Ma nagyképű voltam. Ezt legutóbb az egyik kislánynak (mert még mindig kislány valahol, bármennyire is úgy állítja be magát, hogy nagy nő, hiszen orális fixációja van). Ezt azért mondom, mert egy olyan maszk mögé rejtőzik, amelyen vannak akik átlátnak.
Az orális fixáció egy pszichoanalitikus konceptum, és ebben a megközelítésben azt kell elmondanom, hogy gyermekkorban teljesen normális. Hiszen az emlőnek a befalását, és az anyatejhez való jutást ez biztosítja. De aztán ahogyan az egyed felnőtté válik, ennek valami mássá kell átalakulnia.
Elvárja, hogy megverekedjenek érte a férfiak. Hiszen azt gondolja magáról, hogy egy igen értékes lény, akiért még a pokolba is érdemes lemenni. Nem tudom, hogy az mennyire érvényes rám. Nem teljesen antipatikus (hiszen azért válaszolgat egy-egy feltett kérdésemre), azaz nem vagyok egy ebadta a szemében. De azért még azt hiszi, hogy a köröket még lefuttatja velem, csakis azért mert pillanatnyilag élvezi.
Ez sem fog menni neki ilyen könnyen. Amikor jelen van, akkor éppen nagyképűsködöm, ami nem a legszebb erény. Tudom én a leckét a nikhomakhoszi etikától kezdve, a senecai bölcseleten keresztül. És nem is mondom, hogy annyira rossz emezeknek a beállítódása. Az ilyenfajta sztoicizmusnak megvannak a jól kiérdemelt gyümölcsei.
És ezt amennyire lehet támogatom. Csakhogy a mai világban egyre elterjedtebb a dominancia vs meghunyászkodás. És ezt a fajta poláris struktúrálódást egy kissé unalmasnak tartom. Sajnos a köznapi életben, egy olyan felületi szinten, ahol egyenlő felekként kellene álljanak a polgárok emennek a hiányát látom majd mindennap.
Az ego győzelme elsöpör mindent. Például a szociális avagy a gazdasági dimenzióban, ahol elvileg olyan lojális játék (már említettem a lojális játék fogalmát) feltételeinek kellene lenni, miszerint működőképessé kellene válnia a társadalomnak. Ezt gazdasági szinten a piacgazdaság írná le, egy tisztességes verseny keretén belül.
Ehelyett nem verseny van, hanem versengés.
Vagyis a törvényes keretek betartásával (sokszor a látszat felszínen maradásával), övön aluli ütések teljes és totális arzenáljával találkozunk. Ez különösképpen senkit sem kellene meglepjen, Huxley Szép új világja után. Egyelőre csak ennyit mondok a dystopia terén.
Természetesen Huxley mesterművén kívül még van egy sereg más hasonló mű is. Ami részben időben utána következett az már az orwelli beállítódás. Valójában a végtelenségig lehet vinni ezeknek a gondolatmenetét. (Eszembe jut némileg az arisztotelészi logika, hol ezeknek a buktatója fennáll.)
Hogy ezekbe ne kelljen teljesen elmerülnöm, mégis az őszi szerelmi bájolgás fog lefoglalni egyelőre. Hiszen ebben van némi perspektíva.
- This is my solution, for the moment mr. Orwell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése