Ma többek között a szerencsepénzemet is megtaláltam. Miközben az egyik áruház polcai között lavíroztam nagy lendülettel, éppen belerúgtam. Szétnéztem, hogy nem lát-e senki. Nagyon nevetséges ez, mert csak egy 50 banis érme volt, de szerencsének minősül. Én ezt mondom. Máskor mindig pironkodtam hasonló esetben, és visszaadtam. Most úgy éreztem itt az alkalom, hogy felvegyem. Hiszen sosem lehet tudni, hogy ez mit is jelent. Lehet, hogy ez a jövőbeni meggazdagodásom záloga. Ezután következik majd életem azon hátralevő része, ami a meggazdagodás alcímmel lesz ellátva. Lehet, hogy naiv ebben a megvilágításban, de valahol el kell kezdeni. És mivel a sors kitette elém, így csak azt mondhatom, hogy ez bizonyosan az én szerencse pénzem. És a szerencse napom is.
Jól betettem a kis zsebecskéjébe a nadrágomnak. Eddig nem is tudtam, hogy mire valók ezek. Kulcsot nem nagyon lehet ezekben tartani, főleg kulcs csomót. (Néha hajgumit tartogatok ebben.) Majd persze ha nyiratkozom legközelebb, akkor ezt sem kell.
Arra is gondoltam miközben felvettem (ez volt az első gondolat), hogy odaadom egy koldusnak. De aztán ahogyan araszolgattam lefelé a lépcsőfokokon, máris azt kezdtem elképzelni, hogy ez bizony valamilyen szerencsepénz lehet. És az is egyre kísértetiesebb bizonyosságot kezdett ölteni magára, hogy el kell jól tennem. Aztán arra is rájöttem - persze ezt már régebben tudom és jegyzem -, hogy nincsenek mandaláim. És semmilyen szerencse kövem sem. Teszem azt.
Nem mintha olyan fontos lenne az életben. De van aki komolyan gondolja, és úgy néz ki szerencsésebb nálam. Nem vagyok szerencsétlen, hálistennek nem tartom magam annak.
De szerencsés azért lehetnék. És lehet, hogy ez volt az első lépés.
Armstrong a megmondhatója.
Jól betettem a kis zsebecskéjébe a nadrágomnak. Eddig nem is tudtam, hogy mire valók ezek. Kulcsot nem nagyon lehet ezekben tartani, főleg kulcs csomót. (Néha hajgumit tartogatok ebben.) Majd persze ha nyiratkozom legközelebb, akkor ezt sem kell.
Arra is gondoltam miközben felvettem (ez volt az első gondolat), hogy odaadom egy koldusnak. De aztán ahogyan araszolgattam lefelé a lépcsőfokokon, máris azt kezdtem elképzelni, hogy ez bizony valamilyen szerencsepénz lehet. És az is egyre kísértetiesebb bizonyosságot kezdett ölteni magára, hogy el kell jól tennem. Aztán arra is rájöttem - persze ezt már régebben tudom és jegyzem -, hogy nincsenek mandaláim. És semmilyen szerencse kövem sem. Teszem azt.
Nem mintha olyan fontos lenne az életben. De van aki komolyan gondolja, és úgy néz ki szerencsésebb nálam. Nem vagyok szerencsétlen, hálistennek nem tartom magam annak.
De szerencsés azért lehetnék. És lehet, hogy ez volt az első lépés.
Armstrong a megmondhatója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése