Ez a nap szintén a hevenyészett sétafikálások napja volt. Amikor ezt jelentem ki, akkor főleg azt értem ezalatt, miszerint semminek sincsen különlegesebb súlya. És egy ideig talán nem is lesz.
A tegnap G, egy szimpatikus fiatal színész, elejtette a következő megjegyzését:
- Nem kell az egész világért felelősséget vállalni - és mintha máris a következő feladatán gondolkodva, ugyanakkor szavai súlyának némi mérlegelést adva, felállt.
- Ezt a beszédet szeretem, határozottan kell megfogalmazni majd mindent - nyakaltam én is a bölcs okosságot, és szavaim körberöpködtek a félhomályos büfében. Mivel nem volt nyitva semmilyen ablak, a szavaim némi töprengés után, leültek egy szomszédos asztalhoz. Figyelni kezdték szülőatyjukat, majd elszenderültek újabb riválisok híján.
G még mindig bentrekedt, mintha várt volna valamire, aztán kiderült, hogy a telefon lehetett az oka. Valahonnan egy ismeretlen kéz, egy emberen keresztül mozgatva szolgálataira volt éhes, ezért volt esedékes a hívás.
- Megyek, máris megyek - pendítette meg hangszálai líráját a távollevőnek. Szívélyesen búcsúztunk, úgy gondolom mindketten eléggé tiszteljük egymást ahhoz, hogy tudjuk, ha netán valami gond lenne közöttünk, akkor azt személyesen intézzük. Ennek természetesen még a legkisebb jelét sem látom. Ugyanakkor kifejtettem néhány szóban azt az elméletemet (újra ezeken a pályákon járkálok egymagamban), hogy mennyire tisztességes az, ha valaki megorrol egy másik lényre, nevezetesen egy emberre, és akkor az ilyesmit diszkréten és pallérozott eleganciával kell elintézni.
- Nem szép, ha nincsen betyárbecsület - vágtam ki a száztízet, és felálltam, hogy nyomatékot adjak mondókámnak. - Ha valakinek valamilyen baja van, meg kell invitálni az ellenfelet egy külön kis ringbe, és ott kell azt elintézni. - Itt már látta, hogy egy elszánt vitéz legénnyel akadt dolga, egy modern Háry Jánossal, egy Don Quijotéval, egy akármilyen álmodozóval. Mosolyogni próbált. Láttam, hogy elhitte amit mondtam. Ennyire hatásos lettem volna? Kérdéseim mint megátalkodott szirti sasok, köröket írtak le a cerebráliámban.
Ezek után állt fel, és búcsúzkodott igazi harcosként. Kabátját felcsapta vállára, mint a parasztok a vasvillát (ebben nyilván rejlett némi elegancia), majd pedig kinyargalt az ajtón. Annyi időm még volt, hogy utánaszóljak:
-See you on the next round.
Az angolomat gyakorlom úton útfélen. Több kevesebb sikerrel. Némi franciával is keverem, az se maradjon le szegény. Majd amikor egy kis németet keverek mindehhez (amit tényleg a legkisebb mértékben sem uralok), akkor érzem a legjobban magam.
Az eszperantó úgysem halhat meg olyan hamar.
Én felélesztem ha kell. Csak adjanak elég támogatást.
(Plíz gív me léz árzsant púr die geseft.)
A tegnap G, egy szimpatikus fiatal színész, elejtette a következő megjegyzését:
- Nem kell az egész világért felelősséget vállalni - és mintha máris a következő feladatán gondolkodva, ugyanakkor szavai súlyának némi mérlegelést adva, felállt.
- Ezt a beszédet szeretem, határozottan kell megfogalmazni majd mindent - nyakaltam én is a bölcs okosságot, és szavaim körberöpködtek a félhomályos büfében. Mivel nem volt nyitva semmilyen ablak, a szavaim némi töprengés után, leültek egy szomszédos asztalhoz. Figyelni kezdték szülőatyjukat, majd elszenderültek újabb riválisok híján.
G még mindig bentrekedt, mintha várt volna valamire, aztán kiderült, hogy a telefon lehetett az oka. Valahonnan egy ismeretlen kéz, egy emberen keresztül mozgatva szolgálataira volt éhes, ezért volt esedékes a hívás.
- Megyek, máris megyek - pendítette meg hangszálai líráját a távollevőnek. Szívélyesen búcsúztunk, úgy gondolom mindketten eléggé tiszteljük egymást ahhoz, hogy tudjuk, ha netán valami gond lenne közöttünk, akkor azt személyesen intézzük. Ennek természetesen még a legkisebb jelét sem látom. Ugyanakkor kifejtettem néhány szóban azt az elméletemet (újra ezeken a pályákon járkálok egymagamban), hogy mennyire tisztességes az, ha valaki megorrol egy másik lényre, nevezetesen egy emberre, és akkor az ilyesmit diszkréten és pallérozott eleganciával kell elintézni.
- Nem szép, ha nincsen betyárbecsület - vágtam ki a száztízet, és felálltam, hogy nyomatékot adjak mondókámnak. - Ha valakinek valamilyen baja van, meg kell invitálni az ellenfelet egy külön kis ringbe, és ott kell azt elintézni. - Itt már látta, hogy egy elszánt vitéz legénnyel akadt dolga, egy modern Háry Jánossal, egy Don Quijotéval, egy akármilyen álmodozóval. Mosolyogni próbált. Láttam, hogy elhitte amit mondtam. Ennyire hatásos lettem volna? Kérdéseim mint megátalkodott szirti sasok, köröket írtak le a cerebráliámban.
Ezek után állt fel, és búcsúzkodott igazi harcosként. Kabátját felcsapta vállára, mint a parasztok a vasvillát (ebben nyilván rejlett némi elegancia), majd pedig kinyargalt az ajtón. Annyi időm még volt, hogy utánaszóljak:
-See you on the next round.
Az angolomat gyakorlom úton útfélen. Több kevesebb sikerrel. Némi franciával is keverem, az se maradjon le szegény. Majd amikor egy kis németet keverek mindehhez (amit tényleg a legkisebb mértékben sem uralok), akkor érzem a legjobban magam.
Az eszperantó úgysem halhat meg olyan hamar.
Én felélesztem ha kell. Csak adjanak elég támogatást.
(Plíz gív me léz árzsant púr die geseft.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése