A politikai blogoknak se szeri se számuk. Most egy kissé belenézegettem a szemlébe, a kínálmányokba, és egyre többet vélek felfedezni. Az olyan blogok, amelyek bizonyos színfoltot hoznának ebbe az egész virtuális hercehurcába, már jóval kevésbé fellelhetőek. De bízom benne, hogy találok majd, csak éppen keresni kellene.
Én semmilyen szín alatt sem szeretném, hogy ezen a felületen politikai csatározások folyjanak. Minek is? Az ideológiai gyakorlatomat szeretném levetkőzni, mert csak gátat szab az életemnek. Természetesen semmi sem megy olyan könnyen. Egy -két politikai megjegyzést azért megengedek magamnak, de ha mégis kórossá kezd válni, akkor inkább egy újabb blogot indítok. Ha már végképp nem tudom magam visszafogni attól, hogy írogassak. (Valahol ez is egy betegség.)
Szóval ebben az önkifejező közegben, amivé a net kezd átalakulni több és kevesebb sikerrel (persze rengeteg torzszülöttel egyetemben), otthonosan kellene mozogni. Ettől még rengetegen idegennek érzik magukat, éppen ezért elkezdenek politizálni. Ha valami unalmas ezen a földön, akkor az a politizálás.
Az a gond, hogy sokszor én is belemegyek ebbe a játékba. Besétálok ebbe a kelepcébe, mert nem vagyok eléggé figyelmes és következetes. Fitogtatni szeretném a felületes tudásomat. Valójában a politikai tudás nem tudás. De nem megyek bele. Hiszen éppen ilyenkor esünk csapdába: ahhoz, hogy megvédjük a kijelentésünket, hosszabb védőbeszédet kell majd írnunk.
Ezt már nem.
Hacsak meg nem kerdülök. Avagy valamilyen kergekór áldozata leszek.
Persze bármi lehetséges. De nem fogom engedni, remélem.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése