A szüleink generációja egy kissé megsínylette az életet. Úgy általában az életet magát, és a saját életüket is. Ez nem az ő hibájuk, már előre meg kell mondani. Csak éppen sokszor elgondolkodtató, és ezt több helyen vitatták már meg mások, és újabban én is. Az az egészben a visszásság, hogy a komcsi rendszer beivódott az emberek bőre alá. Én személy szerint csak 16 évet éltem a múlt rendszerben.
Nekem egy életre elég volt.
Tele volt akkor is a hócipőm azzal, hogy nem lehetett normálisan megszólalni. Ez az egyik oldala az érmének. Ugyanakkor egy jó adag éhezés is mindennapos volt, hiszen ott volt az élelmiszerek jegy-rendszere. Aki nem élt egy percig sem akkor - nevezetesen az újabb generációk -, ezt alig tudják fölfogni.
De akik életük nagy részét ebben a rendszerben élték le, azoknak egyáltalán nem könnyű egy újabb korszakhoz alkalmazkodni. Én úgy vagyok, hogy pont fele-fele arányban állok eme két korszakkal. De nagyon feledném a régit. Nem kell még a rosszabb napjaimban sem.
A másik nagyon fontos elem, amit hatalmas sikerrel alkalmaztak a régi rendszerben, az a félelem gyakorlása volt. Úgy tudták sakkban és kontroll alatt tartani az emberek nagy részét, hogy folyton félelmet generáltak bennük. A külvilág bizonytalanságának szintjén - folyton emlegették a tőkés rendszerek hanyatlását -, és egymás között a besúgórendszer napirenden való működtetésével. Ennek egy olajozottan működő propaganda rendszere volt, és nagyon sokan bedőltek ennek a víziónak. Persze hálistennek voltak, akik átláttak a szitán. Ezek közül sokan emigráltak.
Úgy vélem sokszor a napi teendőim során, hogy az a generáció, aki nagyobb időt töltött el ebben a korszakban, sajnos nagyon nehezen tudja levetkőzni a félelmeit. Aggódnak akkor is teszem azt, amikor egy munkahelyet kell változtatni. (Ezt a tegnap tárgyaltam meg az egyik kedves barátommal, ő hívta fel a figyelmemet erre a jelenségre.) Ilyen a "régi rendszerben" nem volt. Hiszen elképzelhetetlennek tartották. Amolyan lázadásnak. Mindenki kussolt ott ahova kihelyezték, és ezzel a szituációval mindenkinek meg kellett békélni.
És ha ez nem tetszett, akkor az illetőt meghurcolták. Számtalan esetben ez történt.
Nekem egy életre elég volt.
Tele volt akkor is a hócipőm azzal, hogy nem lehetett normálisan megszólalni. Ez az egyik oldala az érmének. Ugyanakkor egy jó adag éhezés is mindennapos volt, hiszen ott volt az élelmiszerek jegy-rendszere. Aki nem élt egy percig sem akkor - nevezetesen az újabb generációk -, ezt alig tudják fölfogni.
De akik életük nagy részét ebben a rendszerben élték le, azoknak egyáltalán nem könnyű egy újabb korszakhoz alkalmazkodni. Én úgy vagyok, hogy pont fele-fele arányban állok eme két korszakkal. De nagyon feledném a régit. Nem kell még a rosszabb napjaimban sem.
A másik nagyon fontos elem, amit hatalmas sikerrel alkalmaztak a régi rendszerben, az a félelem gyakorlása volt. Úgy tudták sakkban és kontroll alatt tartani az emberek nagy részét, hogy folyton félelmet generáltak bennük. A külvilág bizonytalanságának szintjén - folyton emlegették a tőkés rendszerek hanyatlását -, és egymás között a besúgórendszer napirenden való működtetésével. Ennek egy olajozottan működő propaganda rendszere volt, és nagyon sokan bedőltek ennek a víziónak. Persze hálistennek voltak, akik átláttak a szitán. Ezek közül sokan emigráltak.
Úgy vélem sokszor a napi teendőim során, hogy az a generáció, aki nagyobb időt töltött el ebben a korszakban, sajnos nagyon nehezen tudja levetkőzni a félelmeit. Aggódnak akkor is teszem azt, amikor egy munkahelyet kell változtatni. (Ezt a tegnap tárgyaltam meg az egyik kedves barátommal, ő hívta fel a figyelmemet erre a jelenségre.) Ilyen a "régi rendszerben" nem volt. Hiszen elképzelhetetlennek tartották. Amolyan lázadásnak. Mindenki kussolt ott ahova kihelyezték, és ezzel a szituációval mindenkinek meg kellett békélni.
És ha ez nem tetszett, akkor az illetőt meghurcolták. Számtalan esetben ez történt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése