Elindult az őszi zápor hirtelen, szemerkélésből váltott, ilyen is van, egy kis mennydörgésszerű robajjal párosítva. Kitekintettem az ablakon, hogy érezzem az ősz illatát. Megfekszi a cement fakó szürkeségét, ahogyan a lámpák is tükröződnek a tömbházra aggatott reklámfelületen.
Sárgában úsznak ezek a fények.
A népi hiedelem a sárgát az irigységgel asszociálja, és azt is bele kell vennem a napi gyakorlataimba, hogy ne irigyeljek senkit.
Nem lesz könnyű.
Ez is a legalapvetőbb emberi gyengeségek közé tartozik. Sokan figyelmeztették az embereket, a kora görögöktől, a rómaiakon keresztül (pl Seneca is ha jól emlékszem), de úgy látszik, hogy nem tanulunk belőle.
Nem kell megijedni.
Nem kell félni. Csak megtanuljuk valahogyan. Valamiből bátorságot kell meríteni.
Az is feltűnt nekem, és ezt már régebben megfigyeltem, hogy nincsen olyasmi: egyetemes megoldás. (Lehet, hogy erre valaki azt mondaná, nagyképű a megjegyzésem. Ám legyen, nem zavar.)
Úgy általában a bajainkra.
Mindenkinek külön kell kidolgozni a módszereit.
Hogyan járjon, milyen szaporán vegye a levegőt, mennyire tagoltan kell beszélnie, és még folytathatnám.
Már két helyen olvastam, hogy Sting bedurrantott egy csajt valahol Hamburgban. (Magyarán megdugta, elnézést azoktól akik nem bírják ezeket a kifejezéseket.)Most mialatt turnéztunk Magyarországon, és aztán itthon.
Most ezen csámcsognak?
Elfelejtették, hogy a Sting-szerű popikonok azért tettek valamit egypár szegény emberért.
De ne menjünk bele, mert valaki máris szól, hogy mi csak ne sajnáljuk a gazdagabbakat. És ebben a pillanatban nem is sajnálom. Mert talpra fog állni. Csak éppen annyi, hogy együttérzek vele.
Meg kellene hallgassák a Roxanne-t.
Dallamos, magányos, nagyszerű.
Rendbe fog jönni minden.
Már elállt a zápor, a kisebb zenecsata már nem olyan fontos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése