Jazzszeletek meg a sitcom

Álmodni nagyon szép dolog.
Közben már lefelé faroltam, majdnem levertem a postaládát, és ott állt teljes harci készültségben, a kis D az egyik legszimpatikusabb leányzó a kisvárosunkból. Kiengedett hajából próbáltam következtetni az est további menetére, de egyelőre nem jutottam előbbre. Ahogyan kiértünk a tömbház elé, majd pedig beszuszakoltuk magunkat a kis autóba, és aztán ráálltunk az útra, egy kis megkönnyebbülés uralkodott el rajtam, pontosabban a nyugalomnak bizonyos előszele. Nem mintha túlidegeltem volna magam az utóbbi napokban, de a női présence, egy újabb fajtája ennek pontosabban totális lazuláshoz vezetett.
- Jó mozogni - mondtam magamban, hogy egy kissé köszörüljem a torkomat. Tudtam, hogy a lazításnak megvannak az előfeltételei, egy pergő, de mégsem eltúlzott csevegésnek szívesen kell nekiállni.
Aztán a kis D elmondta, hogy hogyan telt a napja, a fitnesz teremben. Erre máris azt gondoltam, hogy nekem is el kellene járnom emilyen helyekre, hiszen rám fér. De némi gondterheltséggel is jár, ami már nem olyan szimpatikus.
- Képzeld el - kezdte a beszámolóját, miközben egy jót kanyarított a kormányon, és a sárga lámpafények mint valami elfuserált üstökösök húztak el mellettünk-, hogy nem lehet rendesen lezuhanyozni. - Máris lelki szemeim előtt megjelent egy rakás kedves lány, akik ott tolonganak a zuhanyzó bejáratánál, nem tudván, hogy mitévők legyenek. A törülközők tetemeit láttam, amint összeesve és összezsugorodva hátramaradnak, eladdig míg az ideiglenes gazdáik a tisztálkodás rituáléjának hódolnak. Éppen azon kezdtem gondolkodni, hogy majd én kellene odamenjek eligazítónak, vagy valamilyen fegyőrnek. Csupa nővel lenne dolgom, nem is lenne rossz, fontam tovább a gondolataim talmi göngyölegeit.

- Olyan vagy mint Elaine a Seinfeldből - és máris érzetem, hogy elvetettem a sulykot egy meghatározatlan irányba, hiszen egyrészt nem kell ilyenkor angolszász példákkal nekimenni egy játéknak. Másrészt pedig a sznobságom arra kötelez, hogy pallérozottabb példákkal rukkoljak elő, de ezekben a pillanatokban a görögök és a rómaiak nem voltak sehol. Nem mintha annyira otthonosan mozognék a görög illetve egyáltalán a régi kultúrákban. A hagyományt követem, de olykor a modern szemfényvesztés is lenyűgöz. Főleg azokra figyelek, akik jól is csinálják.
Nos, vissza.
Nevetett erre a megjegyzésemre, miután én is nekibátorodtam, hogy tovább ecseteljem, miért is hasonlítunk mi az amcsikhoz. Pedig az amcsik nem minden esetben jönnek be. Nem mint frontalakulat, vagy felmentő csapat, hanem mint követendő példa. Ugyanakkor Seinfeld jó, pontosan azért mert megcélzott egy olyan szellemeskedési szeletet, amivel mások nem, vagy kevésbé próbálkoztak.

Már az udvaron kezdtünk behajtani, amikor az egyik fegyőr nem is annyira udvariasan kezének kaotikus mozdulataival próbált terelgetni.
- Ilyen egy affektáló pacák - ejtette ki D a száján az egyáltalán nem dicsérő szavakat, de ajkain át, melyeket majdnem mindig fixírozok, ezek a hangok is jól estek. A szavak megindultak, majd rövid keresgélés után fülem kalapácsába is beleütköztek.
- Ehem, az ilyeneket nem komálom - vetettem vissza agykérgem pillanatnyi gyümölcsét.
Az udvar ridegsége belső elvárásunkkal ellentétes volt. Közben ajtó csapódott, most is férfihoz illően csaptam be, hadd hallják az érkezést.
Jegyeket váltottunk, majd beereszkedtünk a vörös és lila fényelegybe. Miután balra fordultunk, a bárpult mellett, úgy határoztunk mégis itt telepszünk le.
- Nem kellenek a fotelek - egyeztünk meg, mintha egyszerre gondoltunk volna erre.
Sör és alkoholmentes sör lett a rendelésből. Ecsetelni kezdtem, hogy az alkoholmentes sör valószínűleg olyan, mint gumimacával szeretkezni. Körülbelül ilyen arányeltolódást látok én. Úgy látszik a sitcom megtette a hatását. Ilyenné vált a humor szintem.
Közben türelmesen vártunk, szürcsölgettük az alkalmi kínálatot. Felületes megjegyzéseket fűztem a jelenlévők trendiségével kapcsolatban.
- Mostanában mindenki fancy, nem érzed? - kérdeztem. A szóváltások és a terjengő zsibongás kellemesen bizsergette a fülemet.
- Nem, miből gondolod ezt? - kérdezte bájosan, és rám mosolygott kis tündérként.
Nem válaszoltam.
- Szemeidben egy Hawai nevű szigetet látok, kék tengeri háttérrel.
Egy zacskó újonnan rendelt mogyoró hallgatta fejtegetéseim sutaságát. A kis mogyoró darabok sorra kiugráltak, majd mexikói babokhoz hasonlóan, mint egy inventív animációban táncra perdültek. Belemarkoltam rövid kínálgatás után. A só fennakadt az ínyemen, rövid képzelgés kerített hatalmába. Óceánokon lebegtem. Valamilyen rejtett erőt kezdtem önmagamon felismerni, megnyugtatót, delejeset. A pazar fényben, mely egy diszkó gömbnek a földre vetített kis oválisaiból állt, obszcénan remekeltem. Habár remeklésem tiszavirág életű volt. Egy adott pillanatban egy trónkövetelő bukkant fel a láthatáron. Tömzsi testalkata szemeim előtt kezdett lebegni, majd székért nyúlt valamilyen irányba, társaságunkat szerette volna élvezni. Az enyémet persze kevésbé. Bemutatkozásra került sor. Férfias kézfogás, legalább ennyi gondoltam magamban.
- A Salvamontnál dolgozik - adta le az ismertetőt D. Szemei szikrákat hánytak a nőiességtől.
- És most is embereket ment megmenteni? - kérdeztem újfent, hiszen eltűnt egypár pillanatra a pasas. D nevetése újabb szemtelenségre ingerelt. Az én pályámat nem adom ingyen, szemelgettem újabb indítványaimat.
- Nem, ide ül csevegni - helyesbített. Arcomra némi ünnepélyességet erőltettem. Így is tudom állni a sarat, mondtam magamban.

(szünet - have a break, have a kitkat...)