Talán fogok írni némi novellát vagy tanulmányt arról, hogy a szerelem és az ebből származó képzet lovagkori találmány. Elvileg, és ezen a szinten ténylegesen tiszteletreméltó gyönyörű dolog szerelembe esni. Falling in love. Ki szeretne ennél többet? A kamaszlányok mindenesetre beleegyeznek ebbe, hogy ennél többet már nem is kell kívánjanak. De az a helyzet, hogy a biológiai növekedést nem lehet olyan hamar leállítani. Illetve az öregedés-folyamat egyfolytában jelen van. És ezáltal bölcsebb megfontolásokba temetkezik az alany. Azért természetesen nem kell elfeledni az igazi és remek alkotásokat, amelyek a szerelem oltárán próbáltak áldozni. Magyar irodalomban és a világirodalomban rengeteg a példa. Felemelő hangulatba kerülünk emezeknek az olvasásától. Úgy érezzük, hogy több napig - vagy akár hetekig - a titok rejtelmébe és megfejtésének közelébe kerültünk. Egy dolog bizonyosnak látszik.
Az embernek lelki vetületei vannak, vagyis pszichés lény. És emiatt ezen érzésekre valami oknál fogva szüksége lehet. Lehet, hogy evolúciós szükségletté vált a szerelem (már megint az evolúció, a rosseb egye meg). Illetve nem lehet annyira büntetlenül hetyegni. Szükséges a monogámiának egyféle letétbe helyezése, amikor már nincsen félrelépés. És a szerelem erre ideálisnak látszik.
Ilyenkor a pár (mert két egyedről lenne szó, ugye) megegyezéses alapon egy eszményt rögzítenek. Hogy attól aztán nem térnek el, még ha a halálba is kell menni ezért az eszményért. Ez nemcsak gyönyörű, de felemelő és ünnepélyes is egyben. Trisztán és Izolda története, Rómeó és Júlia ezeket szigorú következetességgel leképezik. Nem térhetnek el ettől az egyszerű törvénytől, mert akkor érdekképviselet lépne fel. Illetve ennek a vádja. És akkor oda a szerelem. Röviden szólva.
A téma valójában kimeríthetetlennek tűnik. Ezért sem írható le teljesen a palettáról. Ebből a szegmensből még egy rakás író meg fog élni. Egy jó ideig, azt hiszem. És ez nem is olyan rossz. A szerelem kell.
Még ha csak deklarált állapotban ill. szinten is.
Az embernek lelki vetületei vannak, vagyis pszichés lény. És emiatt ezen érzésekre valami oknál fogva szüksége lehet. Lehet, hogy evolúciós szükségletté vált a szerelem (már megint az evolúció, a rosseb egye meg). Illetve nem lehet annyira büntetlenül hetyegni. Szükséges a monogámiának egyféle letétbe helyezése, amikor már nincsen félrelépés. És a szerelem erre ideálisnak látszik.
Ilyenkor a pár (mert két egyedről lenne szó, ugye) megegyezéses alapon egy eszményt rögzítenek. Hogy attól aztán nem térnek el, még ha a halálba is kell menni ezért az eszményért. Ez nemcsak gyönyörű, de felemelő és ünnepélyes is egyben. Trisztán és Izolda története, Rómeó és Júlia ezeket szigorú következetességgel leképezik. Nem térhetnek el ettől az egyszerű törvénytől, mert akkor érdekképviselet lépne fel. Illetve ennek a vádja. És akkor oda a szerelem. Röviden szólva.
A téma valójában kimeríthetetlennek tűnik. Ezért sem írható le teljesen a palettáról. Ebből a szegmensből még egy rakás író meg fog élni. Egy jó ideig, azt hiszem. És ez nem is olyan rossz. A szerelem kell.
Még ha csak deklarált állapotban ill. szinten is.
3 megjegyzés:
a lényeg az Inyenc falat deklarált állapotban...a többi csak ráadás....és egy kis dij is:-))
Nem is te lettél vona, ha nem ezt mondod. De az a lényeg az egészben, hogy egészen elgondolkodtattál. Tényleg csak ráadások lehetnek olykor, és ezt megesztétizáljuk amennyire csak lehet. Mert szépségben kell élni, mondja az okos. nem tudom, hogy bele kell menni alaposabban bizonyos dolgokba, tény az, hogy ha kissé felületből közelít az ember, akkor könnyebben keveri a kártyákat. De minek kell keverni a kártyákat?:)
Megjegyzés küldése