotásokban, amelyekben résztvett - zenei műalkotások -, azokban teljes erőbedobással dolgozott. És ez így is van.
Aki elismeri a nagy egyéniségek idejét és teljes nekifeszülését, az szerencsés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése