Az a szép a magyar nyelvben, többek között amit Láng Zsolt ír egy adott pillanatban a Berlinévben. Idézem:
"Azt mondja nekem a tegnap Gitti, a hindu lány, hogy a magyar nyelv egy "csoda". Németül mondja, de azt, hogy "csoda", magyarul. Kifejti, hogy a magyar sok mindenben hasonlít a szanszkritra. Ez a csoda benne?, kérdezem tőle reménykedőn, mint aki a magyar csodára talált újabb bizonyítékot. Nemet int. Akkor miért? Azért, mert amikor azt mondjuk magyarul, hogy "szemben áll valakivel", akkor ebben a szembenállásban benne van, hogy a tükörképe ott áll a másik szemében. És ha valaki valakinek a szemében a saját szemébe néz, akkor arra már nem fog acsarkodni. "Csoda", ismétli, és jelentőségteljesen a szemembe néz. Szerényen lesütöm pilláimat."
[Berlinév76.o, kiemelések tőlem]
De hadd tegyem hozzá azt, amit más nyelvekben szépnek lehet tartani. Vagy fölfogni. (Most már tartani, vagy fölfogni? - nem mellékes nyelvészeti kérdés, de akár nyelvfilozófiai is lehet.) De ne szaporítsuk a létezők számát, lásd Occam borotváját.
Tehát itt van a románban a scroafă, ami a magyarban kocát jelöl, de mégis a scroafaban jobban benne rejlik az a terebélyesség, ami egy ilyen állatot leír. És ez valószínű az r betű miatt van. Ezt csak mint érdekesség írtam ide, hiszen sok szó van amit leltárba vehetnénk. És kifejezés is...
[A scroafaval az ötlet nem tőlem származik, Z a szerzője ennek]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése