Amikor kipenderültem a házból, a tegnap, magamat tolhattam előre, valamilyen rejtett energiának engedve. Daliásan sütött a nap, éppen ezért még hálás vagyok az ősznek, hogy ily mértékben adakozik a szegény halandóknak. A ferde napsugár nem feltétlenül jelent csalfa beállítódást. Miért is jelentene?
Most nem a napi görbéinket próbálom kivesézni, ezek gyönyörűen pörögnek egymás után, és nagyon sokszor én is kiveszem a magam részét ebből. Már több ízben elmondtam, hogy nem szeretnék szent ember lenni, vagy szent életű valaki. Ettől függetlenül nagyon is tudom tisztelni a szent emberek habitusát, és magát a szent embert, csak úgy.
Hiszen egyféle fegyelem és konzekvencia nyilvánul meg cselekedeteikben.
Természetesen vannak akik ezt az aszkézist egy rejtett fogyatékosság eltakarásával magyarázzák, azaz úgy gondolják, hogy az ilyen egyén frusztrált. Szerintem ez nem állja a helyét. És azért is sántít egy ilyen visszakézből biflázott replika, hiszen ez megint a túlpszichologizálás kelepcéjének bizonyul. Természetesen minden tiszteletem a pszichoanalízis vívmányainak, hiszen itt is jelen vannak hiteles felfedezések. Csak a mértéket kell beállítsuk, és akkor nem esünk túlzásokba.
Ez valószínűleg azért helyes megállapítás, hiszen emiatt érvényesnek kell lennie a különbözőség elvének, ami az emberek közötti természetes együttélés alapmértéke. Most tudom, hogy ez olyan mintha a kortárs antropológia apologétája lennék, ami nem vagyok egyrészt. Ugyanakkor lehetnék, mert az miért is lenne rossz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése