BÚÉK BÚÉK BÚÉK BÚÉK BÚÉK
2007. december 31., hétfő
2007. december 28., péntek
szerelem jelenlét
(a dedikáláson túl)
Egy bizonyos szerelmet érezni, ez aztán az igazi. De a napok sem úgy telnek, ahogyan telhetnének, mintha mindig és folyton egy kissé több termelést kellene véghezvinni, valami olyan módon, hogy az a teljességhez és harmóniához vezessen. Aztán egy idő után már ezt sem érzi pontosnak és megragadhatónak, minden elsiklik a semmibe, egy tovavesző messzeségbe, amit a leginkább a meghatározatlannak keresztelt el. Ez a meghatározatlanság majd minden alkalommal révületbe kergette. A révületben pedig sok eshetőséget képzelt el, hogy milyen is lenne ha a helyzeteket őmaga irányítaná. Nem akart visszaélni ezzel, a visszaélés egészen elvette a kedvét, ha arra gondolt, hogy olyan fegyvernemeket kell használnia amelyek összeférhetetlenek a személyes meggyőződésével.
A szerelmének tárgya lebegett a szemei előtt, annak a lehetősége, hogy eléri ezt a vágyképet. A vágykép meg néha megjelent, majd újra eltűnt. Olykor, és ez elég furának hatott egy másik személy képében kezdett materializálódni. De ez is csak pillanatokig tartott.
Így tehát a szerelmének a tárgya, hol éjszaka, hol pedig nappal foglalta el elméjének zugait. Fogalmazhattunk volna úgy is, hogy ez a tárgy betöltötte az életét. Ekkor felrezzent, az ilyen felismerésekre, hogy ez már amolyan szentimentalizmus. Vagy esetleg rosszul sikerült lányregények különös történeteihez hasonlít a leginkább. Még egy rosszabb esetben némileg a szappanoperákhoz. Ezekből a szappanoperákból kikecmergett egy különös karakter, nyakon ragadta, és azt indítványozta, hogy tegyen már meg konkrét lépéseket. De ez sem tűnt követendőnek, hiszen akkor minden varázs amit elképzelt elrebbent. És ekkor már nem maradt semmi, csak az ami: a szerelem jelenléte. Ez volt az egyetlen ami kézzelfoghatónak volt nevezhető.
Egy bizonyos szerelmet érezni, ez aztán az igazi. De a napok sem úgy telnek, ahogyan telhetnének, mintha mindig és folyton egy kissé több termelést kellene véghezvinni, valami olyan módon, hogy az a teljességhez és harmóniához vezessen. Aztán egy idő után már ezt sem érzi pontosnak és megragadhatónak, minden elsiklik a semmibe, egy tovavesző messzeségbe, amit a leginkább a meghatározatlannak keresztelt el. Ez a meghatározatlanság majd minden alkalommal révületbe kergette. A révületben pedig sok eshetőséget képzelt el, hogy milyen is lenne ha a helyzeteket őmaga irányítaná. Nem akart visszaélni ezzel, a visszaélés egészen elvette a kedvét, ha arra gondolt, hogy olyan fegyvernemeket kell használnia amelyek összeférhetetlenek a személyes meggyőződésével.
A szerelmének tárgya lebegett a szemei előtt, annak a lehetősége, hogy eléri ezt a vágyképet. A vágykép meg néha megjelent, majd újra eltűnt. Olykor, és ez elég furának hatott egy másik személy képében kezdett materializálódni. De ez is csak pillanatokig tartott.
Így tehát a szerelmének a tárgya, hol éjszaka, hol pedig nappal foglalta el elméjének zugait. Fogalmazhattunk volna úgy is, hogy ez a tárgy betöltötte az életét. Ekkor felrezzent, az ilyen felismerésekre, hogy ez már amolyan szentimentalizmus. Vagy esetleg rosszul sikerült lányregények különös történeteihez hasonlít a leginkább. Még egy rosszabb esetben némileg a szappanoperákhoz. Ezekből a szappanoperákból kikecmergett egy különös karakter, nyakon ragadta, és azt indítványozta, hogy tegyen már meg konkrét lépéseket. De ez sem tűnt követendőnek, hiszen akkor minden varázs amit elképzelt elrebbent. És ekkor már nem maradt semmi, csak az ami: a szerelem jelenléte. Ez volt az egyetlen ami kézzelfoghatónak volt nevezhető.
2007. december 27., csütörtök
Juhász Gyula:Betlehemi üzenet a vakoknak
Testvéreim, egy látó küldi néktek
Üdvözletül ma könnyes szavait,
Ki mindig fájón és szédülve nézett
Egy szép pokolt, mely földnek hivatik.
Ô onnan jött, hol a magas mennyeknek
Szférája zeng és csillaga ragyog,
Szemében még e fény árnyéka reszket,
Az édené, mit sírón elhagyott.
Mint nagy elődje, Milton, aki vak volt,
Ô is szeretne látni víg eget,
Túl minden földi harcon és kudarcon
Felé örök világok intenek.
Tűnő örömben üdvöket kutat,
Ki istent vár a múló gyönyör arcán:
Mind vak szegény, ki nem talál utat.
És nem vak az és ő meg fogja látni
Istent magát mind, kinek lelke fény,
Minden világi pompák csillogási
Kialszanak, ha Isten fénye kél.
Szeressetek: ezt mondja az Apostol
S ennél különbet nem mond senkise.
A betlehemi békés csillagokból
Üzeni ezt ma a Szivek Szive!
2007. december 25., kedd
Szemétség
Sok a szemétség. Naponta eljátsszuk ezt egymással, hiszen úgy érezzük ha nem ebben a játszmában leledzünk nap mint nap, akkor máris vesztenénk. A szemétség az maga a projekció, a Másiknak a hibája. Holott mi magunk is hibázunk egyfolytában, percről percre, napról napra. Ezeket a "szemétségeket" leírták olyan alkotók és tudósok mint Jung, Adler, Freud. Valójában az egész "pszichológiai szekció" ezzel foglalkozott.
Nem bírunk megmaradni annál ami adott.
Ez egyrészt rendjén van, hiszen a folyamatos alkotás, az újítás napirendre van tűzve. A tudományban a folytonos megújulás kritérium.
Ugyanakkor antitézisként, mintegy mementóként ott van az is, hogy meg kellene nyugodni. Ha nem is örökre, de időlegesen. A hosszú út is csak úgy nyeri el értelmét, ha időnként az utas megpihen. Nem lehet egyfolytában rohangálni, csakis azért mert a közönség ezt kívánja. És azért mert egyesek a versenylovakra fogadnak.
ÉN MÁR RÉGEBB MEGFOGADTAM, HOGY NEM LESZEK VERSENYLÓ.
Remélem az Úristen ezt megadja nekem, és hallja kérésem. (Ha egyáltalán létezik, mert ezekben a pillanatokban mintha lazsálna.) Ebben a pillanatban is rengeteg merénylet játszódik le a földkerekségen, mintha semmi köze sem lenne a külvilágnak a karácsonyi alapeszméhez. Politikai és katonai harcok.
De itt vannak a mi kis játszmáink is, amelyekről nem tudnunk leszokni. Az egyik karácsonyi kívánságom az volt, hogy jókedv legyen és energia. Nem kell - és nem kellett - nekem semmilyen ajándék. A belső ajándékot kívántam. De nagyon nehéz ezt elérni. Azt hisszük, hogy másokat megvásárolunk mindenféle ajándék által. Ez egyáltalán nincsen így. Nem lehet senkit sem megvásárolni, hiszen az ember, és minden egyes egyed egyedülálló. Ezt Rousseau-ék és Voltaire-ék jobban mondták. A felvilágosodás ugyan egy emberközpontú eszmeiség volt, de ezt nyíltan megfogalmazta. Felszabadultak a vallás terrorja alól, legalábbis ami az egyházi intézményeket illeti. És ez azért történt meg, mert az egyház intézménye már régen nem a krisztusi gondolatokat hordozta. Ekkor az egyház egy vállalkozássá vált. Illetve az volt már egy jó ideje. Egy túlélőkkel megrakott hajórakomány, nem felebarátok gyülekezete. Az inkvizíció intézménye magáért beszél. Ölni bűn, bármilyen körülmény között, mondja az Újszövetség. De a pápai állam kinyírt egy rakás embert, csak azért mert megpróbáltak másként gondolkodni és érezni. Nem volt könyörület. Semmilyen körülmény között.
Tele van a világ szemétséggel. Ameddig nem tudjuk a másikat tisztelni mellettünk, addig ez fog a világ végezetéig működni.
Akinek elvettem a kedvét ezen a gyönyörű ünnepi napon, attól elnézést kérek.
Nem bírunk megmaradni annál ami adott.
Ez egyrészt rendjén van, hiszen a folyamatos alkotás, az újítás napirendre van tűzve. A tudományban a folytonos megújulás kritérium.
Ugyanakkor antitézisként, mintegy mementóként ott van az is, hogy meg kellene nyugodni. Ha nem is örökre, de időlegesen. A hosszú út is csak úgy nyeri el értelmét, ha időnként az utas megpihen. Nem lehet egyfolytában rohangálni, csakis azért mert a közönség ezt kívánja. És azért mert egyesek a versenylovakra fogadnak.
ÉN MÁR RÉGEBB MEGFOGADTAM, HOGY NEM LESZEK VERSENYLÓ.
Remélem az Úristen ezt megadja nekem, és hallja kérésem. (Ha egyáltalán létezik, mert ezekben a pillanatokban mintha lazsálna.) Ebben a pillanatban is rengeteg merénylet játszódik le a földkerekségen, mintha semmi köze sem lenne a külvilágnak a karácsonyi alapeszméhez. Politikai és katonai harcok.
De itt vannak a mi kis játszmáink is, amelyekről nem tudnunk leszokni. Az egyik karácsonyi kívánságom az volt, hogy jókedv legyen és energia. Nem kell - és nem kellett - nekem semmilyen ajándék. A belső ajándékot kívántam. De nagyon nehéz ezt elérni. Azt hisszük, hogy másokat megvásárolunk mindenféle ajándék által. Ez egyáltalán nincsen így. Nem lehet senkit sem megvásárolni, hiszen az ember, és minden egyes egyed egyedülálló. Ezt Rousseau-ék és Voltaire-ék jobban mondták. A felvilágosodás ugyan egy emberközpontú eszmeiség volt, de ezt nyíltan megfogalmazta. Felszabadultak a vallás terrorja alól, legalábbis ami az egyházi intézményeket illeti. És ez azért történt meg, mert az egyház intézménye már régen nem a krisztusi gondolatokat hordozta. Ekkor az egyház egy vállalkozássá vált. Illetve az volt már egy jó ideje. Egy túlélőkkel megrakott hajórakomány, nem felebarátok gyülekezete. Az inkvizíció intézménye magáért beszél. Ölni bűn, bármilyen körülmény között, mondja az Újszövetség. De a pápai állam kinyírt egy rakás embert, csak azért mert megpróbáltak másként gondolkodni és érezni. Nem volt könyörület. Semmilyen körülmény között.
Tele van a világ szemétséggel. Ameddig nem tudjuk a másikat tisztelni mellettünk, addig ez fog a világ végezetéig működni.
Akinek elvettem a kedvét ezen a gyönyörű ünnepi napon, attól elnézést kérek.
karácsonyos balance
Ez az ami jellemzően engem érint, az egyensúly. Ha egyensúlyban vagyok, akkor majdnem semmi sem bánthat. Akkor oda jut az ember, hogy másokat is meglát. És meghall.
Mert ezt nem könnyű elérni. De ha ez létrejön, akkor máris OTT VAN az emberfia, ahol lennie kell. Akkor már nem is olyan fontos, hogy mi volt és mi lesz. Csak a JELEN a fontos ilyenkor. Hogy másokkal együtt lehet. Kissé giccses a duma, így tűnhet, de úgy néz ki sokszor ez a valóság.
Mert ezt nem könnyű elérni. De ha ez létrejön, akkor máris OTT VAN az emberfia, ahol lennie kell. Akkor már nem is olyan fontos, hogy mi volt és mi lesz. Csak a JELEN a fontos ilyenkor. Hogy másokkal együtt lehet. Kissé giccses a duma, így tűnhet, de úgy néz ki sokszor ez a valóság.
2007. december 19., szerda
vitális
És itt lenne egy karácsonyi csemege. Most leltem rá a könyvesblogon, el kell olvasni természetesen.
Majd remélem valahonnan megszerzem. Beindult a vita a kommentekben, érdemes bekukkintani.
Karácsony 2
Mottó: És azért kapcsolódnak össze a dolgok, mert valójában rengeteget hazudunk. Nincs ami mögé elbújni, nem is érdemes. Ne is próbáljuk meg. Köznyelvben hantának hívják.
A még szomorúbb tény ennél az, hogy saját magunknak hazudunk. RENGETEGET. És itt tényleg nincs ahová elbújni. Önmagunk elől nincsen menekvés. Akivel a legtöbb időt eltöltjük az önmagunk személye. Ha ezzel a személlyel sem jövünk ki semmilyen szín alatt, akkor nagy baj lehet. Akkor tényleg ideje leülni és meditálni.
Az önmagunk elöli menekvés elvét Z iktatta tudatomba. A helyzet az - és mindegy, hogy ő is hallotta, vagy esetleg ő találta ki -, hogy ez így van. Hova futunk egyfolytában, amikor már önmagunk sem értjük, hogy mi történik?
Meddig ez az őrület?
A kérdéseket nem hiába találták ki. Ezeknek megvan a jól kiérdemelt helyük.
Minél több kérdést teszünk fel önmagunknak és másoknak is annál jobb.
A válaszok sokszor nem érdekesek. (Nem a válaszok ellen vagyok, félreértés ne essék.)
Egyszerűen azt nem tudom sokszor felfogni, hogy azok a lények akikkel együtt töltöm az időm egy jó részét, hogyan tudnak sokszor belemenni dolgokba és jelenségekbe anélkül, hogy ne látnák az összefüggéseket.
Vagy legalábbis ne kérdeztek volna rá a helyzetre.
ÉS AMI A LEGSZOMORÚBB, HOGY UTÁNA PANASZKODNAK.
A VILÁG LEGSZOMORÚBB EMBERE A PANASZKODÓ EMBER. SILÁNY LÁTVÁNY.
Próbálom magam is leszoktatni erről. Ha ez most panaszkodásnak tűnt, akkor elnézést kérek. Különben nem panaszkodás.
Mindenkinek szerencsét és energiát az elkövetkező időkben.
Ámen!
A még szomorúbb tény ennél az, hogy saját magunknak hazudunk. RENGETEGET. És itt tényleg nincs ahová elbújni. Önmagunk elől nincsen menekvés. Akivel a legtöbb időt eltöltjük az önmagunk személye. Ha ezzel a személlyel sem jövünk ki semmilyen szín alatt, akkor nagy baj lehet. Akkor tényleg ideje leülni és meditálni.
Az önmagunk elöli menekvés elvét Z iktatta tudatomba. A helyzet az - és mindegy, hogy ő is hallotta, vagy esetleg ő találta ki -, hogy ez így van. Hova futunk egyfolytában, amikor már önmagunk sem értjük, hogy mi történik?
Meddig ez az őrület?
A kérdéseket nem hiába találták ki. Ezeknek megvan a jól kiérdemelt helyük.
Minél több kérdést teszünk fel önmagunknak és másoknak is annál jobb.
A válaszok sokszor nem érdekesek. (Nem a válaszok ellen vagyok, félreértés ne essék.)
Egyszerűen azt nem tudom sokszor felfogni, hogy azok a lények akikkel együtt töltöm az időm egy jó részét, hogyan tudnak sokszor belemenni dolgokba és jelenségekbe anélkül, hogy ne látnák az összefüggéseket.
Vagy legalábbis ne kérdeztek volna rá a helyzetre.
ÉS AMI A LEGSZOMORÚBB, HOGY UTÁNA PANASZKODNAK.
A VILÁG LEGSZOMORÚBB EMBERE A PANASZKODÓ EMBER. SILÁNY LÁTVÁNY.
Próbálom magam is leszoktatni erről. Ha ez most panaszkodásnak tűnt, akkor elnézést kérek. Különben nem panaszkodás.
Mindenkinek szerencsét és energiát az elkövetkező időkben.
Ámen!
Karácsony
A nyelv lépései kérdésekben
Úgy kell a napokban értelmezni ezt a jelenséget, ahogy az adott. De hogyan adott? A történetnek van egy eleje, Betlehemben kezdődött. Plusz még rájött a három királyos elvonulás. Ennek pontosabb megjelenítése: a bevonulás.
Mert haza mentek.
Aki hazamegy, vagy haza érkezik annak van igazán jó dolga. Így egyszerűen fogalmazva. A szeretet veszi körül, ha szerencsés. Figyelnie kell. Sokan az eksztatikus megnyilvánulásokat tartják valaminő megnyilvánulás jeleinek. Pedig sok esetben ez mellőződik.
És azért, mert a megnyilvánulás nem csak abban értelmezhető, hogy dinamikus. Vagy, hogy csinnadratta veszi körül.
A születés, avagy a genezisnek az egyik motívuma, hogy csendben zajlik. Legalábbis amit a kereszténység úgy értelmez, mint amikor megszületik a messiás.
Van egy kivétel, amit a tudomány úgy tart mint a születés, a Big Bang, ami bizony robbant. Ezen a szinten ez így is volt. A kettőt nem kell összekeverni.
A tudomány él és virul. És ez így jó. Valószínűleg pontosan tudja a lépéseit. S ha meg nem, akkor kiszámítja. Ezért dolgozott ki számtalan módszert arra, hogy megvalósítsa programját.
Ezen kívül pedig, a szeretet és a megértés hírnöke csöndben érkezett. Most nem kell belekeverjük a historicista szemléletet. Vagyis, hogy miként létezett, és emberi habitusa hogyan értelmezhető, esetleg az idők során.
Nem.
Itt az a lényeg, ilyenkor Karácsony táján, hogy elhozott valamit. Egyrészt szeretetnek hívják, másrészt békének. És ennek összekötő elemei is vannak, mint a harmónia.
A harmóniát kell látni az egészben. Ahogyan összekapcsolódik a Karácsony időszaka az életünk többi napjával. Mert valamilyen szinten csak összekapcsolódik. Ezt érezni kell.Úgy kell a napokban értelmezni ezt a jelenséget, ahogy az adott. De hogyan adott? A történetnek van egy eleje, Betlehemben kezdődött. Plusz még rájött a három királyos elvonulás. Ennek pontosabb megjelenítése: a bevonulás.
Mert haza mentek.
Aki hazamegy, vagy haza érkezik annak van igazán jó dolga. Így egyszerűen fogalmazva. A szeretet veszi körül, ha szerencsés. Figyelnie kell. Sokan az eksztatikus megnyilvánulásokat tartják valaminő megnyilvánulás jeleinek. Pedig sok esetben ez mellőződik.
És azért, mert a megnyilvánulás nem csak abban értelmezhető, hogy dinamikus. Vagy, hogy csinnadratta veszi körül.
A születés, avagy a genezisnek az egyik motívuma, hogy csendben zajlik. Legalábbis amit a kereszténység úgy értelmez, mint amikor megszületik a messiás.
Van egy kivétel, amit a tudomány úgy tart mint a születés, a Big Bang, ami bizony robbant. Ezen a szinten ez így is volt. A kettőt nem kell összekeverni.
A tudomány él és virul. És ez így jó. Valószínűleg pontosan tudja a lépéseit. S ha meg nem, akkor kiszámítja. Ezért dolgozott ki számtalan módszert arra, hogy megvalósítsa programját.
Ezen kívül pedig, a szeretet és a megértés hírnöke csöndben érkezett. Most nem kell belekeverjük a historicista szemléletet. Vagyis, hogy miként létezett, és emberi habitusa hogyan értelmezhető, esetleg az idők során.
Nem.
Itt az a lényeg, ilyenkor Karácsony táján, hogy elhozott valamit. Egyrészt szeretetnek hívják, másrészt békének. És ennek összekötő elemei is vannak, mint a harmónia.
Itt már nem segít a gondolkodás.
2007. december 18., kedd
a NAGY magyar frusztráció
Még mindig zajlik a Pákó-jelenség. A youtube-on találtam egypár videót. Olyanokat is, amelyekben a műsorvezetők a hibásak. Teljesen parlagi modorban vezetik műsorukat. Azt hinné az ember, hogy most jöttek le a hegyről. (Mifelénk ezt mondják ilyenkor.)
Tulajdonképpen az efféle jelenségek magyarázata a következő.
A magyar frusztráció
Sokan a magyar lányok és fiak közül NEM TUDNAK idegen nyelven beszélni. Emiatt ahányszor lehet belekötnek Pákó nyelvi kifejezési eszközeibe, és nyelvtanába. Grammatikájába, hej latinom!
A média olykor fellelhető dilettantizmusa
Hiszen nemcsak dilettantizmusnak lehetne nevezni, hanem sarlatánságnak. Az egyik műsorvezető direkt felbőszítette a kis afrikait, hogy vágjon oda. Mintegy "most megmondhatod a frankót kisöcsém". Eléggé szégyenletes. Sőt.
A pasasok nőhiánya
Pákó felvállalta, hogy nőzik ahányszor csak lehet. Előnyben van, hogy egzotikusnak minősítik bizonyos lányok. Ez van. Lehet szomorkodni ezen, vagy vigadni. Valójában KASZTRÁCIÓS KOMPLEXUS lép fel ilyenkor ezeknél a hím példányoknál.
A humor torzulása
Úgy gondolják, ha azzal fogják meg az illetőt -Pákót-, hogy valamit elront, akkor az milyen nevetségesség tárgyává válik. Sajnos ez a bumeráng-effektus. Vissza is jön olykor, és ez egyre bizonyosabbnak látszik.
[Megjegyzés az illusztrációhoz, a szerzőtől:
Total torment: this demon clown gets shredded every day in hell then has to grow back his body at night to do it again the next day. That's the punishment for being a clown. BILL ZEMAN.]
2007. december 17., hétfő
Tréfamester 2.
És itt a legzseniálisabbak egyike. Vagy talán tényleg a Nagy Mester. A Tréfamesterek Atyja. A bal oldali portrét, állítólag John Taylor festette. A jobb oldalit máshol találtam, de itt jobban észlelhető a fülbevaló jelenléte. Mintha saját idejének rockere lenne, arisztokratikus beállítódással. Ez csak természetes, hiszen ő is látta a rákfenéket. Ez is talán JT mű. De hozzászólást nem találtam. Amúgy ez a portré az egyik legismertebb, hiszen a sztereotip Shakespeare portré beállítás. Ismertebbek még a rézkarcos munkák is.Vivát!
Tréfamester
Íme az egyik tréfamester. Művészetének központjában egy különös képi világ áll. Fricska mindazoknak akik túl komolyan vesznek mindent az életben. Fricska nekünk, mindnyájunknak.A szemei szinte kiguvadnak a borzadálytól. Attól a borzadálytól, hogy mindenkinek az önérzete oly szent. Pedig ő is nagyra becsülte saját személyét.
Daliás a dali.
(Ehem.)
Daliás a dali.
(Ehem.)
Udvarlási kényszerek
- Én a vasaló ipart nem fogom eltartani - kiáltottam a bal felemen lévő Mnek, barátomnak, hiszen már a pólómat kezdte bökdösni, hogy kissé gyűrött. Tényleg gyűrött volt, de siettem, vagy legalábbis azt hittem, hogy sietek, amikor elindultam aznap este.
A lokálban ahol mindez elhangzott (már megint egy lokál, egyik törzshely), és az asztal ami körül meglapultunk egészen kellemesnek mutatkozott. Szűk baráti körnek mondható, olyannak akik ugyan alkalomszerűen ülnek össze, de tisztelik egymás humorérzékét.
Az anekdotázás egyik jeles képviselője is helyet foglalt ezen az estén. Megtisztelte kis társaságunkat, L az egyik legtitánibb fotósa városunknak. És nemcsak városunknak. És tényleg az. Amikor a szakmájáról beszél, akkor komoly adatok garmadájával szembesül a befogadó.
- A múltkor is megjártam - kezdte -, hiszen kint voltam terepen, és ráfáztam egy rakás pénzzel. Kérditek hogyan? Hát úgy, hogy éppen valamiket készítettem, és a celluloiddal nem éppen úgy kell bánni, ahogyan azt sokan gondolják. Én úgy jártam meg ezzel az esettel, hogy valójában fordítva tettem be a filmet, a bevágással a jobb felén, fent. Így mondta az akit felhívtam, és tőle kértem egy alkalmi tanácsot. - Kezei megmerevedtek éppen abban a pozícióban, ahogyan mímelni kezdte a telefonálást.
- De éppen az a baj - mutatta egy kézügybe eső szivarosdobozon - , hogy nem specifikálta melyik felén a téglalapnak. És itt kezdődik a baj.
A borospohár, majdnem színültig vörös borral egyetértett gazdájának állításával. A borok fogyasztásának koronázatlan királya tovább folytatta szemináriumát. A társaság nagyon figyelt.
Közben H aki szintén a plasztikának hódol, szemének sasfigyelmével fixírozta a szomszédos asztalnál csevegő két fiatal lányt. Bájosságuk tűnhetett föl neki, és emiatt próbálta jegyezni a lehetőségeit. Lehetőségei optimálisnak mutatkoztak, hiszen nem tágított ettől a tevékenységétől.
A lányok úgy tettek, mintha semmit sem vennének ebből észre. De tudták, egy olyan terepen vannak jelen, ahol a tettrekész pasasok különös hadosztálya máris lecsaphat bármelyik pillanatban, és akkor vagy kénytelenek konverzálni, vagy udvariasan kell kosarat adni. Ez utóbbi nem könnyű mesterség, hiszen sokan a női nem képviselői közül, csakis morcosan tudnak távol tartani bizonyos hím megnyilvánulásokat.
Miután kis bemutatója megszűnt, és a fotózásról majd mindent megtudtunk, továbblendítette mondanivalóját egy teljesen más irányba. Mintha megérezte volna a jobb felén elhelyezkedő Hnak az óhajait. Közben H mintha puskából lőtték volna ki, máris a szomszéd asztal konfigurációjába helyezte el testét és pszichéjét.
A két lány derűsen mosolygott.
H erre bemutatkozott. Ekkor derült ki számomra, hogy eddig nem ismerték egymást. Úgy gondoltam azelőtt, holott nagyon figyeltem, hogy mégis ismeretségi viszonyban lennének.
Egy kis idő után H visszakozott asztalunkig. - Nem jó - mondta halkan -, hiszen foglaltak mind a ketten.
Erre L kirobbant.
- Nem jól csinálod öcsém! Ez nem így van! Én is ezt szoktam csinálni. Elmegyek udvarolok, kiderül, hogy foglalt a nő, erre pedig megnyugszom, milyen jó, hogy nem kell udvarolni.
Kihúzta magát, és belelendült. A falilámpák remegni kezdtek a homályos teremben.
- Visszamész, és tovább nyomod. Nincsen megállás. Hát mi is lenne ha egyfolytában feladnánk a harcot?
Az asztal nevetett, hiszen érezhettük, hogy L a velejébe gázolt a problémának. Üdvösnek és szerencsésnek érezhettünk minden szót, hiszen ez az a téma ami valójában mindenkit érdekel.
A lokálban ahol mindez elhangzott (már megint egy lokál, egyik törzshely), és az asztal ami körül meglapultunk egészen kellemesnek mutatkozott. Szűk baráti körnek mondható, olyannak akik ugyan alkalomszerűen ülnek össze, de tisztelik egymás humorérzékét.
Az anekdotázás egyik jeles képviselője is helyet foglalt ezen az estén. Megtisztelte kis társaságunkat, L az egyik legtitánibb fotósa városunknak. És nemcsak városunknak. És tényleg az. Amikor a szakmájáról beszél, akkor komoly adatok garmadájával szembesül a befogadó.
- A múltkor is megjártam - kezdte -, hiszen kint voltam terepen, és ráfáztam egy rakás pénzzel. Kérditek hogyan? Hát úgy, hogy éppen valamiket készítettem, és a celluloiddal nem éppen úgy kell bánni, ahogyan azt sokan gondolják. Én úgy jártam meg ezzel az esettel, hogy valójában fordítva tettem be a filmet, a bevágással a jobb felén, fent. Így mondta az akit felhívtam, és tőle kértem egy alkalmi tanácsot. - Kezei megmerevedtek éppen abban a pozícióban, ahogyan mímelni kezdte a telefonálást.
- De éppen az a baj - mutatta egy kézügybe eső szivarosdobozon - , hogy nem specifikálta melyik felén a téglalapnak. És itt kezdődik a baj.
A borospohár, majdnem színültig vörös borral egyetértett gazdájának állításával. A borok fogyasztásának koronázatlan királya tovább folytatta szemináriumát. A társaság nagyon figyelt.
Közben H aki szintén a plasztikának hódol, szemének sasfigyelmével fixírozta a szomszédos asztalnál csevegő két fiatal lányt. Bájosságuk tűnhetett föl neki, és emiatt próbálta jegyezni a lehetőségeit. Lehetőségei optimálisnak mutatkoztak, hiszen nem tágított ettől a tevékenységétől.
A lányok úgy tettek, mintha semmit sem vennének ebből észre. De tudták, egy olyan terepen vannak jelen, ahol a tettrekész pasasok különös hadosztálya máris lecsaphat bármelyik pillanatban, és akkor vagy kénytelenek konverzálni, vagy udvariasan kell kosarat adni. Ez utóbbi nem könnyű mesterség, hiszen sokan a női nem képviselői közül, csakis morcosan tudnak távol tartani bizonyos hím megnyilvánulásokat.
Miután kis bemutatója megszűnt, és a fotózásról majd mindent megtudtunk, továbblendítette mondanivalóját egy teljesen más irányba. Mintha megérezte volna a jobb felén elhelyezkedő Hnak az óhajait. Közben H mintha puskából lőtték volna ki, máris a szomszéd asztal konfigurációjába helyezte el testét és pszichéjét.
A két lány derűsen mosolygott.
H erre bemutatkozott. Ekkor derült ki számomra, hogy eddig nem ismerték egymást. Úgy gondoltam azelőtt, holott nagyon figyeltem, hogy mégis ismeretségi viszonyban lennének.
Egy kis idő után H visszakozott asztalunkig. - Nem jó - mondta halkan -, hiszen foglaltak mind a ketten.
Erre L kirobbant.
- Nem jól csinálod öcsém! Ez nem így van! Én is ezt szoktam csinálni. Elmegyek udvarolok, kiderül, hogy foglalt a nő, erre pedig megnyugszom, milyen jó, hogy nem kell udvarolni.
Kihúzta magát, és belelendült. A falilámpák remegni kezdtek a homályos teremben.
- Visszamész, és tovább nyomod. Nincsen megállás. Hát mi is lenne ha egyfolytában feladnánk a harcot?
Az asztal nevetett, hiszen érezhettük, hogy L a velejébe gázolt a problémának. Üdvösnek és szerencsésnek érezhettünk minden szót, hiszen ez az a téma ami valójában mindenkit érdekel.
a magyar naivitás kérdése
Itt a blogger helyesírási programjában úgy jelenik meg mint naiv , vagyis rövid i-vel. Ha Országh László Magyar-Angol szótárát nézegetem, akkor a naív jelenik meg (Akadémiai Kiadó, 1994, Kisszótár Sorozat). Az itthoni helyesírási szótárban szintén naiv jelenik meg. [Magyar Helyesírási Szótár, Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1978.]. Nem csodálkoznék azon, ha az akadémiai szótár valamelyikében egészen más beállítás lenne. A magyar helyesírás egészen izgalmas, és sokszor kálváriáktól egyáltalán nem mentes. Sokan okoskodnak, az az érzésem.
Mi tényleg naivak vagyunk? Kit szeretnénk átejteni?
Mi tényleg naivak vagyunk? Kit szeretnénk átejteni?
2007. december 16., vasárnap
kommüniké
Kell idézzek egypár sort a gyakorlati tanácsadóból. Hej!
"4.Mi ellenőrizzük a kommunikációnkat.
Mi ellenőrizzük azt, hogy mit mondunk és hogyan mondjuk. FELISMERVE, HOGY AMIKOR BESZÉLÜNK, SEMMIT SEM TANULUNK, ALAKÍTHATJUK MAGATARTÁSUNKAT ÚGY, HOGY A KOMMUNIKÁCIÓ SORÁN FŐLEG A MÁSIKAT HALLGATJUK ÉS ÉRTÉKELJÜK MAGUNKBAN, AMIT MOND. Amikor kommunikálunk (te és én), olyan üzenetet szándékozunk közvetíteni,amely értéket jelent a fogadó számára, és a kölcsönös megértést erősíti." (A kiválóság tíz titka, 72.o., kiemelések tőlem)
"4.Mi ellenőrizzük a kommunikációnkat.
Mi ellenőrizzük azt, hogy mit mondunk és hogyan mondjuk. FELISMERVE, HOGY AMIKOR BESZÉLÜNK, SEMMIT SEM TANULUNK, ALAKÍTHATJUK MAGATARTÁSUNKAT ÚGY, HOGY A KOMMUNIKÁCIÓ SORÁN FŐLEG A MÁSIKAT HALLGATJUK ÉS ÉRTÉKELJÜK MAGUNKBAN, AMIT MOND. Amikor kommunikálunk (te és én), olyan üzenetet szándékozunk közvetíteni,amely értéket jelent a fogadó számára, és a kölcsönös megértést erősíti." (A kiválóság tíz titka, 72.o., kiemelések tőlem)
2007. december 15., szombat
sculpture
Miért szeretik a szobrok ha nézik őket?
(- pamfletkísérlet, komámnak -)
Elvégre nem nők, hogy nézni kelljen míg a világ.
Nagyon narcisztikusak lehetnek, ha ennyire elvárják, hogy nézzék őket.
Azt is elvárják, hogy órákig nézzék.
Mert hiszen ettől függ a műalkotás megértése. Nemde?
Ha sokáig nézzük megfájdul a szemünk. Olyan esetet is jegyeznek, amikor a szobrok különböző trükkökkel hívták fel a figyelmet magukra.
Firenzében, a művészet örök városában susognak. Ezt főleg meleg nyári alkonyokon teszik, sejtelmesen víve véghez tervüket.
Nem is veszi észre a gyanútlan járókelő, amikor odaszól egy szobor.
Mire gyorsan megfordul - hiszen a járókelő is tudja ki beszél - , máris megmerevednek. Úgy tesznek mintha kőből lennének.
Vagy márványból.
Egy pesti lány, bizonyos biztosításokkal foglalkozó, úgy tudja a szobrok akcióba kezdtek.
Bebiztosították magukat, hátha már nem nézi őket senki.
Ezt az időt bizony nem várják.
Inkább kiszúrnák az emberek szemeit.
(- pamfletkísérlet, komámnak -)
Elvégre nem nők, hogy nézni kelljen míg a világ.
Nagyon narcisztikusak lehetnek, ha ennyire elvárják, hogy nézzék őket.
Azt is elvárják, hogy órákig nézzék.
Mert hiszen ettől függ a műalkotás megértése. Nemde?
Ha sokáig nézzük megfájdul a szemünk. Olyan esetet is jegyeznek, amikor a szobrok különböző trükkökkel hívták fel a figyelmet magukra.
Firenzében, a művészet örök városában susognak. Ezt főleg meleg nyári alkonyokon teszik, sejtelmesen víve véghez tervüket.
Nem is veszi észre a gyanútlan járókelő, amikor odaszól egy szobor.
Mire gyorsan megfordul - hiszen a járókelő is tudja ki beszél - , máris megmerevednek. Úgy tesznek mintha kőből lennének.
Vagy márványból.
Egy pesti lány, bizonyos biztosításokkal foglalkozó, úgy tudja a szobrok akcióba kezdtek.
Bebiztosították magukat, hátha már nem nézi őket senki.
Ezt az időt bizony nem várják.
Inkább kiszúrnák az emberek szemeit.
bleumarin
Az ájtatos Andrea Marin legalább mondott egy jó dolgot ezen a héten. Mindenki csinálja a dolgát, és akkor minden rendben lesz. Mintha kezdene szimpatikusabbá válni ez a spiné. Eddig sok értelmes dolgot nem mondott, de most mintha megfejelte volna Plátont, vagy esetleg Schellinget.
Ez utóbbiról egy kissé majd magyarázok azoknak, akik nem értik az aranyköpését, amit majd utólag a derék M.Heidegger művelt tovább.
Különben jól tettem, hogy nem hallgattam tovább a műsort amelyikbe meghívták - a Nasul volt, talán B24-en. Mindenesetre féltem, hogy visszavedlik a szimpatikus női szerepbe, és azt már nagyon sutának látom.
Olvasgasson egy kissé, mert mi is olvasgatunk szabadidőnkben.
The reading my dear, that's our common path.
Ez utóbbiról egy kissé majd magyarázok azoknak, akik nem értik az aranyköpését, amit majd utólag a derék M.Heidegger művelt tovább.
Különben jól tettem, hogy nem hallgattam tovább a műsort amelyikbe meghívták - a Nasul volt, talán B24-en. Mindenesetre féltem, hogy visszavedlik a szimpatikus női szerepbe, és azt már nagyon sutának látom.
Olvasgasson egy kissé, mert mi is olvasgatunk szabadidőnkben.
The reading my dear, that's our common path.
seeds
Vannak olyan könyvek, amelyeket a vécén csücsülve olvasok. Ilyen jellegű olvasmányom egészen építő jellegű. Címe már magától beszél, A kiválóság tíz titka címet hordozza magán büszkén. Eredeti cím:Seeds of Greatness. Szerzője Denis Waitley, ez egy amerikai. Fordította: Doubravszky Sándor. Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest 1999. A komám polcáról kértem el, azaz vettem le. (A műteremben csend honolt éppen. De ez nem biztos.) Tele van gyakorlati tanácsokkal. Ilyeneket kell olvasni a vécén.
Majd még visszatérek a részletekkel, remélem.
Majd még visszatérek a részletekkel, remélem.
giorni secondo
Egy kissé másnapos vagyok, de nagyon tudok mosolyogni az embereknek. Senki sem fog semmit sem észrevenni, legalábbis azon a szinten, hogy bent egy kissé fáj a fejem. Ugyan nem is ittam sokat, legfeljebb két sört, és azt a pálinkát, amit a pultos adott a színiakadémia büféje mögött. Berángatott, azt hittem én a naiv, hogy egy újabb szerelemmel találkozok, egy szimpatikus lánnyal. De nem, hanem rámutatott a polcra. Hatalmas pillepalackokban dédelgetett pálinkák sorakoztak, én nem is tudtam hirtelen mit válaszoljak erre. A pultos legény, mert legény volt az ám, délceg legény formájában pompázott, szóval azt mondta, de ugyanakkor ajánlta, hogy nyugodtan kóstoljam meg. Hát meg is kóstoltam, finom volt, azaz ez ízletes mondtam neki, pedig nem is vagyok pálinkás fajta, ezt is mondtam. Mire mosolygott, erre gyorsan belenéztem a szemébe, zöld szemei voltak, kissé sárgás árnyalattal. Megfigyeltem újabban a beszélgető partnereim szemét. Nem mindenkinek egyszínű a retinája, a barnák kivételével, amelyek sötét árnyalatuknál fogva szinte egyneműek (semmi asszociáció). Azaz keverednek némi árnyalatok. De most ez nem olyan fontos.
Szóval így kínálgatott engem, a második pillepalackot is nyakon ragadván, mintha egy elítélt tyúk lenne, magyaráztam magamnak. Ebből is szívesen megkínált, ez is ízlett. De az első finomabb volt. Válaszolta is erre, hogy bizony az a finomabb. Ez utóbbit is csak arra használta, hogy az elsőt hígítsa fel. Ezt nem értettem teljesen, hacsak nem úgy kellett érteni, hogy valamivel le kell öblíteni. Nos, ilyen is van, amikor egy pálinkát egy másikkal kell leöblíteni.
Aztán minden rendben volt, mert táncoltam is, hiszen ez egy amolyan hippie party volt, így volt meghirdetve, a fiatalos színisek által, nem mintha én öregnek érezném magam. Mindenki annyira gyönyörűen mozgott, hogy azt gondoltam de jó, hogy éppen ide lyukadtam ki. És főleg az is tetszett, hogy a csinos lányok sem kis arányban voltak képviseltetve, hajlongtak ahogyan kellett. De hát, gondoltam ennek így is van helyén, hiszen mozgásgyakorlatra is járnak, meg akármilyen koreográfiákat sem lehet csak úgy színre vinni, tehát mindent bele. Nos bele is gyömöszöltek minden jó érzést, derekasan mozogtak, derékból is, meg főleg a lábacskáikból. Én is táncra perdültem, egy ideig bírtam, majd pedig lerogytam egy közel fekvő székre, és onnan szemléltem a további eseményeket. Egy ideig minden rendben volt, csak éppen akkor kezdett fordulni a kocka, amikor két fiatalember, nem éppen a pasas kategóriában, kiverte a hisztit. Az egyiknek félreértése támadt valakivel a helyiek közül. Ők kintről jöttek, valamilyen vendégeknek számítottak. De ők is derekasan vedeltek - én valójában nem is számítottam vedelőnek -, és emiatt egy kissé kivörösödtek. Nem a munkaláztól, attól biztosan nem.
És ezek után elkezdődött valamilyen félreértés, ahogyan az lenni szokott. Egy rakás diák ki a büféből, rengeteg lánnyal közöttük, lefogások, ne ereszd, hogy megtörténjen. Én már annyira unom ezeket a látványszínházakat, hogy ki sem megyek. Megvártam amíg elül az egész, majd pedig ahogyan gondoltam mindenki visszaszivárgott a helyére. Tánc folytatódott.
Még egypár lányt felkértem, volt aki engem ráncigált bele a következő turnusba. Ennek így kellett lennie, mondtam magamban, hálás voltam a perceknek. A különösebb tipológiákat is sikerült szemrevételeznem. Jelen volt az intellektuális alkat, az adakozó anyatípus, a csábító, a játékos, a számító, a szemfüles, a reménykedő, az erotikust megjátszó és még sorolni lehetne. Lányok tipológiáját értem.
Milyen másról is beszélünk?
Szóval így kínálgatott engem, a második pillepalackot is nyakon ragadván, mintha egy elítélt tyúk lenne, magyaráztam magamnak. Ebből is szívesen megkínált, ez is ízlett. De az első finomabb volt. Válaszolta is erre, hogy bizony az a finomabb. Ez utóbbit is csak arra használta, hogy az elsőt hígítsa fel. Ezt nem értettem teljesen, hacsak nem úgy kellett érteni, hogy valamivel le kell öblíteni. Nos, ilyen is van, amikor egy pálinkát egy másikkal kell leöblíteni.
Aztán minden rendben volt, mert táncoltam is, hiszen ez egy amolyan hippie party volt, így volt meghirdetve, a fiatalos színisek által, nem mintha én öregnek érezném magam. Mindenki annyira gyönyörűen mozgott, hogy azt gondoltam de jó, hogy éppen ide lyukadtam ki. És főleg az is tetszett, hogy a csinos lányok sem kis arányban voltak képviseltetve, hajlongtak ahogyan kellett. De hát, gondoltam ennek így is van helyén, hiszen mozgásgyakorlatra is járnak, meg akármilyen koreográfiákat sem lehet csak úgy színre vinni, tehát mindent bele. Nos bele is gyömöszöltek minden jó érzést, derekasan mozogtak, derékból is, meg főleg a lábacskáikból. Én is táncra perdültem, egy ideig bírtam, majd pedig lerogytam egy közel fekvő székre, és onnan szemléltem a további eseményeket. Egy ideig minden rendben volt, csak éppen akkor kezdett fordulni a kocka, amikor két fiatalember, nem éppen a pasas kategóriában, kiverte a hisztit. Az egyiknek félreértése támadt valakivel a helyiek közül. Ők kintről jöttek, valamilyen vendégeknek számítottak. De ők is derekasan vedeltek - én valójában nem is számítottam vedelőnek -, és emiatt egy kissé kivörösödtek. Nem a munkaláztól, attól biztosan nem.
És ezek után elkezdődött valamilyen félreértés, ahogyan az lenni szokott. Egy rakás diák ki a büféből, rengeteg lánnyal közöttük, lefogások, ne ereszd, hogy megtörténjen. Én már annyira unom ezeket a látványszínházakat, hogy ki sem megyek. Megvártam amíg elül az egész, majd pedig ahogyan gondoltam mindenki visszaszivárgott a helyére. Tánc folytatódott.
Még egypár lányt felkértem, volt aki engem ráncigált bele a következő turnusba. Ennek így kellett lennie, mondtam magamban, hálás voltam a perceknek. A különösebb tipológiákat is sikerült szemrevételeznem. Jelen volt az intellektuális alkat, az adakozó anyatípus, a csábító, a játékos, a számító, a szemfüles, a reménykedő, az erotikust megjátszó és még sorolni lehetne. Lányok tipológiáját értem.
Milyen másról is beszélünk?
2007. december 14., péntek
mungiu
Egyre több hír érkezik Mungiu filmjéről, 4 hónap, 3 hét és 2 nap c.alkotásról és ezek zöme jó hír. Ennek igazán kell örülni. Megnyert egy rakás díjat, és most talán az Oscarra is készülnek. Az lenne az igazi. Vannak olyan magyarok, akik ilyenkor felszöknek, miszerint miért örülök a román sikereknek, miért nem a magyarokénak. Én mindkettőnek örülök, hiszen az egyik nem zárja ki a másikat.
És vannak olyan román társaink - nem kis számban, reménykedem -, akik ugyanígy tisztelik a magyar kultúrát, annak eredményeit és sikereit. Ezekkel élőben is találkoztam, nem eggyel, úgyhogy nem tudnak meggyőzni ennek az ellenkezőjéről.
Sajnálom, hogy ilyenkor nem tudom egyből az árpád sávos lobogót lengetni. Nagy szájjal és nagy durranással. Gyenge Zsolt is ír erről. Egy kissé más szempontból, mindegy.
És vannak olyan román társaink - nem kis számban, reménykedem -, akik ugyanígy tisztelik a magyar kultúrát, annak eredményeit és sikereit. Ezekkel élőben is találkoztam, nem eggyel, úgyhogy nem tudnak meggyőzni ennek az ellenkezőjéről.
Sajnálom, hogy ilyenkor nem tudom egyből az árpád sávos lobogót lengetni. Nagy szájjal és nagy durranással. Gyenge Zsolt is ír erről. Egy kissé más szempontból, mindegy.
juan vs casanova
Popper Péter megemlíti egyik kötetében - talán A Sátán a 21.században -, egy magyar író nyomán - ennek sem jut eszembe a neve, ejnye -, hogy kétféle csábító van. Az egyik a Don Juan nevet viseli, míg a másik a Casanova névvel van ellátva. Röviden: az első sátáni, míg a másik égi alkat. Azaz az első antipatikus, míg a rákövetkező szimpatikus. Ezt könnyelműen fogalmazva.
Végül is a tipológiákat elemezgetve, az első kihasználja a nőket, míg a másik hódol a nőknek. Az első nőgyűlölő, míg a másik a nőimádó típus.
Így első nekifutásra eléggé felületesnek tűnik eme behatárolás, hiszen csak tipológiákat látunk, és nem vesszük észre az ezek mögött felgyűlt tapasztalatot. Don Juan állítólag egy névhamisító, aki egy másik Don Juannak nevét veszi fel, eredetileg természetesen nem ez a neve. És az eredetinek a derék becsületét és hírnevét kihasználva áll bosszút a nőkön, minden addigi sérelmét megtorolván. Így lesz valójában Don Juanból imposztor, aki báránybőrbe bújva kergeti őrületbe a nőket, elcsábítván őket és utána rongyként kezelvén szegénykéket.
Casanova ezzel szemben mindent a la carte cselekszik, és emiatt pozitív hős ő. Akár még a tűzbe is beleveti magát, csakhogy egy női lelket megmenekítsen. Természetesen rárakódott egy jó nagy adag erotikus máz. Ami ugyanakkor nem is valótlan. Hiszen így is rögzült a modern tudatban is, mint erotikus kalandor.
A napokban nézem meg alaposabban Fellini Casanovajat. Ezzel az opusával még elmaradtam. Egypár részletet már megnéztem, és érdekesnek tűnik. (Mit is mondhattam volna?) Valójában ebben az esetben Fellini úgy mintázza meg Casanovat, mintha az emberről szeretne mesélni, és nem az erotika mesteréről. Aki több gyakorlati tudományhoz is értett, no meg irodalomhoz is.
Végül is a tipológiákat elemezgetve, az első kihasználja a nőket, míg a másik hódol a nőknek. Az első nőgyűlölő, míg a másik a nőimádó típus.
Így első nekifutásra eléggé felületesnek tűnik eme behatárolás, hiszen csak tipológiákat látunk, és nem vesszük észre az ezek mögött felgyűlt tapasztalatot. Don Juan állítólag egy névhamisító, aki egy másik Don Juannak nevét veszi fel, eredetileg természetesen nem ez a neve. És az eredetinek a derék becsületét és hírnevét kihasználva áll bosszút a nőkön, minden addigi sérelmét megtorolván. Így lesz valójában Don Juanból imposztor, aki báránybőrbe bújva kergeti őrületbe a nőket, elcsábítván őket és utána rongyként kezelvén szegénykéket.
Casanova ezzel szemben mindent a la carte cselekszik, és emiatt pozitív hős ő. Akár még a tűzbe is beleveti magát, csakhogy egy női lelket megmenekítsen. Természetesen rárakódott egy jó nagy adag erotikus máz. Ami ugyanakkor nem is valótlan. Hiszen így is rögzült a modern tudatban is, mint erotikus kalandor.
A napokban nézem meg alaposabban Fellini Casanovajat. Ezzel az opusával még elmaradtam. Egypár részletet már megnéztem, és érdekesnek tűnik. (Mit is mondhattam volna?) Valójában ebben az esetben Fellini úgy mintázza meg Casanovat, mintha az emberről szeretne mesélni, és nem az erotika mesteréről. Aki több gyakorlati tudományhoz is értett, no meg irodalomhoz is.
falling in love
Talán fogok írni némi novellát vagy tanulmányt arról, hogy a szerelem és az ebből származó képzet lovagkori találmány. Elvileg, és ezen a szinten ténylegesen tiszteletreméltó gyönyörű dolog szerelembe esni. Falling in love. Ki szeretne ennél többet? A kamaszlányok mindenesetre beleegyeznek ebbe, hogy ennél többet már nem is kell kívánjanak. De az a helyzet, hogy a biológiai növekedést nem lehet olyan hamar leállítani. Illetve az öregedés-folyamat egyfolytában jelen van. És ezáltal bölcsebb megfontolásokba temetkezik az alany. Azért természetesen nem kell elfeledni az igazi és remek alkotásokat, amelyek a szerelem oltárán próbáltak áldozni. Magyar irodalomban és a világirodalomban rengeteg a példa. Felemelő hangulatba kerülünk emezeknek az olvasásától. Úgy érezzük, hogy több napig - vagy akár hetekig - a titok rejtelmébe és megfejtésének közelébe kerültünk. Egy dolog bizonyosnak látszik.
Az embernek lelki vetületei vannak, vagyis pszichés lény. És emiatt ezen érzésekre valami oknál fogva szüksége lehet. Lehet, hogy evolúciós szükségletté vált a szerelem (már megint az evolúció, a rosseb egye meg). Illetve nem lehet annyira büntetlenül hetyegni. Szükséges a monogámiának egyféle letétbe helyezése, amikor már nincsen félrelépés. És a szerelem erre ideálisnak látszik.
Ilyenkor a pár (mert két egyedről lenne szó, ugye) megegyezéses alapon egy eszményt rögzítenek. Hogy attól aztán nem térnek el, még ha a halálba is kell menni ezért az eszményért. Ez nemcsak gyönyörű, de felemelő és ünnepélyes is egyben. Trisztán és Izolda története, Rómeó és Júlia ezeket szigorú következetességgel leképezik. Nem térhetnek el ettől az egyszerű törvénytől, mert akkor érdekképviselet lépne fel. Illetve ennek a vádja. És akkor oda a szerelem. Röviden szólva.
A téma valójában kimeríthetetlennek tűnik. Ezért sem írható le teljesen a palettáról. Ebből a szegmensből még egy rakás író meg fog élni. Egy jó ideig, azt hiszem. És ez nem is olyan rossz. A szerelem kell.
Még ha csak deklarált állapotban ill. szinten is.
Az embernek lelki vetületei vannak, vagyis pszichés lény. És emiatt ezen érzésekre valami oknál fogva szüksége lehet. Lehet, hogy evolúciós szükségletté vált a szerelem (már megint az evolúció, a rosseb egye meg). Illetve nem lehet annyira büntetlenül hetyegni. Szükséges a monogámiának egyféle letétbe helyezése, amikor már nincsen félrelépés. És a szerelem erre ideálisnak látszik.
Ilyenkor a pár (mert két egyedről lenne szó, ugye) megegyezéses alapon egy eszményt rögzítenek. Hogy attól aztán nem térnek el, még ha a halálba is kell menni ezért az eszményért. Ez nemcsak gyönyörű, de felemelő és ünnepélyes is egyben. Trisztán és Izolda története, Rómeó és Júlia ezeket szigorú következetességgel leképezik. Nem térhetnek el ettől az egyszerű törvénytől, mert akkor érdekképviselet lépne fel. Illetve ennek a vádja. És akkor oda a szerelem. Röviden szólva.
A téma valójában kimeríthetetlennek tűnik. Ezért sem írható le teljesen a palettáról. Ebből a szegmensből még egy rakás író meg fog élni. Egy jó ideig, azt hiszem. És ez nem is olyan rossz. A szerelem kell.
Még ha csak deklarált állapotban ill. szinten is.
2007. december 13., csütörtök
szerencsepénz
Ma többek között a szerencsepénzemet is megtaláltam. Miközben az egyik áruház polcai között lavíroztam nagy lendülettel, éppen belerúgtam. Szétnéztem, hogy nem lát-e senki. Nagyon nevetséges ez, mert csak egy 50 banis érme volt, de szerencsének minősül. Én ezt mondom. Máskor mindig pironkodtam hasonló esetben, és visszaadtam. Most úgy éreztem itt az alkalom, hogy felvegyem. Hiszen sosem lehet tudni, hogy ez mit is jelent. Lehet, hogy ez a jövőbeni meggazdagodásom záloga. Ezután következik majd életem azon hátralevő része, ami a meggazdagodás alcímmel lesz ellátva. Lehet, hogy naiv ebben a megvilágításban, de valahol el kell kezdeni. És mivel a sors kitette elém, így csak azt mondhatom, hogy ez bizonyosan az én szerencse pénzem. És a szerencse napom is.
Jól betettem a kis zsebecskéjébe a nadrágomnak. Eddig nem is tudtam, hogy mire valók ezek. Kulcsot nem nagyon lehet ezekben tartani, főleg kulcs csomót. (Néha hajgumit tartogatok ebben.) Majd persze ha nyiratkozom legközelebb, akkor ezt sem kell.
Arra is gondoltam miközben felvettem (ez volt az első gondolat), hogy odaadom egy koldusnak. De aztán ahogyan araszolgattam lefelé a lépcsőfokokon, máris azt kezdtem elképzelni, hogy ez bizony valamilyen szerencsepénz lehet. És az is egyre kísértetiesebb bizonyosságot kezdett ölteni magára, hogy el kell jól tennem. Aztán arra is rájöttem - persze ezt már régebben tudom és jegyzem -, hogy nincsenek mandaláim. És semmilyen szerencse kövem sem. Teszem azt.
Nem mintha olyan fontos lenne az életben. De van aki komolyan gondolja, és úgy néz ki szerencsésebb nálam. Nem vagyok szerencsétlen, hálistennek nem tartom magam annak.
De szerencsés azért lehetnék. És lehet, hogy ez volt az első lépés.
Armstrong a megmondhatója.
Jól betettem a kis zsebecskéjébe a nadrágomnak. Eddig nem is tudtam, hogy mire valók ezek. Kulcsot nem nagyon lehet ezekben tartani, főleg kulcs csomót. (Néha hajgumit tartogatok ebben.) Majd persze ha nyiratkozom legközelebb, akkor ezt sem kell.
Arra is gondoltam miközben felvettem (ez volt az első gondolat), hogy odaadom egy koldusnak. De aztán ahogyan araszolgattam lefelé a lépcsőfokokon, máris azt kezdtem elképzelni, hogy ez bizony valamilyen szerencsepénz lehet. És az is egyre kísértetiesebb bizonyosságot kezdett ölteni magára, hogy el kell jól tennem. Aztán arra is rájöttem - persze ezt már régebben tudom és jegyzem -, hogy nincsenek mandaláim. És semmilyen szerencse kövem sem. Teszem azt.
Nem mintha olyan fontos lenne az életben. De van aki komolyan gondolja, és úgy néz ki szerencsésebb nálam. Nem vagyok szerencsétlen, hálistennek nem tartom magam annak.
De szerencsés azért lehetnék. És lehet, hogy ez volt az első lépés.
Armstrong a megmondhatója.
havazás
Biztosan sokan elmélkedtek azon milyen is leírni egy tájat. Illetve egy olyan jelenséget, ami egy kissé semlegesnek tűnik. Hiszen az már nem semleges, ami belül van. Az adott, és a miénk. És ahhoz szervesen ragaszkodunk. De a táj, vagy egy külső jelenség igenis semlegesnek hathat, holott ehhez is kötődünk valamilyen formában.A havazás mozgástanilag nem is olyan egyszerű folyamat. Csúnya kifejezés, ami a mozgástanilagot leírja, de hirtelen nem találok jobbat. Olyan hópelyhek is vannak amelyek hirtelen, meteoritet utánozva becsapódnak a földbe. Vannak amelyek ráérnek. Ezek a bölcsebbek talán. És vannak végül olyanok is amelyek oldalról érkeznek, engedik magukat az éppen aktuális széljárásnak átengedni. Jobbról balra tartanak, vagy éppen fordítva. És ezek is szépek, avagy szép a mozgásuk. Ezek is szervesen hozzátartoznak a havazás jelenségéhez. Ezek nélkül nem teljes a kép, mondom.
A hópelyhek aztán megfekszik azt a talajt ahol landolnak, vagy esetleg aszfaltot. Most éppen az aszfaltot nézem, ez látszik innen. Kissé sötétebbre festik, a szürkébbnek egy sötétebb tónusa jelenik meg a színen. De ebbe is keveredik némileg egy másik szín is, nevezetesen a sötét kék. Én így látom. Ez a sötét kék, az aszfalton megjelenő sötétkék egy kissé a háborgó tenger kékjére emlékeztet. Ugyan sokszor feketének mondják, de valójában az elején kék. Mély kéksége egyediséget kölcsönöz ennek a momentumnak.
Össze-vissza havazik. Ez nem igaz hiszen csak saját magát követi. És megengedi a szélnek, hogy beleszóljon a dolgába.
A hópelyhek aztán megfekszik azt a talajt ahol landolnak, vagy esetleg aszfaltot. Most éppen az aszfaltot nézem, ez látszik innen. Kissé sötétebbre festik, a szürkébbnek egy sötétebb tónusa jelenik meg a színen. De ebbe is keveredik némileg egy másik szín is, nevezetesen a sötét kék. Én így látom. Ez a sötét kék, az aszfalton megjelenő sötétkék egy kissé a háborgó tenger kékjére emlékeztet. Ugyan sokszor feketének mondják, de valójában az elején kék. Mély kéksége egyediséget kölcsönöz ennek a momentumnak.
Össze-vissza havazik. Ez nem igaz hiszen csak saját magát követi. És megengedi a szélnek, hogy beleszóljon a dolgába.
delusion of grandeur
Igen, sok helyen ez van. Talán én sem vagyok mentes ettől, nem is szeretném ha kibújnék egyből ez alól a stigma alól. Holott ez pont nem stigma, ez egy állapot, mégpedig egy sajnálatos. Elvetjük a sulykot (még mindig többes számban fogalmazok, no problem), hadd lássák a többiek mire is vittük az utóbbi időben.
Az igazi profik majdnem mindig hallgatnak.
Hiszen ők csinálják, nem beszélnek róla. Vagy ha igen, akkor keveset.
Nem kell egyfolytában bizonyítgatniuk, hogy mennyire jók ebben vagy abban. Minek azt? A műkedvelő egyleteknek az egyik ismertetőjele, hogy zajosak. És ez majdnem minden emberi területen, aktivitáson így van. Több az arra elfecsérelt energia, hogy felkeltsék a figyelmet, mint magára az alkotói munkára fordított energia.
Miért is van ez efféleképpen? Ez valójában nem ellentmondás?
Látszólag a naivitást hoznám összefüggésbe az elején, de nem ilyen egyszerű a dolog mibenléte. Lehet biológiai, vagy evolúciós megközelítést kellene alkalmaznom, hogy megválaszoljam a kérdést. Lehet a figyelemfelkeltés, és implicite a zajosság, ahhoz jók, hogy tovább éljenek az egyedek avagy az egész populáció. Hogy ezáltal újabb és újabb egyedek csapódjanak az osztagokhoz.
Vajon jól gondolom?
A nagy tömeg, a csordaszellem, a csürhe mind azt próbálja alátámasztani, hogy azok az értékek amelyek mentén szerveződnek tévedhetetlenek. Ezt egyféle zajjal oldják meg. Síppal, dobbal, nádihegedűvel. Feldecibelezik magukat, mert ki tiltja meg nekik?
Nagyzási hóbort, az a menő. Delusion of grandeur.
Ma megint szomorú leszek emiatt, de kinövöm.
Az igazi profik majdnem mindig hallgatnak.
Hiszen ők csinálják, nem beszélnek róla. Vagy ha igen, akkor keveset.
Nem kell egyfolytában bizonyítgatniuk, hogy mennyire jók ebben vagy abban. Minek azt? A műkedvelő egyleteknek az egyik ismertetőjele, hogy zajosak. És ez majdnem minden emberi területen, aktivitáson így van. Több az arra elfecsérelt energia, hogy felkeltsék a figyelmet, mint magára az alkotói munkára fordított energia.
Miért is van ez efféleképpen? Ez valójában nem ellentmondás?
Látszólag a naivitást hoznám összefüggésbe az elején, de nem ilyen egyszerű a dolog mibenléte. Lehet biológiai, vagy evolúciós megközelítést kellene alkalmaznom, hogy megválaszoljam a kérdést. Lehet a figyelemfelkeltés, és implicite a zajosság, ahhoz jók, hogy tovább éljenek az egyedek avagy az egész populáció. Hogy ezáltal újabb és újabb egyedek csapódjanak az osztagokhoz.
Vajon jól gondolom?
A nagy tömeg, a csordaszellem, a csürhe mind azt próbálja alátámasztani, hogy azok az értékek amelyek mentén szerveződnek tévedhetetlenek. Ezt egyféle zajjal oldják meg. Síppal, dobbal, nádihegedűvel. Feldecibelezik magukat, mert ki tiltja meg nekik?
Nagyzási hóbort, az a menő. Delusion of grandeur.
Ma megint szomorú leszek emiatt, de kinövöm.
2007. december 11., kedd
un chien andalou
Az állat nem játék, főleg az emberállat. Oda kell figyelni rá, akkor is ha már tényleg leírtuk valamilyen formában őt, és továbbállnánk, szívesen. De azért még egy kissé elidőzök az állatoknál, milyenekre kell ügyelnünk.
Vannak háziállatok. És vannak a gazdáik.
Le kell szögeznem már az elején, hogy ennek a cikknek némi valóság alapja van. Azaz megtörtént eset, némileg átdolgozva.
Szóval nem szabad bántani a kutyát, a lokálban. Mert ő privilégiumokat élvez. És az utcán is, mondom tovább. Ha esetleg elüt egy autó egy kisgyereket az nem olyan nagy baj, nemzenek egy következőt. De ha egy kutyát gázolnak el, akkor máris összekiabálják a nagyvilágot. Hogy aszongya az állatok érdeke. Ez már nem Animal Planet. Azaz nem abbéli paradigmarendszer, ahol az állatoknak a saját területükön el kell lenni.
Persze nem kell bántani sem a gazdákat, sem az állataikat.
Csak ne legyenek értékeltolódások. Ennyi egyelőre a megjegyzésem.
Bodri kutyám.
Vannak háziállatok. És vannak a gazdáik.
Le kell szögeznem már az elején, hogy ennek a cikknek némi valóság alapja van. Azaz megtörtént eset, némileg átdolgozva.
Szóval nem szabad bántani a kutyát, a lokálban. Mert ő privilégiumokat élvez. És az utcán is, mondom tovább. Ha esetleg elüt egy autó egy kisgyereket az nem olyan nagy baj, nemzenek egy következőt. De ha egy kutyát gázolnak el, akkor máris összekiabálják a nagyvilágot. Hogy aszongya az állatok érdeke. Ez már nem Animal Planet. Azaz nem abbéli paradigmarendszer, ahol az állatoknak a saját területükön el kell lenni.
Persze nem kell bántani sem a gazdákat, sem az állataikat.
Csak ne legyenek értékeltolódások. Ennyi egyelőre a megjegyzésem.
Bodri kutyám.
tzara dada kamera
Az egyik behatárolás szerint, végül is az ember csak önmagáról beszél. Ha epikában, ha líraibban pengeti húrjait. Majdnem mindegy. És akkor is ha elégedett magával (ez olykor megesik, de ritka madár), vagy ha éppen megint nem úgy áll szekerének szénája, ahogyan éppen azt szeretné.
Olyan napok is vannak, amikor dolgozna a szóban forgó, megtenne majdnem mindent, hogy végre célba érjen, de mégsem bukkan fel semmi kézzelfogható eredmény a láthatáron. Ilyenkor forgolódik, meghánytorgatja mit is kell tennie. Valójában kényes ügyek ezek. De megy tovább.
Mit is tehetne?
És akkor mégis vár, hátha megváltoznak az erőviszonyok, amibe ő is szívesebben beleszólna. Hogy egy kissé már tényleg "kenyérben legyen". Nem szimpatikus számomra ez a kenyérben levés, mert ízetlen. És ezen ízeltláb-nélküliségében (hej, szószerkezet) nem mászik falra az ember.
-Éljen minden ami dadaista.
Amikor Bécsben voltam legutóbb a színházzal - ezt még nem írtam le eddig- , akkor találkoztam egy ilyen igazi és veretes dadaista művésszel. Már elsütöttem ezt a történetet egypár ismerősömnek, abban a hiszemben, hogy sikert aratok. Több-kevesebb sikerrel, de megadtam. Szóval ez a dadaista gitáros, a Stefans Dom mellett az egyik kis sétáló utcában próbálta szórakoztatni a járókelőket egy szombat délelőttön. Még széke sem volt, csak egy kis papiros szolgált ülőhely gyanánt, amolyan heti újság. "A" heti újság.
Az arra járók pedig észre sem vették. Nem mintha engem illetne a dicsőség, hogy észrevettem, és ez mekkora pörformansz. Nem, erre nem akarok gondolni. Csak az a lényeg az egészben, hogy ott volt és produkálta magát.
Időnként belecsapott az irtózatosan lehangolt gitár húrjai közé, próbált lefogni egy félresikerült C vagy G dúrt, valahogyan megszólalt, mire erre hozzáadott egy akármilyen német szöveget. Recitativo ment ez neki.
Persze lehet, hogy a szöveg is előre le volt gyártva, ezt nem tudhattam. Nehezebbé tette a megfejtésemet az, hogy a némettel tényleg gyatrán állok. De valamit közölt és csak az tudta igazán értékelni, aki tudott németül. Szerintem azokban a percekben nem is jártak arra német ajkúak. Így tehát csak nyomta nagy magányában.
Nekem meg a kamera hiányzott.
Bele cárázni a dadába...
Olyan napok is vannak, amikor dolgozna a szóban forgó, megtenne majdnem mindent, hogy végre célba érjen, de mégsem bukkan fel semmi kézzelfogható eredmény a láthatáron. Ilyenkor forgolódik, meghánytorgatja mit is kell tennie. Valójában kényes ügyek ezek. De megy tovább.
Mit is tehetne?
És akkor mégis vár, hátha megváltoznak az erőviszonyok, amibe ő is szívesebben beleszólna. Hogy egy kissé már tényleg "kenyérben legyen". Nem szimpatikus számomra ez a kenyérben levés, mert ízetlen. És ezen ízeltláb-nélküliségében (hej, szószerkezet) nem mászik falra az ember.
-Éljen minden ami dadaista.
Amikor Bécsben voltam legutóbb a színházzal - ezt még nem írtam le eddig- , akkor találkoztam egy ilyen igazi és veretes dadaista művésszel. Már elsütöttem ezt a történetet egypár ismerősömnek, abban a hiszemben, hogy sikert aratok. Több-kevesebb sikerrel, de megadtam. Szóval ez a dadaista gitáros, a Stefans Dom mellett az egyik kis sétáló utcában próbálta szórakoztatni a járókelőket egy szombat délelőttön. Még széke sem volt, csak egy kis papiros szolgált ülőhely gyanánt, amolyan heti újság. "A" heti újság.
Az arra járók pedig észre sem vették. Nem mintha engem illetne a dicsőség, hogy észrevettem, és ez mekkora pörformansz. Nem, erre nem akarok gondolni. Csak az a lényeg az egészben, hogy ott volt és produkálta magát.
Időnként belecsapott az irtózatosan lehangolt gitár húrjai közé, próbált lefogni egy félresikerült C vagy G dúrt, valahogyan megszólalt, mire erre hozzáadott egy akármilyen német szöveget. Recitativo ment ez neki.
Persze lehet, hogy a szöveg is előre le volt gyártva, ezt nem tudhattam. Nehezebbé tette a megfejtésemet az, hogy a némettel tényleg gyatrán állok. De valamit közölt és csak az tudta igazán értékelni, aki tudott németül. Szerintem azokban a percekben nem is jártak arra német ajkúak. Így tehát csak nyomta nagy magányában.
Nekem meg a kamera hiányzott.
Bele cárázni a dadába...
2007. december 10., hétfő
sej, mónika bratyika
Egy rettenetesen fárasztó világot élünk. Például itt van ez a Mónika Show is. Ma véletlenül betekintettem ismét, vendégségben voltam, ez ment a tévében, nem volt mit tennem. Tehát néztem. Mit is tehettem volna? Nem válthattam csatornát.
Ezt a leányzót most nem kellene bántani, mert éppen állapotos. De azért egy és más csak a begyembe szorul. Hiszen amit ő csinál, talán már a jó ízlés határán is túl van. Sőt, biztos.
Mindenkinek a magánéletében kotorni nem semmi. Ezt nyilvánosan tenni, pedig végképpen nem elegáns. Sajnos már ahhoz is lassan hozzászokunk, hogy egyesek ebből élnek meg. De azért hadd jegyezzem meg legalább azt, hogy ez a leányzó nincsen teljesen eszénél. Valamiért mégis élvezi, mert nem tud ellenállni ennek a kísértésnek, hogy embereket egymásnak ugrasszon a kamera előtt.
Na de nem is folytatom.
Ez egy liba.
Fosos méghozzá.
Ezt a leányzót most nem kellene bántani, mert éppen állapotos. De azért egy és más csak a begyembe szorul. Hiszen amit ő csinál, talán már a jó ízlés határán is túl van. Sőt, biztos.
Mindenkinek a magánéletében kotorni nem semmi. Ezt nyilvánosan tenni, pedig végképpen nem elegáns. Sajnos már ahhoz is lassan hozzászokunk, hogy egyesek ebből élnek meg. De azért hadd jegyezzem meg legalább azt, hogy ez a leányzó nincsen teljesen eszénél. Valamiért mégis élvezi, mert nem tud ellenállni ennek a kísértésnek, hogy embereket egymásnak ugrasszon a kamera előtt.
Na de nem is folytatom.
Ez egy liba.
Fosos méghozzá.
melegedünk
Bármennyire is eltussolnánk a problémát, még mindig nagy bajok vannak. Itt a globális felmelegedés, rajtunk van. Persze ettől még kell fizetnünk a téli fűtésszámlát, itthon.
önmegtartóztatás
Az lenne a szép, ha egy ideig én is csendben maradnék. Itt, ezen a felületen. Mert már magam is kezdem unni. És talán mások is jobban éreznék magukat. Persze semmit sem kötelező olvasni. Tehát az én soraimat sem. Úgy gondolom, hogy ez az én játszóterem. Ha valaki bejön, szívesen látom. Ha nem, attól én még tovább játszom.
-Faites vos jeux monsieurs.
-Faites vos jeux monsieurs.
komcsi és félelem
A szüleink generációja egy kissé megsínylette az életet. Úgy általában az életet magát, és a saját életüket is. Ez nem az ő hibájuk, már előre meg kell mondani. Csak éppen sokszor elgondolkodtató, és ezt több helyen vitatták már meg mások, és újabban én is. Az az egészben a visszásság, hogy a komcsi rendszer beivódott az emberek bőre alá. Én személy szerint csak 16 évet éltem a múlt rendszerben.
Nekem egy életre elég volt.
Tele volt akkor is a hócipőm azzal, hogy nem lehetett normálisan megszólalni. Ez az egyik oldala az érmének. Ugyanakkor egy jó adag éhezés is mindennapos volt, hiszen ott volt az élelmiszerek jegy-rendszere. Aki nem élt egy percig sem akkor - nevezetesen az újabb generációk -, ezt alig tudják fölfogni.
De akik életük nagy részét ebben a rendszerben élték le, azoknak egyáltalán nem könnyű egy újabb korszakhoz alkalmazkodni. Én úgy vagyok, hogy pont fele-fele arányban állok eme két korszakkal. De nagyon feledném a régit. Nem kell még a rosszabb napjaimban sem.
A másik nagyon fontos elem, amit hatalmas sikerrel alkalmaztak a régi rendszerben, az a félelem gyakorlása volt. Úgy tudták sakkban és kontroll alatt tartani az emberek nagy részét, hogy folyton félelmet generáltak bennük. A külvilág bizonytalanságának szintjén - folyton emlegették a tőkés rendszerek hanyatlását -, és egymás között a besúgórendszer napirenden való működtetésével. Ennek egy olajozottan működő propaganda rendszere volt, és nagyon sokan bedőltek ennek a víziónak. Persze hálistennek voltak, akik átláttak a szitán. Ezek közül sokan emigráltak.
Úgy vélem sokszor a napi teendőim során, hogy az a generáció, aki nagyobb időt töltött el ebben a korszakban, sajnos nagyon nehezen tudja levetkőzni a félelmeit. Aggódnak akkor is teszem azt, amikor egy munkahelyet kell változtatni. (Ezt a tegnap tárgyaltam meg az egyik kedves barátommal, ő hívta fel a figyelmemet erre a jelenségre.) Ilyen a "régi rendszerben" nem volt. Hiszen elképzelhetetlennek tartották. Amolyan lázadásnak. Mindenki kussolt ott ahova kihelyezték, és ezzel a szituációval mindenkinek meg kellett békélni.
És ha ez nem tetszett, akkor az illetőt meghurcolták. Számtalan esetben ez történt.
Nekem egy életre elég volt.
Tele volt akkor is a hócipőm azzal, hogy nem lehetett normálisan megszólalni. Ez az egyik oldala az érmének. Ugyanakkor egy jó adag éhezés is mindennapos volt, hiszen ott volt az élelmiszerek jegy-rendszere. Aki nem élt egy percig sem akkor - nevezetesen az újabb generációk -, ezt alig tudják fölfogni.
De akik életük nagy részét ebben a rendszerben élték le, azoknak egyáltalán nem könnyű egy újabb korszakhoz alkalmazkodni. Én úgy vagyok, hogy pont fele-fele arányban állok eme két korszakkal. De nagyon feledném a régit. Nem kell még a rosszabb napjaimban sem.
A másik nagyon fontos elem, amit hatalmas sikerrel alkalmaztak a régi rendszerben, az a félelem gyakorlása volt. Úgy tudták sakkban és kontroll alatt tartani az emberek nagy részét, hogy folyton félelmet generáltak bennük. A külvilág bizonytalanságának szintjén - folyton emlegették a tőkés rendszerek hanyatlását -, és egymás között a besúgórendszer napirenden való működtetésével. Ennek egy olajozottan működő propaganda rendszere volt, és nagyon sokan bedőltek ennek a víziónak. Persze hálistennek voltak, akik átláttak a szitán. Ezek közül sokan emigráltak.
Úgy vélem sokszor a napi teendőim során, hogy az a generáció, aki nagyobb időt töltött el ebben a korszakban, sajnos nagyon nehezen tudja levetkőzni a félelmeit. Aggódnak akkor is teszem azt, amikor egy munkahelyet kell változtatni. (Ezt a tegnap tárgyaltam meg az egyik kedves barátommal, ő hívta fel a figyelmemet erre a jelenségre.) Ilyen a "régi rendszerben" nem volt. Hiszen elképzelhetetlennek tartották. Amolyan lázadásnak. Mindenki kussolt ott ahova kihelyezték, és ezzel a szituációval mindenkinek meg kellett békélni.
És ha ez nem tetszett, akkor az illetőt meghurcolták. Számtalan esetben ez történt.
2007. december 9., vasárnap
Wikipedia Project
A wikipedia jelenség egyre jobban kezd kiterjedni. Ezért én mindenképpen szeretném ha egyre többen lennénk hívei az ilyen kezdeményezésnek. Olyan globális projektekről van szó, amelyeknek pozitív hatásai lesznek a jövőben. Nem szabad megtennünk, hogy az ignorancia kelepcéjébe essünk. Ezt azért kezdem hangsúlyozni, hiszen az ignorancia egyre inkább jelenvalóvá válik. Az elbagatellizálás majd mindennapos esemény.
Az információs társadalmak egyik pozitív felhozatala az ilyen és ehhez hasonló jelenségek. Mint a Wikipedia. Főleg akkor éri meg naponta böngészni, ha valamennyire olvasunk angolul. A magyar verzió ehhez képest sokkal gyatrább. Az információk sokkal nagyobb halmaza van jelen az angol site-on, és érdemes ezzel foglalkozni.
Majd minden emberi doménium képviselve van. A tudományoktól kezdve, a művészeteken keresztül. A bölcseleti dimenziók is jelen vannak. Szóval mi szem és szájnak ingere, mind megkapható itt. Főleg cerebrálisan értem ezt.
Az információs társadalmak egyik pozitív felhozatala az ilyen és ehhez hasonló jelenségek. Mint a Wikipedia. Főleg akkor éri meg naponta böngészni, ha valamennyire olvasunk angolul. A magyar verzió ehhez képest sokkal gyatrább. Az információk sokkal nagyobb halmaza van jelen az angol site-on, és érdemes ezzel foglalkozni.
Majd minden emberi doménium képviselve van. A tudományoktól kezdve, a művészeteken keresztül. A bölcseleti dimenziók is jelen vannak. Szóval mi szem és szájnak ingere, mind megkapható itt. Főleg cerebrálisan értem ezt.
Elmentek
Sokan elmentek ebben az évben. Úgy végleg, nagy utazásban. Többek között Kurt Vonnegut is. Aztán Joe Zawinul is, hatalmas formátumú jazz zenész. Számomra mindenképpen etalon volt. Michael Brecker még az év elején ment el. Jazz szaxofonos. Őt is és Zawinult is elcsíptem élőben. Zawinult Bukarestben és Breckert Budapesten. A 90-es években.
Pavarottiról nem is beszélek. Már sokan elmondták a véleményüket. Annyit egy pillanatra, hogy elismerem a nagy kaliberét.
Így év vége felé eszembe jutnak ezek is. Számadást kell végeznie az embernek. Mire figyelt oda, és mit valósított meg önmaga számára. Nem a világnak kell bizonyítani, ezt nem ajánlom. Én ha számadással élek, akkor önmagam előtt kell ezt elkönyvelnem.
Számomra ez az év nem volt különösen termékeny, de a tavalyihoz képest egy kissé jobb volt. Ennyire megnyugtató. De ennél sokkal többet szeretnék megtenni. Sok tervem van, és ha jól csinálom és megfelelőképpen hangolom össze ezeket, akkor a végére érek. Annak aminek a végére kell érni. The lasts will be the first ones.
Még jóval több ember ellépett ebből a világból, akik valamit letettek az asztalra. Most egy kissé amnéziás vagyok. Megtörténik. Vasárnap én sem dolgozom ezerrel.
Pavarottiról nem is beszélek. Már sokan elmondták a véleményüket. Annyit egy pillanatra, hogy elismerem a nagy kaliberét.
Így év vége felé eszembe jutnak ezek is. Számadást kell végeznie az embernek. Mire figyelt oda, és mit valósított meg önmaga számára. Nem a világnak kell bizonyítani, ezt nem ajánlom. Én ha számadással élek, akkor önmagam előtt kell ezt elkönyvelnem.
Számomra ez az év nem volt különösen termékeny, de a tavalyihoz képest egy kissé jobb volt. Ennyire megnyugtató. De ennél sokkal többet szeretnék megtenni. Sok tervem van, és ha jól csinálom és megfelelőképpen hangolom össze ezeket, akkor a végére érek. Annak aminek a végére kell érni. The lasts will be the first ones.
Még jóval több ember ellépett ebből a világból, akik valamit letettek az asztalra. Most egy kissé amnéziás vagyok. Megtörténik. Vasárnap én sem dolgozom ezerrel.
infantilis
Ez is egy régebbi adósságom, hogy meséljek az infantilisekről és az infantilizmusról. Valahogyan a begyemet szúrja. Persze ennél lazábban kellene viselkedni. Csak az a baj, hogy a mindennapi életben sokféle példánnyal találkozunk. Jómagam is. És ezeket felismerem.
Jó iskola volt annak idején, amikor Buda Béla pszichiátriai munkáit olvasgattam. Nem ezt ami itt elérhető.
És akkor egy rakás tipológiát megtaláltam a közvetlen és tágasabb környezetemben. Majd mindenki hordoz magában mindenféle tünetet. Ez nem jelenti azt, hogy nagyon is beteg lenne. De az is jelenvalóként könyvelhető el, hogy sok helyen "baj van".
Például nagyon elterjedt népi betegségként könyvelem el a paranoját. Paranoia, latinosan. Nagyon sokan azt gondolják, hogy egyfolytában kereszttűzben vannak. Holott az emberek csak pletykálnak róluk. Persze a pletyka akár ártalmas is lehet. De ez is benne van a pakliban. Ilyen a szociális szegmens.
Sokan, kommunikációs stratégák, az előítéletet a további információszerzés előfeltételeként teszik meg. Ellenfényben,azaz a politically correct beállítódás szintjén az előítélet nem üdvös. Ez egy másik történet.
De az információszerzés szintjén igenis kell lennie egy előképnek, ami szerint utána folytonosan finomítsuk a kommunikációs aktust. Hiszen a semmiből nem lesz semmi.
És végül én valahol összekapcsolom az infantilist ezekkel a személyiségi-torzulásokkal. Mert a felnőtt egyedek nem képesek felnőtt egyedek szintjén megnyilvánulni. Itt kevésbé lehet mellébeszélni. A tények ott vannak, és maguktól beszélnek. Ezt így mondják, és én is ezt mondom.
Jó iskola volt annak idején, amikor Buda Béla pszichiátriai munkáit olvasgattam. Nem ezt ami itt elérhető.
És akkor egy rakás tipológiát megtaláltam a közvetlen és tágasabb környezetemben. Majd mindenki hordoz magában mindenféle tünetet. Ez nem jelenti azt, hogy nagyon is beteg lenne. De az is jelenvalóként könyvelhető el, hogy sok helyen "baj van".
Például nagyon elterjedt népi betegségként könyvelem el a paranoját. Paranoia, latinosan. Nagyon sokan azt gondolják, hogy egyfolytában kereszttűzben vannak. Holott az emberek csak pletykálnak róluk. Persze a pletyka akár ártalmas is lehet. De ez is benne van a pakliban. Ilyen a szociális szegmens.
Sokan, kommunikációs stratégák, az előítéletet a további információszerzés előfeltételeként teszik meg. Ellenfényben,azaz a politically correct beállítódás szintjén az előítélet nem üdvös. Ez egy másik történet.
De az információszerzés szintjén igenis kell lennie egy előképnek, ami szerint utána folytonosan finomítsuk a kommunikációs aktust. Hiszen a semmiből nem lesz semmi.
És végül én valahol összekapcsolom az infantilist ezekkel a személyiségi-torzulásokkal. Mert a felnőtt egyedek nem képesek felnőtt egyedek szintjén megnyilvánulni. Itt kevésbé lehet mellébeszélni. A tények ott vannak, és maguktól beszélnek. Ezt így mondják, és én is ezt mondom.
Elcsigázott
Ma egy kissé elcsigázottan ébredtem, és mostanában majdnem így van. Valami miatt fáradékonyabb lettem, talán a frontjárás. Ezt így mondják.
Mozogni kellene minél többet, a folytonos ülés nem tesz jót semmilyen szinten, hosszabb távon még annyira sem. Valamit majd ki kell találnom. Még egyelőre nem tudom, hogy mit.
Az lenne az igazán magasra tett mérce, ha esetleg ejtőernyőzéssel próbálkoznék. Vagy valamilyen sky jumpinggal.
Kiugrani a semmibe, és vállalni azt ami következik. Vagy zuhanás vagy repülés. Nem tudom.
Az elcsigázottságot nem csak magamon veszem észre. Mintha mások is kótyagosabbak lennének. A helyzet akkor kezd rohamosan megromlani, amikor elfogadja valaki, hogy őmaga igenis elengedte magát. A tömeg, illetve a többség úgy szokta ezt csinálni, hogy rávetíti a saját hülyeségét az ilyen egyénre. Projekcióval dolgozik, már mondtam.
Semmilyen esetre sem kell megengedni, hogy mások megmondják, mit kell keresnünk az életben. Hiszen akkor már nem magunk keressük, hanem egy utasítást hajtunk végre. Számomra az életben rejlő misztérium valahol itt kezdődik.
Így tehát ha valaki előírja egy másik embernek hol és mit keressen, ez már a keresésnek a tagadása. Illetve önellentmondás.
Sok a hamis próféta manapság, kuruzsló, kufár. És egyebek.
Nyitott szemmel kell tájékozódni. Nem szabad befolyásoltatnunk magunkat mindenféle felületes információ által.
De ha ennyi a hamis kártyás manapság, az még nem kell elszomorítson minket. Nem. Ilyen időket élünk, és ezt a feladatot kell megoldanunk, amit éppen ránk bízott a sors.
Mozogni kellene minél többet, a folytonos ülés nem tesz jót semmilyen szinten, hosszabb távon még annyira sem. Valamit majd ki kell találnom. Még egyelőre nem tudom, hogy mit.
Az lenne az igazán magasra tett mérce, ha esetleg ejtőernyőzéssel próbálkoznék. Vagy valamilyen sky jumpinggal.
Kiugrani a semmibe, és vállalni azt ami következik. Vagy zuhanás vagy repülés. Nem tudom.
Az elcsigázottságot nem csak magamon veszem észre. Mintha mások is kótyagosabbak lennének. A helyzet akkor kezd rohamosan megromlani, amikor elfogadja valaki, hogy őmaga igenis elengedte magát. A tömeg, illetve a többség úgy szokta ezt csinálni, hogy rávetíti a saját hülyeségét az ilyen egyénre. Projekcióval dolgozik, már mondtam.
Semmilyen esetre sem kell megengedni, hogy mások megmondják, mit kell keresnünk az életben. Hiszen akkor már nem magunk keressük, hanem egy utasítást hajtunk végre. Számomra az életben rejlő misztérium valahol itt kezdődik.
Így tehát ha valaki előírja egy másik embernek hol és mit keressen, ez már a keresésnek a tagadása. Illetve önellentmondás.
Sok a hamis próféta manapság, kuruzsló, kufár. És egyebek.
Nyitott szemmel kell tájékozódni. Nem szabad befolyásoltatnunk magunkat mindenféle felületes információ által.
