(- gyors sorok Mártinak, Orsinak, Dananak és még egypár bájos női lénynek, akik szívesen veszik bókjaimat, az én félig sikerült bókjaimat, de amelyek egyre egészebbekké kerekednek - )
Most amikor már hamarosan tél lesz, a lányok kevésbé gondolják el azt, hogy a meleg fészket meg kellene rakni. Pedig éppen idényében lennénk. Mások azt is mondhatnák, hogy eddig kellett volna. Vagyis, hogy eddig miért odázták el a lehetőséget?
A párválasztás nehéz téma (pont nekem, és megint ebben a témakörben kell nyilatkozzak?!). No de. Miért is térek vissza folyton ehhez a nehéznek tűnő, olykor mégis számomra világos helyzethez?
- Majd megkapjuk azt aki a legvégén a mi oldalunkon áll - mondogatjuk szűkebb baráti körben, és talán azt is elfelejtjük, mennyire kellene mi is valakinek az oldalán álljunk. De ne menjek jobban bele, mert akkor máris értelmezhetőségi nehézségekbe ütközök (bizonyos hermeneutikai gondok miatt).
Az lenne a szép, ha valamilyen szögből meg lehetne látni azt a lehetőséget, ami szerint tényleg konkrétan cselekedni lehetne. A bókok kezdenek kifakulni, az is igaz itt a tél lassan, percek kérdése, hogy itt legyen; így tehát kifakulnak a színek is.
Pedig már ebben is eléggé előreavanzsáltattam becses személyemet, magyarán és röviden: vágom. Lehet, hogy megérződik ezen a cselekvésmotívumon egy bizonyos beidegződésnek a gyönge jelei? Annak a beidegződésnek ami már sztereotip?
Nem hiszem. És azért nem hiszem, mert mosolyogva csinálom mindezt, mint egy igazi elfeledett korból itt ragadt úrfi, herceg, netán trubadúr. De melyik trubadúr?
Amikor Cyrano de Bergerac életéről és kalandjairól szóló filmet néztem jó pár évvel ezelőtt, a neves francia színész, Depardieu előadásában, akkor elhatároztam, hogy igen, az ehhez hasonlatos francia nyelvi sortűzzel fogok én is bókolni. Azaz, hogy én is így fogok dalolni a nőknek, minden percben, minden órában. Másképpen nem is érdemes, mert ha nem ezt a szintet üti meg az illető, akkor inkább menjen árkot ásni.
És miért megint a szexus?
Aztán ott a tudomány is a sarokban, meglapul. Ő is elmondja a maga verzióját, és korántsem lehet olyan könnyen leírni. Azaz a sutba dobni az elmélkedéseit. És ez éppen a szexus miatt van így.
A ún. hormon termelésnek a közhelyes megfogalmazása mégis takar valamit. Rájöttem, hogy a tavasz majd minden évszakban jelen van. Ugyanúgy nézem a szép nőket, mint tavasszal. Csak éppen most nem forgatom a fejemet annyiszor, mivel energiatakarékossági okokból a perifériás látásomat gyakorlom. Ha a fejemet is forgatnám eszeveszetten, akkor hőt vesztenék, és annak idején megtanultam fizikából, hogy ennek komoly következményei adódnak. Fázni meg nem szeretnék, csakis a műpártolás kedvéért.
Ráfázni meg semmiképpen sem.
Most amikor már hamarosan tél lesz, a lányok kevésbé gondolják el azt, hogy a meleg fészket meg kellene rakni. Pedig éppen idényében lennénk. Mások azt is mondhatnák, hogy eddig kellett volna. Vagyis, hogy eddig miért odázták el a lehetőséget?
A párválasztás nehéz téma (pont nekem, és megint ebben a témakörben kell nyilatkozzak?!). No de. Miért is térek vissza folyton ehhez a nehéznek tűnő, olykor mégis számomra világos helyzethez?
- Majd megkapjuk azt aki a legvégén a mi oldalunkon áll - mondogatjuk szűkebb baráti körben, és talán azt is elfelejtjük, mennyire kellene mi is valakinek az oldalán álljunk. De ne menjek jobban bele, mert akkor máris értelmezhetőségi nehézségekbe ütközök (bizonyos hermeneutikai gondok miatt).
Az lenne a szép, ha valamilyen szögből meg lehetne látni azt a lehetőséget, ami szerint tényleg konkrétan cselekedni lehetne. A bókok kezdenek kifakulni, az is igaz itt a tél lassan, percek kérdése, hogy itt legyen; így tehát kifakulnak a színek is.
Pedig már ebben is eléggé előreavanzsáltattam becses személyemet, magyarán és röviden: vágom. Lehet, hogy megérződik ezen a cselekvésmotívumon egy bizonyos beidegződésnek a gyönge jelei? Annak a beidegződésnek ami már sztereotip?
Nem hiszem. És azért nem hiszem, mert mosolyogva csinálom mindezt, mint egy igazi elfeledett korból itt ragadt úrfi, herceg, netán trubadúr. De melyik trubadúr?
Amikor Cyrano de Bergerac életéről és kalandjairól szóló filmet néztem jó pár évvel ezelőtt, a neves francia színész, Depardieu előadásában, akkor elhatároztam, hogy igen, az ehhez hasonlatos francia nyelvi sortűzzel fogok én is bókolni. Azaz, hogy én is így fogok dalolni a nőknek, minden percben, minden órában. Másképpen nem is érdemes, mert ha nem ezt a szintet üti meg az illető, akkor inkább menjen árkot ásni.
És miért megint a szexus?
Aztán ott a tudomány is a sarokban, meglapul. Ő is elmondja a maga verzióját, és korántsem lehet olyan könnyen leírni. Azaz a sutba dobni az elmélkedéseit. És ez éppen a szexus miatt van így.
A ún. hormon termelésnek a közhelyes megfogalmazása mégis takar valamit. Rájöttem, hogy a tavasz majd minden évszakban jelen van. Ugyanúgy nézem a szép nőket, mint tavasszal. Csak éppen most nem forgatom a fejemet annyiszor, mivel energiatakarékossági okokból a perifériás látásomat gyakorlom. Ha a fejemet is forgatnám eszeveszetten, akkor hőt vesztenék, és annak idején megtanultam fizikából, hogy ennek komoly következményei adódnak. Fázni meg nem szeretnék, csakis a műpártolás kedvéért.
Ráfázni meg semmiképpen sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése