Moravia

A hét elején még Pesten történt, mikor éppen próbáltam kivergődni a Blaha térnek a forgatagából. Ott sündörögtem, mintha valami tényleg fontos volna, mintha egy elfelejtett gesztust kerestem volna. Amúgy természetesen mindig valami fontosat keresünk, ilyenkor fölkerül a fontoskodási maszk is az ábrázatunkra, nekünk csak ne mondják meg. Mi tudjuk.
Közben telefonálnom is kellett, egypár fontosabb ügyemet kellett egyengetnem, és a megbeszélt helyekre készülődtem, csak még éppen táblázgattam magam.
Sebaj biztatgattam magam, a hagyományos módon, majd minden elintéződik. Gondolom ilyenkor úgy nézhetek ki mint egy magabiztos bíró, aki már könyörtelenül végrehajtja döntéseit. És ha még arra gondolok, hogy a nagyvárosi forgatagban ezt még jobban csinálom, mert én is alkalmazkodom az "urbánus grandőzhöz".

Majd aztán kacsáztam kifelé a rejtekhelyből, szemem sarkából nem szalasztva a szép nőket. Nem forgatom a fejem mint a rotációs kapa kötelességből, de azért nem is hagyom ki a lehetőségeket.
Vannak olyan pillanatok az életben, amikor előre kell menni. Azt hiszem ekkor is ez történt, csak úgy megindultam önmagamtól, egy jól megcélzott irányba, habár már előre elterveztem merre. Szépen kapaszkodtam fel a lépcsőkön, mint egy akrobata kit elszántsága még a halál torkába is belevet, majd amikor kiértem, akkor kissé megtorpantam. Kissé jobbra tőlem egy fiatal srác állt a standja mellett, egy kis stand melyen könyvek halmaza terült el. Eklektikus változatosság jellemezte az első pillanatban. Egy-két minőségibb album, némi útleírás, majd egypár regény ilyenek. Gondoltam szemrevételezem, annyi időm még csak lenne.
A srác egyből kiszemelt engem, talán szimpatikusabbnak is tűnhettem, mert azt ajánlotta, hogy árleszállítást is alkalmazhatunk. Magyarán alkudnánk. Máris éreztem, hogy jó helyen vagyok.
Ahogyan elkezdtem leltárba venni a kínálatot, és közben egy Cézanne önéletrajzi-regénybe lapozgattam bele (sajnos már elfelejtettem a szerző nevét), majd egy Francia szimbolisták a 19.században c.albumot kezdtem fellapozni, valami máris történt.
Megérkezett két krapek elcsigázott ábrázattal, valahonnan az éjszakából érkezhettek, mert nagyon gyűrött volt a fizimiskájuk, és nagyon tréfásan néztek ki. Egy kissé elmerengtem mindkettőjükön, mulatságosan néztek ki. Majd a dolgomat próbáltam végezni továbbra is. Egy adott pillanatban az alacsonyabb benyúlt alapos természetességgel az asztal közepére, és kihalászta onnan a kötetet. Valójában úgy tűnt mintha csak érdeklődne az ára miatt. Vagy esetleg megszimatolná, hogy s mint. Kezében ragadt mint egy áldozat, Moravia Unalom c. műve. Olyan tréfásan hatott az elnyűtt ábrázat és az Unalom a kissé begörbült kézben, hogy nem tudtam megállni ne szóljak oda.
- Ez egy kimondottan nagyszerű mű - ajánlottam fel az első lépést. Valójában egy nagyot lódítottam, hiszen annak idején csak alaposabban átlapoztam, de végig nem olvastam. Mivel a kép ami elém tárult mégsem engedett el a sasmarkából, ott szobroztam még egy ideig. Lenyűgözött az Unalom a kézben, és a széttrancsírozott pofa.
Ő lépett hamarább.
- Azért a látszat csal - jegyezte meg az elnyűtt ábrázat. A roma srác így próbált visszavágni (mert az volt), projekcióját kitűnően beállította. Egy időre elnémultam, mert azért rövid időre ő rúgta be a gólt. Egy null, így magamban.
Próbáltam egy pillanatra kilesni az árkádokon túlra, mintha onnan szeretném a választ megkapni. De nem érkezett, így az intuícióm segített.
- De hát nekem is hosszú hajam van - böktem a fürtjeim felé, és kócosságuk talán egy kis nyomatékkal bírhatott, hiszen a csend ami beállt jelezte, hogy talán egy rövid ideig egyenlíthettem.
Aztán se szó, se beszéd odébb álltak. A standos sráccal utánuk meredtünk, mosolyogtunk. Éreztem és tudtam, hogy már megszokta a furcsaságokat az életben. Edzett volt sok téren.
- Megtörténhet ellenben, hogy tényleg olvasta - valami ekként hangzó mély sztoikus bölcsességet eregettem ki ajkaim rése között, mintha a tavaszi fecskék áradata jelezné valami érdekesnek és kellemesnek az eljövetelét.