(a dedikáláson túl)
Egy bizonyos szerelmet érezni, ez aztán az igazi. De a napok sem úgy telnek, ahogyan telhetnének, mintha mindig és folyton egy kissé több termelést kellene véghezvinni, valami olyan módon, hogy az a teljességhez és harmóniához vezessen. Aztán egy idő után már ezt sem érzi pontosnak és megragadhatónak, minden elsiklik a semmibe, egy tovavesző messzeségbe, amit a leginkább a meghatározatlannak keresztelt el. Ez a meghatározatlanság majd minden alkalommal révületbe kergette. A révületben pedig sok eshetőséget képzelt el, hogy milyen is lenne ha a helyzeteket őmaga irányítaná. Nem akart visszaélni ezzel, a visszaélés egészen elvette a kedvét, ha arra gondolt, hogy olyan fegyvernemeket kell használnia amelyek összeférhetetlenek a személyes meggyőződésével.
A szerelmének tárgya lebegett a szemei előtt, annak a lehetősége, hogy eléri ezt a vágyképet. A vágykép meg néha megjelent, majd újra eltűnt. Olykor, és ez elég furának hatott egy másik személy képében kezdett materializálódni. De ez is csak pillanatokig tartott.
Így tehát a szerelmének a tárgya, hol éjszaka, hol pedig nappal foglalta el elméjének zugait. Fogalmazhattunk volna úgy is, hogy ez a tárgy betöltötte az életét. Ekkor felrezzent, az ilyen felismerésekre, hogy ez már amolyan szentimentalizmus. Vagy esetleg rosszul sikerült lányregények különös történeteihez hasonlít a leginkább. Még egy rosszabb esetben némileg a szappanoperákhoz. Ezekből a szappanoperákból kikecmergett egy különös karakter, nyakon ragadta, és azt indítványozta, hogy tegyen már meg konkrét lépéseket. De ez sem tűnt követendőnek, hiszen akkor minden varázs amit elképzelt elrebbent. És ekkor már nem maradt semmi, csak az ami: a szerelem jelenléte. Ez volt az egyetlen ami kézzelfoghatónak volt nevezhető.
Egy bizonyos szerelmet érezni, ez aztán az igazi. De a napok sem úgy telnek, ahogyan telhetnének, mintha mindig és folyton egy kissé több termelést kellene véghezvinni, valami olyan módon, hogy az a teljességhez és harmóniához vezessen. Aztán egy idő után már ezt sem érzi pontosnak és megragadhatónak, minden elsiklik a semmibe, egy tovavesző messzeségbe, amit a leginkább a meghatározatlannak keresztelt el. Ez a meghatározatlanság majd minden alkalommal révületbe kergette. A révületben pedig sok eshetőséget képzelt el, hogy milyen is lenne ha a helyzeteket őmaga irányítaná. Nem akart visszaélni ezzel, a visszaélés egészen elvette a kedvét, ha arra gondolt, hogy olyan fegyvernemeket kell használnia amelyek összeférhetetlenek a személyes meggyőződésével.
A szerelmének tárgya lebegett a szemei előtt, annak a lehetősége, hogy eléri ezt a vágyképet. A vágykép meg néha megjelent, majd újra eltűnt. Olykor, és ez elég furának hatott egy másik személy képében kezdett materializálódni. De ez is csak pillanatokig tartott.
Így tehát a szerelmének a tárgya, hol éjszaka, hol pedig nappal foglalta el elméjének zugait. Fogalmazhattunk volna úgy is, hogy ez a tárgy betöltötte az életét. Ekkor felrezzent, az ilyen felismerésekre, hogy ez már amolyan szentimentalizmus. Vagy esetleg rosszul sikerült lányregények különös történeteihez hasonlít a leginkább. Még egy rosszabb esetben némileg a szappanoperákhoz. Ezekből a szappanoperákból kikecmergett egy különös karakter, nyakon ragadta, és azt indítványozta, hogy tegyen már meg konkrét lépéseket. De ez sem tűnt követendőnek, hiszen akkor minden varázs amit elképzelt elrebbent. És ekkor már nem maradt semmi, csak az ami: a szerelem jelenléte. Ez volt az egyetlen ami kézzelfoghatónak volt nevezhető.
1 megjegyzés:
bunko fasz vagy nagyon.
Megjegyzés küldése