De ha ennyi a hamis kártyás manapság, az még nem kell elszomorítson minket. Nem. Ilyen időket élünk, és ezt a feladatot kell megoldanunk, amit éppen ránk bízott a sors.
2007. december 8., szombat
Pornó
Már régebbi projektjeim közé tartozik, hogy a pornóról szóljak egypár szót. Divatos, trendi, jelenvaló.
Az a pornó, amit mi pornónak tartunk nem az a pornó. Azaz egy kissé más.
De milyen?
Intellektuális pornó
Ez az egyik, rettenetesen burkolt. Sok ágazatban jelen van. Sokféle stílusjegyet visel magán. Éppen ezért intellektuális. Hiszen nehezen felismerhető. Benne van a nevében.
Érzelmi pornó
Zsarolás. Kicsikarás. A személy előnyben részesítése. A saját személyről beszélek legfőképpen.
Testi pornó
Annyira jelentéktelen, hogy szóra sem érdemes. Nem is teszem. Ez a legkevesebb.
Ámen.
Az a pornó, amit mi pornónak tartunk nem az a pornó. Azaz egy kissé más.
De milyen?
Intellektuális pornó
Ez az egyik, rettenetesen burkolt. Sok ágazatban jelen van. Sokféle stílusjegyet visel magán. Éppen ezért intellektuális. Hiszen nehezen felismerhető. Benne van a nevében.
Érzelmi pornó
Zsarolás. Kicsikarás. A személy előnyben részesítése. A saját személyről beszélek legfőképpen.
Testi pornó
Annyira jelentéktelen, hogy szóra sem érdemes. Nem is teszem. Ez a legkevesebb.
Ámen.
2007. december 7., péntek
Surreal Phaenomenon
Sokak számára a szürrealizmust egyféle giccs veszi körül. Illetve nagyrészük rögtön Dali ugró tigrisére gondol, és akkor máris készek a fennhéjázó magyarázattal. Én azt mondom, hogy még most sem, 2007 végén nem könnyű csak úgy leírni a szürrealizmust a palettáról.
És az érmének csak egyik oldala az, hogy a szürreális konfiguráció a plasztikában megjelent. Mert rögtön jelen volt az irodalomban is. Egyik jeles képviselője, akit szívügyemként tartok számon Boris Vian volt. Aki nem mélyedt bele ennek a tanulmányozásába, egy kissé nehezebben fogja megérteni mit is szeretnék elmondani. Egyrészt rögzült Viannak a képe, mint egy elvetemült enfant térrible, aki majd minden konvenciót fölrúgott mert éppen úgy szottyant a kedve.
Lázadó
Ez csak részben fedi le a valóságot.
Azt tényként könyvelem el, hogy amikor a Venyigeszú és a planktont olvastam középiskolában, egy kedves osztálytársam és barátom ideiglenes adományaként, akkor majd megvesztem a röhögéstől.
Itt rögtön el kell mondanom valamit. Van a nevetés - ami úri habitusra vall -, és van a röhögés.
Ez utóbbi nem ajánlható akárkinek. Hiszen ha mégis pallérozatlan nekiveselkedettségében űzik, akkor tényleg parasztos. És ekkor nincsen semmilyen mentség.
Szóval a Venyigeszú fricska az irodalomnak. De egy zseniális fricska. Mindazon akadémikusoknak, akik túl komolyan veszik a hivatásukat.
Szürreális
A Tajtékos napok hőseinek sorsa szürreális környezetben alakul. Itt esnek szerelembe, itt követi őket a végzet. Úgy hordozza körbe Vian az olvasó figyelmét, hogy érezze a saját bőrén, bármikor ugyanígy módosulhat a saját környezete is. Nem lefitymálható az az igyekezete, hogy egy teljesen más világképet mutasson meg, miközben a saját világunknak a visszásságait fixírozza. (Persze ez az ún. saját világunk asszociáció majd minden rövid irodalmi brosúrában jelen van, és íze kesernyés a tájákoztatást illetően.)
És az érmének csak egyik oldala az, hogy a szürreális konfiguráció a plasztikában megjelent. Mert rögtön jelen volt az irodalomban is. Egyik jeles képviselője, akit szívügyemként tartok számon Boris Vian volt. Aki nem mélyedt bele ennek a tanulmányozásába, egy kissé nehezebben fogja megérteni mit is szeretnék elmondani. Egyrészt rögzült Viannak a képe, mint egy elvetemült enfant térrible, aki majd minden konvenciót fölrúgott mert éppen úgy szottyant a kedve.
Lázadó
Ez csak részben fedi le a valóságot.
Azt tényként könyvelem el, hogy amikor a Venyigeszú és a planktont olvastam középiskolában, egy kedves osztálytársam és barátom ideiglenes adományaként, akkor majd megvesztem a röhögéstől.
Itt rögtön el kell mondanom valamit. Van a nevetés - ami úri habitusra vall -, és van a röhögés.
Ez utóbbi nem ajánlható akárkinek. Hiszen ha mégis pallérozatlan nekiveselkedettségében űzik, akkor tényleg parasztos. És ekkor nincsen semmilyen mentség.
Szóval a Venyigeszú fricska az irodalomnak. De egy zseniális fricska. Mindazon akadémikusoknak, akik túl komolyan veszik a hivatásukat.
Szürreális
A Tajtékos napok hőseinek sorsa szürreális környezetben alakul. Itt esnek szerelembe, itt követi őket a végzet. Úgy hordozza körbe Vian az olvasó figyelmét, hogy érezze a saját bőrén, bármikor ugyanígy módosulhat a saját környezete is. Nem lefitymálható az az igyekezete, hogy egy teljesen más világképet mutasson meg, miközben a saját világunknak a visszásságait fixírozza. (Persze ez az ún. saját világunk asszociáció majd minden rövid irodalmi brosúrában jelen van, és íze kesernyés a tájákoztatást illetően.)
Dosztojevszkij
- Egy kissé talán túl morálisnak hat a mondanivalód, nem? - kérdeztem tűnődve, miközben kávémba beleszürcsöltem, és próbáltam a mozaikkockákat összerakni. A srác, fiatal srác nemkülönben, szintén zenész, ahogy ez illik, csak a komolyabb műfajban. Szeretem hallgatni, egy rakás kortárs mű valójában lenyűgöz, de a régieket sem hagyom ki. Nekem természetesen más fekszik, a jazz világát próbálom közelíteni magamhoz, olykor a szubkultúrába is leásva, a populáris műfajokat beengedvén az első ajtón.
- Nem az az igazság, hogy ez a világ hanyatlóban van. Nézz körül - intett a kézfejével -, és tedd fel magadnak a kérdést.
- Milyen kérdést? - böktem ki, mintha nem értettem volna az üzenetet. - A világ sorsával kapcsolatban? - toldtam meg.
- Igen, lásd a lényeg benne van Dosztojevszkij műveiben - zárta le mintegy megnyugodva.
- Jól van - mondtam - , én leragadtam a Bűn és bűnhődésnél, és a Feljegyzések egy egérlyukból c. kisebb lélegzetű tanulmányánál. De számításomban van, hogy egy kissé jobban belefészkeljem magam a közeljövőben, Ördögök, Az idióta ilyenek lennének feltűzve.
- Aha - toldta meg egy újabbal - ezekkel mindenképpen érdemes bajlódni. Bennük van egy olyan lényegi valami, amit máshol nem találhatsz meg. Te hiszel Istenben? - szegezett neki a saroknak.
A sarok hála a Fennvalónak egy kissé odébb húzta meg magát, így a szöge is nagy kellett legyen. Persze nem is volt kicsi. Kénytelen voltam válaszolni, láttam szemeinek a vibrálásán, hogy vallani kell valamilyen szinten.
- Hát az biztos, hogy nem vagyok ateista - próbáltam kitérni a válasz elől. Gondoltam így sem lesz nagy hanta az egészből. De legalább egy használható válasszal segédkezem a további csevegésünket illetően. A formális logikai indításom elég sokszor használ, főleg az ilyen jellegű dumákat illetően. Kissé elnézően elmosolyodott. Láttam, hogy felülről jön nekem, és hagytam ekként megnyilvánulni.
- Az a baj, hogy sok filozófus ateista volt - fűztem tovább - , és nem biztos, hogy ott ahol manapság tartunk, egy részében nekik is ne lenne nagy felelősségük. Mindenesetre érdemes ezen elgondolkodni egy cseppet.
- Ja - hagyta helyben - , el kellene gondolkodniuk.
A sör amely előtte hevert, kissé bizonytalanul vidáman jegyezte elkövetkező gazdájának szavait. Istenes embernek a gyomrában lenni már privilégium.
És ez egyre bizonyosabbnak látszik.
Én is egyre éhesebb vagyok.
- Nem az az igazság, hogy ez a világ hanyatlóban van. Nézz körül - intett a kézfejével -, és tedd fel magadnak a kérdést.
- Milyen kérdést? - böktem ki, mintha nem értettem volna az üzenetet. - A világ sorsával kapcsolatban? - toldtam meg.
- Igen, lásd a lényeg benne van Dosztojevszkij műveiben - zárta le mintegy megnyugodva.
- Jól van - mondtam - , én leragadtam a Bűn és bűnhődésnél, és a Feljegyzések egy egérlyukból c. kisebb lélegzetű tanulmányánál. De számításomban van, hogy egy kissé jobban belefészkeljem magam a közeljövőben, Ördögök, Az idióta ilyenek lennének feltűzve.
- Aha - toldta meg egy újabbal - ezekkel mindenképpen érdemes bajlódni. Bennük van egy olyan lényegi valami, amit máshol nem találhatsz meg. Te hiszel Istenben? - szegezett neki a saroknak.
A sarok hála a Fennvalónak egy kissé odébb húzta meg magát, így a szöge is nagy kellett legyen. Persze nem is volt kicsi. Kénytelen voltam válaszolni, láttam szemeinek a vibrálásán, hogy vallani kell valamilyen szinten.
- Hát az biztos, hogy nem vagyok ateista - próbáltam kitérni a válasz elől. Gondoltam így sem lesz nagy hanta az egészből. De legalább egy használható válasszal segédkezem a további csevegésünket illetően. A formális logikai indításom elég sokszor használ, főleg az ilyen jellegű dumákat illetően. Kissé elnézően elmosolyodott. Láttam, hogy felülről jön nekem, és hagytam ekként megnyilvánulni.
- Az a baj, hogy sok filozófus ateista volt - fűztem tovább - , és nem biztos, hogy ott ahol manapság tartunk, egy részében nekik is ne lenne nagy felelősségük. Mindenesetre érdemes ezen elgondolkodni egy cseppet.
- Ja - hagyta helyben - , el kellene gondolkodniuk.
A sör amely előtte hevert, kissé bizonytalanul vidáman jegyezte elkövetkező gazdájának szavait. Istenes embernek a gyomrában lenni már privilégium.
És ez egyre bizonyosabbnak látszik.
Én is egyre éhesebb vagyok.
Összefüggések
Vannak olyan összefüggések az életben amelyeket nem árt követni. Természetesen vannak olyanok, akiket ez lefáraszt. Ez nem kell, hogy eltántorítsa a kutatót (vagy a kíváncsi elmét) a jól kiszemelt útjától.
Most erről beszélek, hogy egy akármilyen elme ill.értelmes lény ha minimális érdeklődéssel követi világunk alakulását, akkor a különböző doméniumok - tudományágak és művészeti ágazatok - között érdekes párhuzamokat tud találni. Avagy összefüggéseket.
Kár lenne ebben a pillanatban, hogy bizonyos példákkal alátámasszam eddigi fejtegetésemet, hiszen a történet ennél jóval bonyolultabb. Ez nem teszi meg kevéssé érdekfeszítőbbé.
A sekélyes szellem - most egy kissé keményebb hangvételbe kapcsolok át - mindezt nem tartja szem előtt. Egyrészt. Másrészt olyan tendenciák is megfigyelhetők, hogy a környezetét visszahúzza ilyenkor, és emiatt egy elmérgesedett vírusként mintegy megfertőzi azt a miliőt ami többre lenne érdemes.
Erre külön kell vigyázni. Nem kell morálisan értékelni az ún.betolakodót, mert adódhat olyan eset is, amikor csupán unaloműzésből bukkan fel a horizonton. De tudni kell róla, hogy valójában a szép és míves munkát rettenetes mértékben hátráltatja.
(Egy sommás kitétel: az ilyen kisszerű lényeknek a humorérzékük sem fejlett. Bátorkodom kijelenteni, hogy ez azért van, mert az összefüggések bizonyos láncolatának is híjával vannak, éppen ezért nem tudnak árnyalt szellemességeket értékelni és alkotni.)
Ahhoz, hogy használható összefüggésekkel tudjunk dolgozni szükséges az élettel szembeni alázatnak megjelenni a színen. Nem lehet dölyfösnek megmaradni, csakis éppen azért, mert pillanatnyi érdekünk ezt diktálja. Ezt semmi szín alatt sem szabad elkövetni.
Az alázat ebben a megközelítésben a körültekintéssel is összefügg, és a pontos munka megszervezésével és kivitelezésével. Nem könnyű ekként látni és értelmezni a világot. De úgy néz ki, hogy hosszú távon érdemleges eredményekkel kecsegtet.
Ha mégis úgy határozunk, hogy ezeket érdemes figyelmünk középpontjába helyezni, akkor valójában senkinek sincs semmilyen joga felülbírálni munkamódszerünket, és munkánk céljait illetően.
Most erről beszélek, hogy egy akármilyen elme ill.értelmes lény ha minimális érdeklődéssel követi világunk alakulását, akkor a különböző doméniumok - tudományágak és művészeti ágazatok - között érdekes párhuzamokat tud találni. Avagy összefüggéseket.
Kár lenne ebben a pillanatban, hogy bizonyos példákkal alátámasszam eddigi fejtegetésemet, hiszen a történet ennél jóval bonyolultabb. Ez nem teszi meg kevéssé érdekfeszítőbbé.
A sekélyes szellem - most egy kissé keményebb hangvételbe kapcsolok át - mindezt nem tartja szem előtt. Egyrészt. Másrészt olyan tendenciák is megfigyelhetők, hogy a környezetét visszahúzza ilyenkor, és emiatt egy elmérgesedett vírusként mintegy megfertőzi azt a miliőt ami többre lenne érdemes.
Erre külön kell vigyázni. Nem kell morálisan értékelni az ún.betolakodót, mert adódhat olyan eset is, amikor csupán unaloműzésből bukkan fel a horizonton. De tudni kell róla, hogy valójában a szép és míves munkát rettenetes mértékben hátráltatja.
(Egy sommás kitétel: az ilyen kisszerű lényeknek a humorérzékük sem fejlett. Bátorkodom kijelenteni, hogy ez azért van, mert az összefüggések bizonyos láncolatának is híjával vannak, éppen ezért nem tudnak árnyalt szellemességeket értékelni és alkotni.)
Ahhoz, hogy használható összefüggésekkel tudjunk dolgozni szükséges az élettel szembeni alázatnak megjelenni a színen. Nem lehet dölyfösnek megmaradni, csakis éppen azért, mert pillanatnyi érdekünk ezt diktálja. Ezt semmi szín alatt sem szabad elkövetni.
Az alázat ebben a megközelítésben a körültekintéssel is összefügg, és a pontos munka megszervezésével és kivitelezésével. Nem könnyű ekként látni és értelmezni a világot. De úgy néz ki, hogy hosszú távon érdemleges eredményekkel kecsegtet.
Ha mégis úgy határozunk, hogy ezeket érdemes figyelmünk középpontjába helyezni, akkor valójában senkinek sincs semmilyen joga felülbírálni munkamódszerünket, és munkánk céljait illetően.
2007. december 6., csütörtök
Gazdaságosság
Balkáni mítoszok
Van egy olyan érzésem, hogy itt a Balkánon másként értelmezünk bizonyos gazdasági folyamatokat. Ez az érzés azért is kezd elhatalmasodni rajtam, mivel újabban az egyik aktivitásom - másodállásom - ezt kezdi indukálni bennem.
Nyugaton mégis másképpen állnak, vagy állhatnak hozzá a vagyonhoz a halandók. Nálunk nagyon sokan termékekben gondolkodnak. Vegyél egy autót, de jobbat, azt majd úgyis el lehet adni. Vagy esetleg egy jó stílbútorba fektesd a pénzed, az is kelendő lesz évek múlva. És így tovább a telkekkel is.
Milyen termékek vannak?
Ezzel nem is lenne baj.
A gazdasági folyamatokban fellelhető pénzügyi termékek iránt nagy a bizalmatlanság. Ezekbe a "termékekbe" már jóval kevesebben fektetnek be. Úgy érzik, hogy fura játékok áldozatai lehetnek, ha esetleg egy ilyesmibe beszállnak. Bizonyos obskurus játékok és jelenségek lebegnek ilyenkor az átlagpolgár szemei előtt.
Kis országunkban - jelen esetben Romániát értem - alapot adtak ezeknek a bizalmatlanságoknak a FNI és a Caritashoz hasonló esetek. Ezekben a jelenségekben egyesek az éjszaka alatt meggazzdagodtak, de olyan alapon ami a törvényes keretet kijátszta elmésen. És a gyengébbeket, és a szegényebbeket.
Tervek?
Emiatt a bizalmatlansági faktor, úgy érzem.
A bankoknak nehéz lesz a feladatuk, hogy teljes körben bizalmat élvezzenek majd. De lehet, hogy nem teljesen reménytelen a helyzetük.
Sajnos az a helyzet, hogy egyre több szegény embernek reménytelen a helyzete.
A kettőt kellene valahogyan összehangolni.
Nem lesz könnyű.
Van egy olyan érzésem, hogy itt a Balkánon másként értelmezünk bizonyos gazdasági folyamatokat. Ez az érzés azért is kezd elhatalmasodni rajtam, mivel újabban az egyik aktivitásom - másodállásom - ezt kezdi indukálni bennem.
Nyugaton mégis másképpen állnak, vagy állhatnak hozzá a vagyonhoz a halandók. Nálunk nagyon sokan termékekben gondolkodnak. Vegyél egy autót, de jobbat, azt majd úgyis el lehet adni. Vagy esetleg egy jó stílbútorba fektesd a pénzed, az is kelendő lesz évek múlva. És így tovább a telkekkel is.
Milyen termékek vannak?
Ezzel nem is lenne baj.
A gazdasági folyamatokban fellelhető pénzügyi termékek iránt nagy a bizalmatlanság. Ezekbe a "termékekbe" már jóval kevesebben fektetnek be. Úgy érzik, hogy fura játékok áldozatai lehetnek, ha esetleg egy ilyesmibe beszállnak. Bizonyos obskurus játékok és jelenségek lebegnek ilyenkor az átlagpolgár szemei előtt.
Kis országunkban - jelen esetben Romániát értem - alapot adtak ezeknek a bizalmatlanságoknak a FNI és a Caritashoz hasonló esetek. Ezekben a jelenségekben egyesek az éjszaka alatt meggazzdagodtak, de olyan alapon ami a törvényes keretet kijátszta elmésen. És a gyengébbeket, és a szegényebbeket.
Tervek?
Emiatt a bizalmatlansági faktor, úgy érzem.
A bankoknak nehéz lesz a feladatuk, hogy teljes körben bizalmat élvezzenek majd. De lehet, hogy nem teljesen reménytelen a helyzetük.
Sajnos az a helyzet, hogy egyre több szegény embernek reménytelen a helyzete.
A kettőt kellene valahogyan összehangolni.
Nem lesz könnyű.
Boldog Mikulást!
1. A Mikulás fejtörést okoz.
2. A Mikulás nem játék.
3. Ellenben a Mikulás hozza a játékot. Elvileg.
4. Én játszani szeretnék. A játék eszméjét hozza?
5. Nem. Csak játékot. Azoknak akik megérdemlik.
6. Kezd nem érdekelni. Ettől még mások élvezhetik.
7. De ezt is meg lehet szeretni.
8. Na jól van na.
9. Szia Mikulás.
10. Boldog Mikulást!
2. A Mikulás nem játék.
3. Ellenben a Mikulás hozza a játékot. Elvileg.
4. Én játszani szeretnék. A játék eszméjét hozza?
5. Nem. Csak játékot. Azoknak akik megérdemlik.
6. Kezd nem érdekelni. Ettől még mások élvezhetik.
7. De ezt is meg lehet szeretni.
8. Na jól van na.
9. Szia Mikulás.
10. Boldog Mikulást!
2007. december 5., szerda
Faszkivan
A fasz kivan, hogy egyfolytában hosszú címeket kell adnom a bejegyzéseimnek. Ezentúl számokkal kellene ellátnom. És akkor egy rakás gonddal kevesebb lenne.
A fasz kivan. Avagy kint van a logarléc.
A fasz kivan. Avagy kint van a logarléc.
Virágok úriembert faragnak
Jocka, a virágárus ha úriember, akkor úriember. Így látom az utóbbi időben. Mint jeleztem, ő városunk egyik alapvető remekműve. Ilyenkor felpattannak székükről egyesek, tiltakoznak, hogy is lehet ilyesmit állítani. De ez valójában már döfi az igazságot, mondom én.
Adott volt egy helyzet, amikor egypáran tespedtünk egy kávé mellett, mások pedig boros nedűjüket kortyolgatták, és ekkor betoppant. Egy kis huzavona után, ameddig az aktuális alkudozások lecsengtek Lovacska egy szál vörös rózsát vásárolt, szintén úriemberhez méltóan. A vörös rózsa szerény kis körünk bájos nőtagjánál kötött ki. Ekként a tranzakció megköttetett. Egypár bájcsevegő mondat után Jocka (a virágárus) az ajtó felé vette útját, újabb ügyfelek után kutatva. Legalábbis ezt képzeltem én el. Mielőtt véglegesen elhagyta volna a helyiséget, mégis gondolt egyet, és újra asztalunknál termett. Pillanatnyilag nem tudtam, hogy valójában mit is szeretne elérni .
Egy annyi hozzátartozik az igazsághoz, hogy Lovacska, miután a szép szál vörös rózsát átadta szerény kis társaságunk még mindig bájos nőtagjának, kibomlott. Vallott Jockának, a városunk virágárusának.
- Valójában én szeretlek Jocka - mondta. Én erre a kijelentésére már velejében nevettem, hiszen ártatlannak tűnő kijelentésként hangzott. Az asztaltársaság osztozott a jókedvben. De ezt valamiképpen Jocka másként értékelte. Számára ez egy rejtett üzenetként hatott, egy másvilági kódolt rejtjelekből álló üzenetként. Vette a rejtjeleket, és mint mondtam visszanyargalt hozzánk.
Félárbocra eresztett szemhéjaim mögül figyeltem a dolgok alakulását. Ahogyan visszakozott az asztalig, a köteg vörös rózsából még egy szálat halászott elő, és ünnepélyesen átnyújtotta Lovacskának. Az asztalnál mindenki meghatódottan figyelte eme fenséges gesztus mibenlétét. Jocka gesztusrendszere mintegy begyakorlottságra vallott, abban az értelemben, miszerint úri finomságát nem a mai napon kezdte. A gentleman habitusa nem a mai napon született, toldom meg.
A meghatottság a tetőpontokat súrolta, én már lelki szemeim előtt a Himalája csúcsait láttam, megelevenedni az adakozás és altruizmus hatáskörének szintjén. Már éreztem, hogy nincsen elveszve semmi sem ebben a kíméletlen világban, hiszen mindig újra feltűnnek elveszettnek hitt lovagok, akár még egy virágárus képében is. Les fleures sont belles?
Adott volt egy helyzet, amikor egypáran tespedtünk egy kávé mellett, mások pedig boros nedűjüket kortyolgatták, és ekkor betoppant. Egy kis huzavona után, ameddig az aktuális alkudozások lecsengtek Lovacska egy szál vörös rózsát vásárolt, szintén úriemberhez méltóan. A vörös rózsa szerény kis körünk bájos nőtagjánál kötött ki. Ekként a tranzakció megköttetett. Egypár bájcsevegő mondat után Jocka (a virágárus) az ajtó felé vette útját, újabb ügyfelek után kutatva. Legalábbis ezt képzeltem én el. Mielőtt véglegesen elhagyta volna a helyiséget, mégis gondolt egyet, és újra asztalunknál termett. Pillanatnyilag nem tudtam, hogy valójában mit is szeretne elérni .
Egy annyi hozzátartozik az igazsághoz, hogy Lovacska, miután a szép szál vörös rózsát átadta szerény kis társaságunk még mindig bájos nőtagjának, kibomlott. Vallott Jockának, a városunk virágárusának.
- Valójában én szeretlek Jocka - mondta. Én erre a kijelentésére már velejében nevettem, hiszen ártatlannak tűnő kijelentésként hangzott. Az asztaltársaság osztozott a jókedvben. De ezt valamiképpen Jocka másként értékelte. Számára ez egy rejtett üzenetként hatott, egy másvilági kódolt rejtjelekből álló üzenetként. Vette a rejtjeleket, és mint mondtam visszanyargalt hozzánk.
Félárbocra eresztett szemhéjaim mögül figyeltem a dolgok alakulását. Ahogyan visszakozott az asztalig, a köteg vörös rózsából még egy szálat halászott elő, és ünnepélyesen átnyújtotta Lovacskának. Az asztalnál mindenki meghatódottan figyelte eme fenséges gesztus mibenlétét. Jocka gesztusrendszere mintegy begyakorlottságra vallott, abban az értelemben, miszerint úri finomságát nem a mai napon kezdte. A gentleman habitusa nem a mai napon született, toldom meg.
A meghatottság a tetőpontokat súrolta, én már lelki szemeim előtt a Himalája csúcsait láttam, megelevenedni az adakozás és altruizmus hatáskörének szintjén. Már éreztem, hogy nincsen elveszve semmi sem ebben a kíméletlen világban, hiszen mindig újra feltűnnek elveszettnek hitt lovagok, akár még egy virágárus képében is. Les fleures sont belles?
2007. december 4., kedd
Zene és metamorfózis 2.
Az egyik angol comentsben találtam nemrég a youtube-on egy olyan megjegyzést, miszerint a zene azért jobb mint az emberi kommunikáció, mert hangokkal dolgozik, nem olyasmivel amit az ember talált ki.
Erre a napra talán nem rossz dilemma.
Erre a napra talán nem rossz dilemma.
2007. december 2., vasárnap
A női érintés eleganciája
Most egy kissé felmagasztalom a női érintést. Talán kissé túlzásba is fogok esni, de ha nem túloznék, akkor meg minek erről írni? Ezért gondolom azt, hogy a női érintés annyira mélyen kódolja az emberi közeledésünket. Teljesen lefedi. Valószínűleg még a gyermekkori emlékképeink visszamaradására utal. Úgy és olyan mértékben, ahogyan az anyánk, mindenkinek az anyja babusgatta kisdedjét. Természetesen a pszichoanalitikus megközelítés azt mondaná, hogy ennek így kell megjelennie a felnőttkorban.
Hogy mennyire így kell lennie egyelőre nem firtatom.
Engem legfőképpen az érdekel, hogy mégis ott van a vágy (lust), amelynek a éhsége és jelenléte nap mint nap jelentkezik. Nálam mindenképpen. Nem is kell kioltani. Emennek az érzésnek és hiánynak -mármint a vágynak a jelenléte az érintkezés hiányaként is értelmezhető- meg kell lennie, perceinket és óráinkat ki kell töltse.
Jó paradoxon, egy hiány ki kell töltsön valamit.
Hanem egy adott pillanatban felébredhet az ember, hogy elhidegült. Mogorva és morcos lénnyé alakul át. Magyarán: frigid lesz.
Elvileg a frigiditás nem okoz semmilyen kellemetlenséget, és bizonyos szempontból kimértséget is kölcsönözhet a gazdájának. Egy sobrietas hordozójává válik.
Igen ám, de ez a fajta "sobrietas" olykor egy olyan eltávolodást takarhat, ami már az emberi közeledéseket teljesen felszámolná, és ezt úgy gondolom, hogy a tudatalatti programja teszi. Vagy többségében egy tudatalatti parancsnak engedelmeskedik.
Egyelőre megállok itt, hiszen úgy érzem ezen a héten kevés lesz a női érintésből. Valami miatt kevesebbet kapok.
Hogy mennyire így kell lennie egyelőre nem firtatom.
Engem legfőképpen az érdekel, hogy mégis ott van a vágy (lust), amelynek a éhsége és jelenléte nap mint nap jelentkezik. Nálam mindenképpen. Nem is kell kioltani. Emennek az érzésnek és hiánynak -mármint a vágynak a jelenléte az érintkezés hiányaként is értelmezhető- meg kell lennie, perceinket és óráinkat ki kell töltse.
Jó paradoxon, egy hiány ki kell töltsön valamit.
Hanem egy adott pillanatban felébredhet az ember, hogy elhidegült. Mogorva és morcos lénnyé alakul át. Magyarán: frigid lesz.
Elvileg a frigiditás nem okoz semmilyen kellemetlenséget, és bizonyos szempontból kimértséget is kölcsönözhet a gazdájának. Egy sobrietas hordozójává válik.
Igen ám, de ez a fajta "sobrietas" olykor egy olyan eltávolodást takarhat, ami már az emberi közeledéseket teljesen felszámolná, és ezt úgy gondolom, hogy a tudatalatti programja teszi. Vagy többségében egy tudatalatti parancsnak engedelmeskedik.
Egyelőre megállok itt, hiszen úgy érzem ezen a héten kevés lesz a női érintésből. Valami miatt kevesebbet kapok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)