Mostanában előtérbe került az egyensúly. Majd minden valamirevaló szövegben, alkotásban, jelenségben. Amikor jelenség világról beszélek, akkor akár a szociális illetve szociológiai fenomént is beleértem.A fenomén.
Most nem szedem darabokra, hogy etimológiájában micsoda. Legközelebb.
Szóval egyensúlyban kell lenni. Avagy egyensúlyban kellene lenni. Ennek az archaikus illetve régebbi megfelelője a mérték. Erről regéltek azok akiknek valamilyen közük volt a bölcsességhez.
A szophia.
Amikor a középiskolában tanítottam, és nem biztosan, hogy annyira rosszul, akkor nagyon nehéz volt megértetni ezt az elementáris kategóriát. Hiszen nem volt érdekfeszítő, nem volt érdekes. Nem volt dinamikus. Egy olyan világban, ahol a dinamizmus majd minden percben jelentkezik, instaurálja magát, és újrateremti magát (azaz definíciójában is megújul örökkön-örökké). Szóval ebben a világban nehéz bölcsnek lenni. De ez megint egy sztereotip mondat, megközelítés.
Nem nehéz bölcsnek lenni. Csak éppen az ábrándjainkat és vágyálmainkat kell megkeresnünk, hogy meddig vezetnek el, és valójában mit fednek le.
Mert kérdés lehet az is, hogy tényleg elfednek a vágyaink, álmaink valamit?
Megtörténhet, hogy éppen az utat fedik el, amelyiken járnunk kellene, mint valamilyen mitikus utazók. Iránytűnket kellene beállítanunk, hogy ne tévedjünk el. De hát ma már odvas az iránytű is. Nem korszerű.
Amúgy a GPS-t én is tudom kezelni. Kiderült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése