Szerencse

Ahhoz, hogy jól érezhesse magát az ember, szerencséje is kell legyen. Hiába minden igyekezet sok alkalommal, úgyis szükséges az a szikrányi valami, ami nélkül minden igyekezet hiábavaló.
Ha ez nem jön össze, akkor PALIMADARAK maradunk.

Festés

Amikor eljön a nagy idők hava, akkor mindent bele kell dobni. Beletemetkezünk, sőt beleveszünk abba, mit egyszerűen és nemesen mások úgy neveznek: festés. Ez a Nagy Átalakítások Időszaka. Ebben élek mostanában. Nekiveselkedett az egész család, annak, hogy átfessük a lakást. Tulajdonképpen vendégfestőket hívtunk meg, ezek nem holmi Caravaggiók, de amúgy is megteszik a dolgukat. Nekem tetszenek.

Persze ilyenkor olyan az egész terep - lakás - mint egy háborúsövezet. Feldúlt állapotok uralkodnak mindenütt, alig lehet kacsázni a dolgok között. De mégis túl lehet élni. Én már kezdem belerázni magam. Ebből a szempontból nagyon inventív vagyok, meg kell, hogy mondanom. Már beszereztem magamnak egy lövészárkos bögrét. (Valójában persze örököltem.) Egy turné alkalmával, de most már nem kell visszaadnom, remélem.

Szóval ezekben a lövészárkos állapotokban is zajlik az élet. Példa erre, hogy ezekben a pillanatokban is, amikor ezeket a sorokat írom, minden már ebben az új korszakban történik. És én ehhez remekül alkalmazkodom. Miközben két sor között kitámolygok a nájlonhegyek között egy másik helyiségbe, mindent szemügyre veszek. Mintha valami közöm lenne a dolgokhoz. Már teljesen beletemetkeztem ebbe a gondolkodásmódba. Hallgatom a falak lélegzését. Megfigyelem mindennek az árnyalatát, kidudorodásokat, mintákat, mindent.
Egyszóval nem hagyom alább, hogy azt lehessen mondani majd a végén, hogy én nem próbálok meg profi lenni, ebben is. Dehogy. Én itt vagyok, és egy-két szakmai tanáccsal bárkinek szolgálok, csak kérdezzen bátran.

Tehát a festés, mint igazi mozzanat, amely valójában az átrendezés koncepciójával rokon, máris lényeges motívum. Azért mondom ezt, mert tényleg az van, hogy át kell értelmeznünk mindenünket, és ebben egy ilyen festési periódus remekül kihasználható. De ez megint egy kis eszmei regiszter, amit nem kell túllihegni. Pingáljunk inkább!

Emberiség

Nem elhanyagolható beszédmodort követel. Már egy jó ideje úgy beszélnek róla, mint egy elvetélt magzatról. Akinek már anyja sincsen. Vagy mint a kutyáról, az útszéliről. Divatjamúlt diskurzus lett, emerről beszélni. Aki megteszi, mintha a naivat játszaná. Vagy esetleg a tűzzel játszik, meggondolatlanul, hiszen bármikor ráaggathatnak egy olyan bélyeget, amitől majd csak nehezen szabadul majd meg.

.

A humanizmus, úgy néz ki ludas ebben. A legelején olyan programként indult, ami hivatott volt az ember érdekeit szolgálni, de aztán félúton valami hiba csusszant be a képletbe. Gixer. Ezt nem akarták mindenáron nagy dobra verni, és emiatt egymásra mutogattak az emberek.

Az Isten képzetét halálraítélték, és egyben félreértették az emerről szóló tételt is. A Nietzsche-féle történet átalakult, nem a saját óhaja szerint. Ő nem semmisítette meg Istent, amikor a halálát jelentette be. Hanem arról kezdett jövendölni - és feltehetjük a kérdést, hogy jól tette-e -, hogy az ember magára maradt. Igen, magára maradt. Eddig segítőtársa volt mindenben (vagy majd mindenben Isten), de most magára maradt, mert dacosként csakis ezt érdemelte ki.

Az "Isten meghalt." kijelentést személytelen értelemben kell érteni. Vagyis nem úgy, hogy konkrétan meghalt. Nem a de facto a lényeg az egészben. A lényeg körülbelül így hangzana: Isten számotokra meghalt. Ami már egy kissé más megvilágításba helyezné a dolgokat.

.

De hagyjuk. Csak annyit szeretnék mondani, hogy a humanizmus programja efféleképpen botlott meg a saját maga által felállított csapdában. Kelepcébe került, de sokszor az a sejtésem mintha ezt is ki szerette volna próbálni, mintha csakis ezt szerette volna elérni, hátha valamilyen következtetést levon ebből is.

Laboratóriumi körülmények között.

A szépség

A szépség eszmény. Mindenki követheti, mintha erre vezetné életének értelmes útja. A követés életünk vezérfonala. Mindig valamerre elkalauzol a figyelem. Valamit észreveszünk, megragadja tekintetünket. Ráfókuszálunk, mintha ez a figyelemmegragadás lételem lenne.

Aki megragad az mindent magáénak akar. A szépség is ekként viselkedik. Annyira megragadja a keresőt, hogy beszippantja annak teljes tudatát. A tudata lebomlik. Kifakad, és kifolyik.

Dehát a kereső már egy legendás alak. Elindult a történelem elején, hajnalán, derengett a tudatában és a horizonton. A történészek valószínűleg máris kiborulnak hiszen nincsen datálás. A datálástól függ minden. A történész nem is tekinthet semmire sem másként. Csak ez marad.
A datálás semmisége.

Szóval a kereső valójában: egy Kereső. Valamit elveszíthetett, és annak nyomába ered. A tudat fejlődése kellene legyen az emberiség fejlődésének a definíciója. De nem éppen így áll a dolog.

De ne borítson ki senkit sem ennek a revelációja. A tudat meghasad olykor, majd egy kissé kireped, akár egy jól megfeszített dinnyehéj. Nyár idején remek hasonlat.
Ha ez a nyári beszédes hangulat nem megfelelő, akkor télire váltunk. Mindent a kliens és a kérelmező legremekebb óhaja szerint.

A Hálónk

Akkor itt lenne az ezredforduló. Egy kissé eltávolódtunk, na igen ez már teljesen más időbeosztás. Másképpen írunk, másképpen gondolkodunk. Mások az éjszakáink, és ismét mások a nappalaink. A vezeklésünk sem mindennapi.

Olyan tevékenységekbe fogunk (nem szép és míves szó a tevékenység, de sebaj), szóval a tevékenységeink olyasvalamit kell leírjanak, ami szervesen hozzánktartozik. Minden remekmű feltehető előbb-utóbb a Hálóra. Ez a háló mindent kifog, beleremeg a tudatába, hogy most akkor birtokosa egy örökzöld tudásnak. -A mindennapi Hálónkat add meg nékünk ma.

Ki szeretne egy jót játszani? Kosztolányi óta mindenki elfelejtette, hogy játszani kellene, holott csak egy kis komolyságot kellene belevetíteni. Keverni kellene, beleremegni. Mindent beleszuszakolni, beleerőltetni. Aki valamit erőltet, az előbb-utóbb belebukik. Már megint az előbb-utóbb. Ezektől a szószerkezetektől nem lehet szabadulni. És nem is kell. Na de, ne fejtegessek. A fejtegetések az időmilliomosoké... Nekem már semmilyen millióm nincsen. Már mindent elhagytam, ottfelejtettem egy rakományon.

Kérdés: a Hálóban hány háló férhet meg?(...)