Ma reggel arra ébredtem, miután bekapcsoltam a derék tévé készülékemet, hogy egy bölcs asszony beszél. Egy műsorban, ahol egy szerző művét cincálták szét. A szerző is ott volt, fiatalabb nő volt mint akiről szeretnék beszélni. És meg vagyok győződve, hogy a műve is érdekfeszítő. Amit azonban aláhúznék jelen esetben az, hogy az idősebb hölgy elmondta, hogy miként is állunk a szerepekkel. Mert szerepeket játszunk.
És aki ezt nem látja be, az nagyot téved. Aki úgy érzi, hogy ő bezzeg nem játssza meg magát, mert ő őszinte. (Eszembe jut Kolakowskinak a filozófusról szóló alapmeghatározása, miszerint az igazi filozófus egyszer életében kell érezze, hogy sarlatán.)
Szerepeket játszunk, de az az igazság, hogy nem mindegy miként. Mert bármilyen szerepet lehet játszani rosszul is, de jól is. Kezdve a jóbarát, a feleség, a férj, a szomszéd, az ismerős, a szakember, a művész, a szerető, a hős, a főnök, az alkalmazott és egyéb szerepeken keresztül.
Mit kell tenni, ahhoz, hogy ezeket becsületesen végigvigyük? Nem szeretek senkinek sem fölösleges tanácsot adni, mert én sem játszom tökéletesen a szerepeimet. Csupán annyi megjegyeznivalóm lenne, hogy bizonyos értelemben a tiszteletet adjuk meg annak aki velünk szemben áll.
Még ha éppen a vetélytársunk is áll velünk szemben, vagy netalán a zsebesünk.
Természetesen utóbbi esetben mindenki azzal védekezik, hogy nem engedheti meg, hogy kifosszák, de érdekes, hogy sokszor a legnagyobb tolvajok azok, akiknek a legnagyobb a hangjuk, hogy kifosztották.
Megint csak a történelmet kellene egy kissé megvizsgálni. A példáknak se szeri se száma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése