Régebben, főleg gyermekkoromban sokat kérettem magam. Kívülről úgy nézett ki, mintha tényleg finnyás lennék és lehet, hogy az is voltam. Valójában nem annyira kérettetés volt ez, hanem bizonytalanság. De ezt sem állítom teljes mértékben. Hogyan emlékezhetünk valami régire, hiszen az emlékek rengeteg esetben csalnak? Ez már amolyan prousti kérdés lenne, gigászi megközelítésben.
Mostanában arra próbálom nevelni magam,hogy fölöslegesen ne kérettessem magam semmiért. (Az önnevelés nem könnyű. Beláthatja bárki.) Én azt látom, tapasztalom és olvasom időközben, hogy egyrészt szívesen bújunk meg mindenféle sztereotípia mögé, oly sokszor mert az biztonságot ad. A másolás, avagy a mimikrinek a sémája nem rossz. Ebben az esetben nem is találom hibának.
De sok esetben saját döntéseket kell hozni. Talán ezek a legnehezebb feladatok az életben. Hogyan és milyen értékek figyelembe vétele mentén hozunk döntéseket, egy sürgős feladat elvégzésekor? Nem könnyű erre válaszolni, és aki csak felületesen bólogat, az valójában a maga sírhelyét ássa. Lehet, hogy egy kissé merészebb a kijelentésem, ebben az esetben, de borongós az idő. (Ebben az esetben én sem támasztottam alá az érvelésemet következetesen. Nem lehet szubjektív faktorokkal elodázni egy érvelést.)
Szép hétvégét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése