Filozófiai átkok

A filozófia átka, hogy nem ragad meg semmit. Nagyjából ezek azok az ellenvetések, amiket naponta hallani, amikor bölcseleti megközelítéseket alkalmazunk.

Nem ragad meg semmit Camus Sysiphosza sem, csak azt a nagy magányos kövét görgeti naphosszat. Valamiben reménykedik, hogy megváltozik, de a veleje, a lényege az egész történetnek ugyanaz marad.
Jung Psychéje is alszik, valami miatt nem kelendő, a piacon más trendibb fenomének kötik le az emberi figyelmet.
Kant magánvalója valójában "magának való" lesz, így kell ezt csinálni derék opportunista felebarátaim. Ne hagyjátok, hogy minden jöttment bölcselő felhívja a figyelmeteket, hogy a belsőre is kell figyelni. Ne hagyjátok magatokat, ismétlem.
Nietzsche kreatív Übermensche visszavonult, hiszen már nincsen akivel beszélni, vitatkozni. A művészeti aktusok csak regenerált paródiák, az ősidők leidőzőben, aranykor dettó.
Platón Ideája is idejétmúlt, hiszen a kivitelezett eredmény lett a divatosabb, az eidosz kussoljon.
Démokritosz atomjai széthulltak, a NUKLEÁRIS ÉRA mindent szÉtbombázott és egy újabb fúzióval összekapcsolta emezeket.
Kolakowski metafizikai horrorja a reneszánszát éli, a relativizmussal elkezdődik ez a jelenség. Minden központ és periféria egyszerre.
Freud szexualitása teljesen mellékvágányra került, a tömegek szexőrülete határtalan fejtegetésekbe bocsátkozott. A fejtegetések jelen esetben nem verbálisak.
Wittgenstein tévedett amikor azt állította, hogy "nem kell beszélni arról, amiről nem lehet". Liberalizmus van, verbális liberalizmus, ontoverbalitás és omniverbalitás. Minden kifejezhető a nyelvvel és a verbalitással. A gesztusok kora lebukóban.
Valójában minden egyszerre van. Egyszerre érvényes az, hogy "valami van" és az, hogy "valami nincs".
Az idő bekattant, egy irányba lőtte ki magát. Majd milliárd darabra szakadt és követhetetlenné vált. Mindenki kiragad(hatot)t egy másodpercet magának.

Comedian and oblivion

"Az életben nincsenek tragikusabb jelenségek, mint a kihagyott alkalmak" - replikázik valamelyik filmjében Woddy Allen, ez a kitűnő komédiás. Nekem majdnem bármikor sikerül, hogy feldobja a hangulatomat, még akkor is ha éppen padlózom. Ha éppen valami miatt nem éppen jó bőrben tetszelgem a világ és önmagam előtt.
A komédiások sora végtelen időben visszafelé és talán előremenőleg is, nagyon remélem, hogy nem fejeződik be, nem mutatnak azok a jelek semmilyen vészjósló jelenséget, miszerint kimúlna ezeknek az ideje. A melankólia és a depresszió elleni legnagyobb orvosságok ezek, emberi formában, a derű és a játék allegóriái ezek a szereplők, toldom meg. Úgy jönnek-mennek a filmvásznon, mintha tényleg odateremtette volna őket a Teremtő, ez a közegük, ebben élnek meg minden kudarcot. De éppen ez a lényeg, a kudarc is "időben leledző", éppen ezért áthidalható! Csak ideig-óráig vagyunk ebben az állapotban, aztán jöhet a megváltás, a jókedv és vidámság megváltása. A mulatságoknak a vége nem látszik.
Mint mondtam, karneválok és farsangok idejét járjuk.

És jöjjön egypár név, akik előtt minden elismerésem: Groucho Marx, Charles Chaplin, Buster Keaton, Louis de Funes, Woody Allen, Norman, Roberto Benigni, Peter Sellers (ez az isteni színész!), aztán mint társaságot totális mértékben ajnározom, a Mounty Pythont teszem azt. Terry Gilliam mindent bele, go ahead my soulmate!

Szerelem gyötrelem

Nincsen fontosabb a nőknél, újból előveszem a szövegemet. Valójában nincsen fontosabb egy nőnél. De merre lehet? Ameddig nincsen meg az, addig persze a több a fontos. Azaz a nők, a kancák, a nőstények, a kis ragadozók. Persze virágok, és kataklizmák. Össze-vissza rengetik a férfinak a lelkét, fizikumában őrültséget idéznek elő.
A nő az élet. Ő viszi tovább az életet a vállán, magyarán a méhében. Majd pedig kiböki, kirúgja. Azt mondja, nesze neked párom, itt az utód. Most, ezentúl lesz feladatod is, fel kell nevelni. A férfi elkezdi vakarni a feje búbját, állának szakállában is megkapaszkodik, talán ásít is, mintha unná. De rettenetes gondba is elmerül. Elmerül teljesen az új világ perspektívájába.

A nő megfogja a pasast, életének értelmét. Márai szerint mint a madarak, intuícióból csapnak le rá, a lehetőségre. Mint a tyúkok az értékes szemeket, és mint a sasok a gyámoltalan prédát. Férfitársaim egerek vagyunk, lássuk be. Köröznek a nők fölöttünk, és kell várnunk az alkalmat, amikor felkínálhatjuk amink van, az infrastruktúrát, a logisztikát.

A másik elmélet a domináns hímeké. Elméletileg igazolt verzió, sok buktatóval és hiányossággal. Ha egyféleképpen nézünk erre a lehetőségre, akkor igaz, hogy azok akik rámenősebben udvarolnak és flörtölnek, gyorsabban nyerik el a jutalmukat. De valójában ők nem sasok, és nem is tigrisek. Miszerint nem is tudom mekkora ragadozók lennének. Ez nem állja a helyét, és egy rakás csúsztatás bújik meg eme megközelítés mögött.

Nem. És még az is érvényes, az a jelölet miszerint megtörténhet, hogy adott esetekben a domináns hímek pillanatnyilag győzedelmeskednek, de ugyanakkor nem tudnak megtartani. De mit nem tudnak megtartani?
Hát egyértelmű, a nő szerelmét. Százezer esetben bebizonyosodott, hogy nem tudnak megtartani. Csak A PÍÁR A NAGY, de nincsen valós tartalom. Nem lehet kábultan, öntelten és nagypofával sokáig egy nő szerelmét kiérdemelni. A felszínen akár az is megtörténhet, hogy valami megmarad, de alul bizony beindul a penészedés.
És ezt semmivel sem lehet megállítani, ha egyszer megindult a folyamat.

Dream on

Everytime that I look in the mirror
All these lines on my face gettin clearer
The past is gone
It went by like dust to dawn
Isnt that the way
Everybodys got their dues in life to pay

I know what nobody knows
Where it comes and where it goes
I know its everybodys sin
You got to lose to know how to win

Half my life is in books written pages
Live and learn from fools and from sages
You know its true
All the things come back to you

Sing with me, sing for the years
Sing for the laughter, sing for the tears
Sing with me, if its just for today
Maybe tomorrow the good lord will take you away

Dream on, dream on
Dream yourself a dream come true
Dream on, dream on
Dream until your dream come true
Dream on, dream on, dream on...

Sing with me, sing for the years
Sing for the laughter and sing for the tears
Sing with me, if its just for today
Maybe tomorrow the good lord will take you away

http://youtube.com/watch?v=wpf9bP6xdaI
http://youtube.com/watch?v=ZfAZSTYKd40

Télutó lészen

A tegnap gyönyörű volt, egy derék természetgyógyász osztotta meg a tapasztalatait az érdeklődőkkel. Valójában motivációs gyakorlatot is belekevert az előadásába, és ezért tetszett számomra. Így kell ezt csinálni, mondom. Minden alkalmat meg kell ragadni, hogy örüljünk ennek az életnek. Isten is ezt akarja, nem megkeseredett embereket szeretne látni maga körül.
Közben farsang idejét is járjuk, majd kibújok a bőrömből. Eszembe jutnak a régi idők, már amilyeneket régebben lehetett megélni. Fent a helyi Várban táncház esten voltunk, jól húzták, ahogyan illik. És borral is kínálgattak, ahogy azt a tisztes vendég is szereti. Külön jól esett a borkínálgatás, el is ismételtem többször. Mondtam, hogy Mikszáth és Hamvas világát juttatják eszembe. Ezután ugráltam az eszmefuttatásban, ahogy ilyenkor illik a farsangi hangulatban. Még Rio is eszembe jutott, oda kellene elmenni, ismételgettem. Nagy a porkavarás ilyenkor arrafelé, szóval karneválok.
Jelmezek cseréje, ilyenek.
Szép az élet. La vita e bella. Komolyan. Érdemes benne gyönyörködni. És a szép nőket nézni.
Lehet csöpögös a szöveg, nem bánom, nem ez a lényeg.
És akkor ma tudtam meg, talán lemaradtam a hírekről, miszerint egy jókora meteorit úgy approx. 537521 km-re húzott el. Na ez igen, elektromágneses hullámokat gerjeszt. Az igen érdekes.
Szóval a turbulenciákat kezdem megérteni. Ez ezoterikus egy kissé? Nem lényeg. Úgyis jönnek a karneválok.

mentális bornírtságunk

Bevezető

Az a jó ha pörgök, mert akkor nem kell gondolnom a következő lépésemre, ha mindez megy mint a bádogosnyúl. Van egy kihagyott jazz koncert, azaz adott, immár pedig elmúlt, mert túl van mindenen, jón és rosszon egyaránt. Szegény Nietzsche vajon milyen jazz stílust szeretne ha élne, talán a coolba keveredne ha tehetné, de ezért sem teszem tűzbe a kezem. Azok a wagneri akkordok s a rézfúvósok szerintem röpítenék Zappának bizonyos albuma felé, teszem azt a Waka Jawaka albuma felé. Jaj de jó ez az album, drágaságos és magasztos atyaisten, ki titokban lakozol! Erre lehetne azt mondani, hogy ez bizony részrehajlás, hiszen Zappa muzsikája nem is jazz, hát persze, hogy nem az, de a Jawaka az nagyon is jazzesen szól. Na de hagyjam. És akkor még kihagytam az egyik kis lányocskát, kis bombázót, ez egy kissé talán túlzás lenne, az is igaz, hogy nem rossz az alakja, de nem ám. Majdnem százasra ígértem, hogy megyek, és mégsem mentem. Valami visszatartott, fogva tartott, és az is lehet, hogy ő sem ment el. Hej!
Ezeken nem kell morfondírozni hacsak valaki nem fizeti túl a számlánkat, ezeken nem érdemes csámcsogni mondom. A megfelelő feladat az, hogy a becsesség látó- és hatókörbe kerülni, hogy onnan intézzünk szép szavakat a halandó énünknek, és a halhatatlan művészvilágnak. Ez egyértelműen túlzás, nem lehetek ennyire agyalágyult, hát hol is az eszem? Szóval a mentális bornírtsághoz mégsem kellene eljutni, ezt azért próbálom rendesen megtartani. Vagy mégsem? Hálistennek ilyen veszély nem fenyeget, ennyi önbizalomra már szert tettem, és nem féltem magam ilyen irányban. Ez az irányítottsága kába életemnek nem fenyeget. Persze, hogy nem kába, de valami megrekcumozást mégis kellene erőltetnem, vagy ennek a látszatát. Ezt majd mindenki igényli, hogy feláldozd magad a többiek oltárán, hogy befogd a pofád már megint, hogy egy sokkal slamposabb, stréberebb, surmóbb beszélőt engedjél szóhoz jutni. Akinek úgymond van mondanivalója, de valójában teljes mértékben mentes ettől, hiszen nem értékeli a mélység jelentését, hogy ez valójában hogyan is bukkan a beszéd és kommunikáció felszínére. Ellentmondás lenne, paradoxon? Netán képzavar? Egy mélység ami a felszínre bukkan?!!Nem, csak el kell elengednünk magukat egy kissé a gondolkodás lehetőségein szárnyalva, és máris beláthatókká válnak bizonyos jelentések.
A szex
Persze, hogy ide térek be, mert látom, hogy egyre inkább feszélyezettebbé válik a légkör, a blogszegmensben még inkább. Nem tudom, de úgy érzik egyesek, hogy megkerülhetetlen a probléma, a kifejtése még inkább. És mennyire igazuk van! Hehe.
Persze, hogy nem kell megkerülni, hűbelebalázs módon mindent bele, én is ezt mondom.
Vannak kivételek, mégis. Van a bölcseletnek egy olyan szegmense, ami tényleg mentes ettől a kérdéstől, főleg a keleti oldalon látszik egy ilyen keltezés. És ez nem a sokat emlegetett, és olykor trendinek számító aszexualitás. Nem, ez egy másfajta értékelése a létezésnek. De én sem tudok szexmentesen beszélni, rájöttem. De azt is látom, hogy vannak akik tudnak, és ez nem jelenti azt, hogy kevésbé mélyebbre ásnak le.
Na de.
Szóval fiataljaim itt a szex. Mit is csinálunk vele? Én még mindig azt mondom, hogy vagy érdekesen érdemes beszélni róla, vagy inkább akkor hallgasson az illető. És nem az ún. szótári mocskolódásról beszélek, nem ezt érintem, hiszen én is benne vagyok a gyakorlatában. Jóval inkább a fűszerezettségre utalnék, itt látom a hibát, és a félresiklásokat. Nem lehet fantáziátlanul beszélni a szexről és az erotikáról. Valami különbség van azért a kettő között, és nem is kevés, de erről odébb.
Én megszólalok ez ügyben, hiszen nemcsak műveltem és művelem ha adódik rá alkalom, van amikor kosarat is kapunk nem is egyszer, és ezzel talán nincsen semmi baj. De lenne egy kis szakirodalom, ezt a hangoskodóknak mondom.

Pascal Bruckner - Keserű méz
De Sade - Filozófia a budoárban
Apollinaire - majd minden, Tizenegyezer vesszőcsapás is
Mario Vargas Llosa - Szeretem a mostohámat
Henry Miller - Ráktérítő, Baktérítő, Szexus
Isaac Bashevis Singer - Szerelem és száműzetés
Kolozsvári Grandpierre Emil - vmilyen novelláskötete, már nem jut eszembe a címe
Milan Kundera - Nevetséges szerelmek, A lét elviselhetetlen könnyűsége
Boris Vian - Venyigeszú és a plankton, Tajtékos napok
Bohumil Hrabal - Őfelsége pincére voltam
Flaubert - Bovaryné
Joseph Heller - Valami történt
Salinger - Zabhegyező

Szóval ez csak egy kis ízelítő. De addig is ahogyan Jóska bácsi mondaná, ez a remek öregember, aki lélekben oly fiatal:
- Hadd hallgassuk a szezonbaszókat! (- Mintha ők tudnák a lényeget - ezt én mondom.:)

Glass

A minimal music egyik apostolának, Philip Glassnak a Glasswork c.munkája. Éppen látom, hogy Sütő Zsolt feltette soundtracknek, és nem tudtam ellenállni, még régebben felfedeztem és hallgattam, így újra felfrissítem a tudatot. Ha már itt tartanék, akkor meg kell jegyeznem, hogy a Koyaanisqatsinak is ő szerezte a zenéjét. Alapfilm ismét.

Önmegtagadás? Definíció?

Az önmegtagadás a hagyomány három alapfogalma közül az egyik. A szó metafizikai, kozmológiai, morális és fizikai jelentésében az Upanisádoktól kezdve Böhméig állandóan visszatér.
Az önmegtagadást Európában a morális aszkézis értelmezésében használták és használják. Itt az életnek azt a megkínzását jelenti, amely önsanyargatásban és mások sanyargatásában nyilatkozik meg, vagyis jelenti a középkori önkínzást és az inkvizíció kínvallató módszereit együtt. Az öngyötrés és a másgyötrés nem választható el. Európában az önfeladásban az élet meggyötrésének a bestialitása rejtőzött. Ezért lett irtózat itt az önmegtagadásra gondolni is, és ezért attól, hogy ezt komolyan vegye, vagy gyakorolja, minden épelméjű ember visszariadt. Ennek a fogalomnak ahhoz, amit a hagyományban jelent, semmi köze. Józan ember azt, ha valaki testének épségét megsérti, nem tekinti tapasznak, mondja a Móksa-dharma.
Aki a görögségben aszkézist, vagy ennek megfelelően Indiában tapaszt gyakorolt, az egyáltalában nem az életét kínozta, hanem az élet megkönnyítésére tett gyakorlatot utasította vissza. Sehol a hagyományban arról az életkínzásról amit Európában önmegtagadásnak tartottak, nem tudtak. A legkevésbé tud róla az Evangélium, amely még az étkezés és a Sabbat megtartásának szabályain is átlép.
(Scientia Sacra III. - 90.old.)

A hidratálás sem mentes újabban

Most kiderült éppen nézem, hogy a "hydrating" szóban is benne van az ominózus rating, ami minden percünket lassan behálózza. Rating a tévéműsorokban, hogy miként és mennyien nézik, aztán rating akkor ha elmegyünk valahova, egy nyilvános helyre, és mindenki azt fürkészi hányan veszik észre. Hiszen ez is benne van a csomagban, senki sem tudja letagadni, majd mindenki epekedik azért, hogy mások elismerjék valamiért, valamilyen tulajdonságáért. Ezt ragyogóan tetten lehet érni a színházban, a hangversenytermek előcsarnokaiban, egy akármilyen lokálban, vendéglőben. Különös színfoltjai akkor tűnnek szembe, amikor temetésen vagy esküvőn veszünk részt. Ekkor sem mentesek a ratingtől ezek az események. Integetünk, csujjogatunk - már ahol - , szemünkkel kacsingatunk, hátrahőkölünk és egyebek.
Szó ami szó rettenetesen fontos számunkra az, hogy jelen legyünk, észrevegyenek. Csak éppen a "jelen levésben" látok én egy kis hibát. Mintha egy láthatatlan kéz a programba egy kis errort tett volna be, éppen csak azért, hogy a profibbak észrevegyék. Mert nem mindegy hogyan vagyunk jelen. Szerintem még mindig állja az az alapdefiníció,amelyik úgy szól, hogy a tudatunk legyen jelen. Tudom, a könyökünkön jön ki a szöveg!

De azért mégis hiába a sok bohóckodás, előbb-utóbb kiderülnek a fals kijelentések. Minden kiderül, csak éppen idő kérdése. Nem lehet úgy tekinteni az életre, hogy mindent bekebelezünk, és a miénk a világ. Éppen az éjszaka néztem a Discovery Civilisationben, hogy az utolsó Romanov is hogyan fázott rá. Miklós cár, avagy Nyikolaj cár már egy jó ideje nem tudta, hogy kik között él, emiatt szeparálódott. És egyszer csak megérkezett a "bolsevik kalapács" és rávert az ülőre. És már nem volt mit tenni, csak tanúja volt annak ami ezután következett. Az már teljesen más kérdés, hogy valójában valahol a Sztálin atyafi, a Joszif Iszarionovics is egy cárrá avatta magát. Még ha párttitkári funkcióban tetszelgett is. Teljesen mindegy jelen esetben, ugyanaz a szerep, csak az ideológia cserélődött fel. És még valahol - éppen ez az egészben a nagyon groteszk- , hogy ezek az ideológiák előbb-utóbb kísértetiesen kezdenek egymáshoz hasonlítani. Valami elindul, és minden kezdődik elölről.

No de a szovjetnek is volt ratingje, nem? Sokan nézték, és követték lélegzetüket elfojtva, hogy na mi lesz. És nem lett ebből sem semmi. Csak egy nagy gazdasági kolosszus maradt meg, ahol egy rakás segítségre lenne szükség, elférne bizony. És egy rakás szegény ember, akik a cár alatt is voltak, majd pedig a szovjet alatt is, most is és mindörökké.
Ez ellenben állandó úgy néz ki, a szegénység.

Szentimentalizmusunk az urban realityben

Nézem ezt a bérces történetemet, és nevethetnékem támad meg minden olyan szépséges és naiv, vagy naivan szépséges, teljesen mindegy, hogy milyen szószerkezetbe mártózik meg a lélek, amelyik emelkedni szeretne. Olykor variációkat építünk valamire - ilyen lehet a szerelem jelensége teszem azt - , bestrukturáljuk egy olyan rendszerbe, ami tulajdonképpen az életünk, mindenfélét képzelünk majd bele, vetítünk, de hát ez valójában nem is ilyen egyszerű, sokkal de sokkal bonyolultabb ám. Mondom tehát, úgyis beszuszakoljuk, belegyömöszölünk mindent, mert ezt így szoktuk meg, kicsi a bőrönd, mindig is kevés volt, és sok a holmi amit beletennénk. Persze az, hogy rengeteg mindent belepakolnánk egy olyan valamibe, amit mindig magunkkal kell cipelnünk eléggé viszonylagos elgondolás. Hirtelen eszembe jut Faludynak Heineről szóló anekdotája, miszerint mindig volt nála egy kisebb kézipoggyász amivel lehetett rohanni, menekülni. Aztán egy második csomag, amiben csak törülköző, fogkefe és egyéb elementáris létszükségleteket segítő eszközök voltak, míg a harmadik verzióban már csak a Biblia maradt. Ezzel menekülne a rászoruló. Szóval nem könnyű, nem is szeretnék a kereszténység és ezzel rokon fejtegetésekbe bocsátkozni, míg csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy a szívben kell rögzüljön az útravaló. Hej, megint a szentimentalizmus! De hát mit is tegyek?

Meddig kell még vívnunk csatánkat vitézek? Azt is szoktam mondogatni, hogy Kurosawa harcosai, szamurájai a kedvenceim közé tartoznak, hiszen deontológiailag teljesen lefedettek, jól tudják mi a böcsület. És mondom, idézgetem, nem mintha nagyon figyelnék amit regélek. Adatközlő vagyok ilyenkor, mint a néplélekből feltámadt egyszerű ember. És elnótázzák a gyűjtőnek, az meg hümmög, hogy milyen érték, majd hazamegy az urban realitybe. Szép és megható a világ ilyenkor.

És aztán így hallottam a napokban Bartók Román táncait, végre élőben egy kis Bartók zene, jó hangszerelés, mindig is tetszett Bartók hangszerelése. Nem voltam sportszerű, mert Offenbach Cancanja már felhúzott, mint a rugós vekkert a tulaj, és leléptem. Pedig még volt egy érdekes Bernstein, de majd valahol meghallgatom. Ha már tánczene van, akkor kellene táncolni, vagy legalább valamit szolgáljanak fel. Így nem maradt más, csak ülni a felújított Palotában, igaz ami igaz, derekas munkát végeztek, szebben csillog mint valaha. Valamit majd újítok én is.

Egy idevágó szelete a nótának:
'You never listened when I told you
that you were way out of line.
Too busy talkin' to listen,
accusing me of telling lies.'
Helyben vagyunk.

Útirány és kohabitáció, meg eső

Kimennék a komám felé, de valahogyan elkényelmesedtem, időközben megjártam a boltot, esti kenyérvásárlás, a délit elmulasztottam. Lent a boltban mostanában nincsen nagy nyüzsgés, vagy pontosabban ma este nem volt. Ilyenkor egypáran lézengenek ott, én is így kerülök a képbe. A vasárnap este így változik gyönyörré.

Kissé nyirkos idő van kint, ma egész nap ilyen volt, mégsem éreztem semmilyen melankóliát a levegőben. Az eső pereg, a hangok gyönyöre mindent betakar, hagyom, hogy a hangregiszter a látvánnyal elegyedjen , az út túlsó oldalán lévő lámpaoszlop sárga fénye tükröződik vissza az aszfalt síkján. Egy másik közelemben lévő lámpa tetején elhelyezkedő bura, a benne világító égő miatt párát ereget magából, fénnyel pipázik. Autók nyivákolnak jobbra meg balra, még nagy a forgalom, kellemesen bizsergeti a fülemet.

Az ilyen időnek is megvan a jól megérdemelt helye az életünkben, de nemcsak. Ahogyan az emotív csatornáinkat is beállítja, egy kissé visszafogottabbakká válunk, összesítünk mindenfélét, kissé elrévedezünk, megtárgyaljuk a következő heti teendőinket magunkkal. Persze akkor ha bent valaki meghallgat. Mert olyan esetet is jegyezhetünk, amikor az illető még önmagával sem áll szóba. Eléggé szomorú, és van amikor már segíteni sem nagyon lehet. Ilyenkor elhanyagolom az ilyeneket, az altruizmusom a zérus felé tart, megint önmagammal leszek el, milyen jó ez! Az ember önmagának is kell adjon egy kis időt. Miért ne? Szóval nem is az a baj az altruizmussal, hogy van, vagy esetleg gyakorolja az ember, ez egy nemes aktivitás mondom. Néha azonban ki kell kapcsolni, és magával kell törődnie az embernek, hogy újabb energiákat szedjen össze, és újabb távlatokat lásson meg, illetve ha szerencsés akkor láttasson másokkal. Ez nem oktatási szándék, és nem az útiránynak a mutatása, hanem ez olyan valami amit a tudomány kohabitációnak nevez, az egyszerű ember együttélésnek, míg bizonyos csoportok tagjai szeretetnek. A szeretet ebben a megközelítésben a figyelemmel kezdődik, de azt már leírtam valahol. Most az a lényeg, hogy az energiát össze kell szedni, és figyelni kell - ha lehet és belefér a napi programba - , hogy hol lehet segíteni.

Végül is nem kell Teréz anyának lenni, jó volt ő ahogyan volt, mondom tovább. Annyit lehet eltanulni tőle, ha már mindenképpen a közelében járunk a gondolatmenetnek, hogy a Másik felé tartást közelítsük a saját világunk megélésével egyetemben.
Olyan nehéz lehet?

Aztán az útirányt Buda felé is lehet mutatni, szegény Toldi tudta és mutatta is derekasan, csak azt a fránya botot kellene megtalálni. Arany leírta amit kellett, és Toldit beszéltette, elmondatta a verziót, ha már annyira kellett, nem?

Fotók, szépségek, élmények

Szabó Zoltán fotográfus. Érdemes belenézni.
És Sütő Zsolt élménybeszámolója, fotói.

Géza elmondja az eredeti verziót

Valamikor a múlt héten Géza úgy rontott be az életünkbe, mint mindig zajosan, mondtam is magamnak, hogy ezt a műfajt csak ő tudja ennyire elegánsan művelni. A többiek már zakatolnak is e mellé, ő pedig nem ilyen, ő előadja magát, kár, hogy már nem annyira sikerült a pályafutása a közelmúltban amennyire megérdemelte volna. Mert akkor talán nem lenne ennyire zajos, hanem diszkrétebben és pontosabban hozta volna a tudatomra a legújabb információkat a művészeteket illetően, főleg a képzőművészetek berkeiben. De ez sem volt olyan súlyos, hiszen a maga területein pompázott, ott szeretett heverészni ezeken a szellemi területeken, ahol már másképpen rajzolódnak ki az alapvető történetek és szituációk, az életet illetően. Sok minderől lehetne itt beszélni, és tényleg rengeteg az a szög, ahonnan betekintést nyerhet a kíváncsi halandó, mindenféle esztétikai rendszerrel és paradigmával kapcsolatban. Ő ilyenkor csak szárnyalt, érdekes volt hallani, ahogyan minden rajzolatnak megtapadnak a kontúrjai egy elfeledett síkon, mintha a fehér lappal birkózna, ő mint alapjáratú festő, noha persze a tudat fehér lapját bombázta, szapulta a tabula rasa alapismertetőit. Ilyenkor mindenféleképpen megforgatta ezt a tudatot, amelynek szerinte radikálisan másnak kell lennie, nem olyannak ahogyan azt a rosszul értelmezett modernitás beállítja, ahogyan a mai világkép felfestődni látszódik egy képzeletbeli kiállításon, és ahol a nézők nem értenek semmit semmiből, de annál inkább trendinek tartják ezt a nonsense beállítódást. És ekkor felsejlik a KÖZVIHOGÁS, egy olyan kategória amely minden pillanatban instaurálja magát, ami eluralkodni látszik totális méreteket öltve, mindent letaszítván ami az útjába kerül, mintha elmegyógyintézet szalajtott és árva gyermeke lenne.Ilyenkor egyetértően bólogattunk, én és a komám is, hiszen tudtuk, hogy tényleg alapok nélkül való egy rakás szokás és trendiség, ami alapvetően és egyféle paradoxonnal szükségszerűen indokoltnak tűnt. Illetve ezt a világ értelmezte be magának, és ezt így és efféleképpen szónokolta majd mindennap.

Aztán másképpen is kezdtünk gondolkodni, mintha nem szerettük volna hogy ez a gyötrő világkép rögzüljön a tudatunkban. Kiforgattunk mindent, hátha mégis elkapunk egy egészséges fonalat, amelyen mindenképpen el lehet majd indulni. Amikor elindultunk ezen a szellemi síkon, hajdanán, akkor azt gondoltuk, hogy így váltjuk meg magunkat a gyökereiben, hiszen azt hallottuk, hogy a szellem mindent legyőz. De aztán kezdődtek a nehézségek, és kissé visszakozni kezdtünk. Elindultak a keservesebb napjaink, amelyeknek járhatósága jóval felülmúlt minden előképet amit megelőlegeztünk magunknak.
Amikor azt hittük, hogy mindennek vége, újra rátaláltunk a színekre. Megtaláltuk Monet zseniális színeit, és az életünkbe is belevittük, belevetítettük. Így magasodunk minden nap, minden percben valamilyen bércek felé.
- Koby! A szemeid a bérceket keresik, te nyughatatlan lélek! Hehe!
(Utóbbi mondat elhangzott a műhelyben, vagy a konyhában egy aranyos ebéd és vacsora között.)

Margitka bezárja

Margitkának a hétköznapjai tele voltak mindenféle csábítási trükkökkel, annyira bombázta magát ezekkel a rettenthetetlen felhőkkel, amelyekből ki- majd újra belebújt, eszerint mindenféle ködelmélettel nyomta meg tudatát. Hiszen nem is lehetett egyéb, csak köd, mert nem látta a távlatokat, csak azokat a pillanatokat tudta élvezni, amelyek mindig adottak voltak. Ez nem is akkora titok, hiszen a média egyfolytában harsogta a jelenlétet, azt a fajta felületességet, amiből nem volt már szabadulás, ha egyszer belement az ember elméjébe, onnan aztán tényleg nem lehetett szabadulni. Margitka nem is gondolta még véletlenül egyszer sem, hogy másképpen is lehetne élni. Csak annyit tudott, hogy mindent meg kell kaparintania, egyszer és mindenkorra, férfit, örömöt, kéjt, gyönyört, pénzt, hírnevet, karriert. Margitka hányódott az élet különös vizein, egy elfelejtett sziget lakója volt, egy olyan hajós utasa aki nem tudta a felségvizek jelentését, csak a senki által számon nem tartott területeken lebegett. Margitka maga volt az önmegvalósulás, de abban az értelemben amit senki sem használt.Éppen ezért is használta rosszul az önmegvalósítás kategóriáját. Egyfolytában pufogtatta a barátnői előtt alkalmi találkáikon, hogy így az önmegvalósítás, meg úgy, de valójában ez a jelenség, ez a kategória nem jelentett semmit, hiszen nem is tudta megközelíteni. Nem is tudhatta, mert tudata csak felületből élte meg a perceket, minden egy révedező világ keretein belül zajlott, mindennek csak múló illatai voltak. Minden úgy jelent meg számára mintha egy olyan szobának a lakója lenne, aki őmaga nyelte le a kulcsot, hogy azután napokig meg hetekig keresse. És kereste is rendületlenül. A kulcs meg a gyomorkorgásra hangolódott, olyankor kattant egyet a zárjában, valamelyik bélnedve pedig kikukkintott a kulcslyukon, hadd lám milyen a kinti világ. A kinti világ közben nevetett, partikat és mulatságokat rendezett, olykor eszükbe jutott, hogy egy lány valahol valami zárral bajlódik. De mért nem szerelt magának széfet, kérdezték, majd újra perdültek az éppen aktuális charangara. A szaxofonosok belefújtak, és A magányos lányok dalát kezdték ostorozni. A szingli ideában szenvedő pasasok meg eloldalogtak valami másra hivatkozva, szivarra meg egyebekre gyújtottak. Megkezdődött a gyújtogatási szezon.

Vér

Úgy vagyunk egy jó páran, hogy a vér megbolondít. A látványa, a szaga, nem az illata, mert a virágoknak van illata, a tavasznak, az olvadó hónak és a bájos nőknek. Na de, mindenképpen a vér jelenléte ami érzékenyen érinti az emberi pszichét, hiszen az élet egyik hordozója, vagy az élet hordozza magán. Akár kétféleképpen is közelíthetünk ehhez a problémához. "Véresen komoly az ügy" - szokta mondogatni komor ábrázattal az ismerősünk, és érezni szavai hangsúlyán és koppanásaiban gondolatainak mélységeit. És ő komolyan is gondolja, hiszen a vér nyomatékkal alátámasztotta a helyzet súlyosságát.
Van akit felajz a vér látványa. És itt is kétféle attitűd figyelhető meg: az egyiket úgy izgatja a látvány, hogy nem tudja leállítani magát és bosszúért rimánkodik. A másik típus, meg eltakarja kezeivel a szemét, de ahogyan eltakarja, ujjai mögül egy kissé kiles, hiszen szeretné elkapni a vizuális szektor egyik utolsó visszfényét. A vér nem hagy senkit sem meg a semleges területén, hiszen mindenkiben kering, mindenki rokonságot kell vállaljon ezzel a nedvvel. A vér már a legelején ott volt, amikor anyánk megszült, és toporzékolva megláttuk ezt az isteni napvilágot.
A vér létünk alapeleme, egy olyan szervesen vegyülő valami, amihez emocionálisan közeledünk. Nem tudunk ugyanúgy viszonyulni, mint a tüdőnkhöz például. Pedig levegőt is kell venni, és annak a kimaradása is fatális akár. De a vér valahogyan másként kódolódik.
Kifolyt a vére? - kérdik, és ha ez végbement, akkor tudjuk, hogy a hős meghalt. Lassan közeledik az írás, szereplők, betétdalok, szerzői jogok és az alkotási év.
Így megy fölfele az írás, amikor a saját létünk is lepereg a legvégén. Azok a pillanatok, amiről az hírlik, hogy lepereg minden. Nem tudom, hogy mit mondjak ezzel kapcsolatban, még nem múltam ki.

Ördögök bálja

" Ne ülj otthon emelt fővel!
A Vénuszon sétálj nővel!
Mesélj neki a színekről,
Benyomásról, szerelemről.
Már ő fog szólni pár szót szendén.
Hallgasd végig, mintha kennéd
S vágnád azt, hogy miről beszél!
A női lélek csupa szeszély.

Élj a mának, ne a mamának!
Mutass fityiszt a belvilágnak!
Költs a nőkre, legyél sportos,
Felkészült és nagyon hangos!
Élj a mának, ne a mamának!
Ments a vízből katicákat!
Ne légy finnyás, együnk sötétet!
Keressünk a Marson közértet!" Amorf Ördögök:Fapados Űrutazás

és koncert Trafó: Amorf Ördögök: Betyár a Holdon / Üres Kupéban live.
Rulez!!!!

Rituálisan remegő repeszek

A rituáléim nagyon fontosak, azok amelyeket körbejárok majd minden nap. Ha normális, sztereotip napnak nézek elébe, akkor valahogy kinyitom szemeimet, újból egy nap nyugtázom, majd valahogyan sikerül kikecmeregnem az ágyból. Van olyan, hogy beállítom a tévét a VH1-ra, hátha egy kellemesebb dalfoszlány beindít majd. De ha nem jön be, akkor szoktam váltani a Mezzora, hátha a jazz szekció dübörög. Sokszor ott már csak a komoly zenei osztály hadakozik, ezt reggel nem tudom olyan könnyen emészteni, egy időben jó volt mert felváltva kisebb, amolyan etűd-darabokat sugároztak, felváltva komoly és jazz műfajban. De mostanában valami Divertimezzo nyomul. Érdekes csillagokkal, de nálam a reggel ködös és hűvös. Na nem baj, mondom, aztán megint váltok egyet a VH1-ra, hátha egy kis váltás jön be, ott már olykor egy-egy ropogósabb sláger pendül. Ma éppen a Santana ft.Rob Thomas - Smooth c. száma került terítékre, jó '99-es sláger, azt hittem később született, így kellett rádöbbenjek, hogy valójában már 9 éve keltezték. Nosza, ennyire telne? De hát igen, tovább mormogom magamban, ők az utcán táncolnak, milyen jó nekik, villódzó narancs és fekete színek váltakoznak, iszonyúan csinos lányok riszálják csípőiket, nagyon kívánatosak, egyszer el kell mennem Dél- illetve Latin Amerikába, ilyenkor nagyon érzem szükségét.

Na mi lesz továbbá, aztán megint egy kis váltás, reggeli lapszemle, ha úgy esik választásom. De közben a lényegit majd kihagytam, ez az egyik legteljesebb szakralitásokat egekig verő szokásom, mint a reggeli kávé. Nem hangsúlyoztam eléggé, a REGGELI KÁVÉ. Nos, ez az, mert ez nyitja ki az én szemeimet, ezeket a különös szerveket, amivel letapogatjuk a világot, ezt a különös világunkat, amit egyesek előszeretettel centrálnak szürreálissá, mások pedig groteszkké, ismét mások morálissá szeretnék változtatni, holott megtörténhet, hogy a moralitás is csak szigetekként és óázisokként van jelen, csak egyféle kognitív szórakoztatási forma, nem tudom. Mennyit elidőzünk olyan dolgoknál, amelyeknek sok értelme nincsen, nem tudom, hogy mi bajom ma reggel a moralitással, pedig igazán néhány kitűnő művelője akadt a történelem során, a sztoikusok mindenesetre belevalók.
Na de a kávé sok mindenre képes, hogy elvigyen egy teljesen ismeretlen irányba, hogy behatárolja létezésed, mit és merre, és hogyan kellene csinálni. A napi programom kitűnő segítője, valahol itt közelítem meg a napi teendőimet. A teendők felszállnak, kilövik magukat mint egy ágyúból kieresztett középkori löveg, vagy inkább egy ágyúgolyó, és ilyenkor eszembe is jut, ja persze, cannonball az ágyúgolyó, és a megfelelője Cannonball Aderley, a kitűnő szaxisok garmadájának egyike, jól fújta hajdanán Coltrane-nel egyetemben a coll jazz periódusában. De hol vannak már azok az idők? As time goes passing by, énekli valamelyik blues karakter a sötét árkait feszegetve...
"And if you say this life aint good enough
I would give my world to lift you up
I could change my life to better suit your mood
Cause youre so smooth" Yes!

Puma és kakaó

A Puma cipő mindenképpen a zsánerem, ha nem egyéb legalább az emléke miatt is. A 90-es évek elején nagy volt a keresete, és a divatja már magas hegy ormokat vert kantárba. Örülni kellett neki, mindennapjainkat betöltötte. Akinek volt az menő volt, és trendi, és szóba állhatott a többiekkel. Akinek meg nem volt, az nekiállhatott, hogy beszerezze valahonnan, mert azért így nem lehetett élni. Kétféle típusával lehetett találkozni széles körben, az egyik rövid-, míg a másik hosszú szárú volt. Kötelező módon fehér kiszerelésben. Ez a fehér megjelenés biztosíthatta a tiszta léleknek a tükrét, gondolom most, de valójában nem is szeretném különösebben kielemezni. Az akkori cimborámmal a 10. végén nekiindultunk az egyik nyárvégen, de már ősz felé, hogy valami plusz jövedelemmel állítsunk haza, regéltek mindenfélét, naponta érkeztek hírek, hogy körülbelül milyen területen lehet alábukni. A szezonmunkák közül az egyik a szőlő szedés volt, nosza nekivágtunk máris, Kiskunhalast vettük ki célpontnak, egyrészt mert volt hol lakni, az apja költözött ki a cimborának, ugyanakkor meg Kiskunhalas szőlővidék is volt, remény tehát bőven. Megérkeztünk, a forró nyári meleg még tartotta magát, tűző napsütés, de meló semmilyen. Mind gondolkodtam, hogy a rossebbe lehet, hogy a szőlőnek idénye van, elvileg ezek szőlő területek, de a kettőnek semmi köze. Több napig lebzseltünk a farmon vagy tanyán, ahova megérkeztünk Halas mellé, egypár mezőgazdasági gép társaságában, traktor, eke, kombájn, és ehhez hasonlatos monstrumok közelében. Folyóvíz vagy valami kisebb tó pedig a környéken még hírét sem hallatta. Aztán mikor már annyira kezdtünk senyvedni, hogy az már fájni is kezdett, akkor felkerekedtünk mint a mesében, és neki északnak, Cegléd, ott is lehetett szüretelni, már alig vártuk a kezdést, de főleg a markunkban éreztük a ropogós bankókat, a meggazdagodás megnyugtató szele kezdte átjárni elménk mély zugait.
Amikor megérkeztünk, akkor döbbentünk rá, hogy itt közelében sem járunk ismét a hőn áhított lehetőségnek, hiszen a szőlő idényt itt ellenben már megkezdték, vagy két hete, a lényeg az volt, hogy a késés. Nos mind nézegettük, hogy mi legyen, volt amikor beültünk egy kávéra, az egy Cegléd melletti kis csinos faluban volt, kellemesen hűtött kávézókat vagy borozókat pécéztünk ki magunknak. Nem éltünk rosszul, volt egy kis otthonról hozott pénz, de fogyott rettenetes ütemben, Aztán valakin keresztül értesültünk, hogy mégis lenne valami, de nem szőlő, amire mi nem tiltakoztunk, gondoltuk ideiglenesen ez is megfelel. Kiderült, hogy egy kisebb építkezés volt kijelölve számunkra a sors kegyének jóvoltából, homokos- és cementes zsákokat kellett fel- és le hordani az emeleteken, 25 kilós kiszerelésekben. Ujjongtunk, hogy ilyen gyönyörűen meggörbülhet a gerincünk, mert az tényleg meggörbült, hétvégenként nem is akaródzott kimenni a helyi szórakozóhelyekre, pedig számításunkban volt. A gerinc- és hát görbülésnek nagyobb és hatásosabb volt a szava. Így persze lehúztunk majdnem egy egész hónapot, nem egészen, de több mint két hetet, közben majszolgattuk a zsömlét és a kakaót, néha olcsóbb párizsit. Aztán megelégeltük, mert annyira sajgott mindenünk, hogy ezt valahogyan nem csíptük. Arra gondoltunk, hogy inkább beállunk lázadónak. És akkor faképnél hagytuk a két vállalkozót, aki futtatott minket önös érdekből, nem beszélve, hogy a megegyezett összegnek is csak egy részét fizették ki, ahogyan az lenni szokott. Ez már maradásra nem ösztönzött továbbra, így tehát tovalendültünk. Pesten még két nap, egy kisebb bevásárlás, farmer, egy ing, és a kijelölt hófehér Puma lábbeli. Most már én is trendinek tarthattam magam. Hazajöttem, flancoltam benne egy ideig, törülgettem, hogy a lányok értékeljenek, vagy miért, aztán még egy évet sem tartott és tönkrement.
Ilyen ez, sokáig nem tarthatnak a mítoszok sem.

Pozitív

Legalább egy kis élmény a magyar-román kulturális élet fellendítésében. Nádas Péter Temetés c. darabját mutatják be a bukaresti Komédiaszínházban.

netbetyár profil

És itt vannak a netbetyárok, akik sosem csinálnak semmilyen említésre méltót. Azzal foglalkoznak a legtöbbet, hogy mások levesébe próbálnak beleköpni, amikor ők még a receptet nem is tudják. Ezért nagyon frusztráltak. Nem vállalnak semmilyen identitást, mindig valami más mögé bújnak. Az egyik legelterjedtebb ismertetőjelük, hogy valamilyen fals ideológia mögé rejtőznek. Ezt gyakorolják nap mint nap, és nem veszik észre, hogy a világ lassan megváltozik körülöttük. Nem veszik észre, hogy valójában relikviák. Ők azok, akik a kocsmában csak olyan témákat tudnak megvitatni, ami a hím ringyóságukat igazolja. Ha véletlenül teszem azt említésre kerül a kvantum mechanikának bizonyos felfedezése, akkor húzzák a szájukat, hogy igen már megint az ELITIZMUS. Ők azok akik csak "ez szar", "ez faszság", "kibaszottul király" és emilyen jelzőkkel tudnak valamit értékelni. Ezen kívül a szókincsük nem nagyon bővül. Nem is bővülhet, mivel már régen régi olvasmányaikból (ha egyálalán volt ilyen!) gazdálkodnak.

Nem érzékenyek a mostani világra, egyáltalában nem érdekli őket semmi. Talán csak az a fontos, hogy reflektorfénybe kerüljenek, és akkor máris üdvrivalgásban törnek ki. Hogy ugye megmondtam, ide jutottam, figyeljetek itt vagyok.
Nem vállalnak semmit sem, hiszen a netbetyárkodás névtelenséget és fals identitásokat követel. Valójában a net-betyár szóösszetétel hamis, hiszen a betyár legalábbis sokszor FACE TO FACE vállalta tetteit. Ezek tulajdonképpen NETES PROLIK. Ez a helyes kifejezés.
De nem, ezek alamusziak és meghunyászkodók.
Gyávák és fals szoknyapecérek.
Baszós történeteket mesélők, akik nem tudnak erotikus történeteket mesélni.
Egyáltalán még beszélni, és írni sem tudnak.
Nem tudnak semmit, talán ezek már nem is netbetyárok.
Ezek a senkik. A NO NAME-ek. Ezért egyfolytában frusztráltak, és névtelenségük az ismertetőjelük.

(Megjegyzem mintegy a végére, hogy ezeket a senkiket szépen leírja Hamvas az egyik munkájában. Az ő beállításában van a senki, az akárki és a valaki. Majd visszatérek erre.)
És legvégül ezek azok, akik egyfolytában meg szeretnék növelni a farkukat, mert nem elég hosszú. Muhaha. (Ha férfiakról beszélünk.)

Mük

Mük úgy gondoljuk, hogy jó ez így.
Mük nem vagyunk tük.
Mük átgondoltunk minden tervet, a tük terveiteteket is.
Mük megyünk, és nem jövünk.
Mük belebolondulunk, ha kell. Ha nem kell, akkor beleerőszakoljuk.
Mük szivarozunk, nem cigarettázunk. Hát hogyisne.
Mük beleadunk apait és atyait. Ja, bocsá' anyait. A paternalista mindenit!
Mük gázolunk, nem belegázolunk, hiszen sok a gáz mifelénk. Pityóka es, de az már más dolog. (Dolog meg van elég.)
Mük nem félünk. Hát hogyisne, oszt meg szétkürtölnék. Aztán nézhetnénk magunkat.
Mük nem nézzük magunkat, ezért nem félünk, mert akkor nézhetnénk magunkat. Hát hogyisne!
Mük belevaló csávók vagyunk. Főleg a kocsmába menet, visszafelé pedig a belevaló bennünk van. Így cserélődik ki a jelölt és a jelölő, vagy mi?!
Mük nem vagyunk kommerszek. Mük igencsak profi esztétikával dolgozunk. Azzal, hogy tudjuk AMI FUNKCIONÁLIS az MŰKÖDIK, ÉS AMI NEM az talán iható.
Mük főleg fával dolgozunk. Ezért fűtünk folyton folyvást.
Mük azért dolgozunk fával, mert vassal és bronzzal nem lehet fűteni. No meg pálinkával is lehet fűteni. Befelé lehet fűteni. A nemjóját!
Mük mindenkivel barátságosak és vendégszeretők vagyunk. Hát hogyisne! Hogy aztán szétkürtöljék? Alig várják, hogy térjünk át a szivarról a cigarettára.
Mük járjuk a táncot, nem csak menegetjük. Menegessen a lőtt medve, mi gyalogos század is voltunk. Há' nem Józsi bá? Húzza ide magát, oszt meséljen.
Mük nem csinálunk olyant, hogy nem. Mük csak igen. Há' mük. Nem?

Az ebédünk, meg a sztahanovizmus dicsérete

Megindultunk kissé szétszórtan a napi piac felé, ez a kisebb csapat, olyannyira feszesen egymás mellett azért nem. Haladtunk, őszi libák módjára, a libák már régen elmentek, valójában már jönnének vissza. Már a télnek közepe lévén, és még sok mindennek közepe. Hogyan jön rá valaki, hogy az életének közepét marcangolja? Mikor haladunk át ezen a mágikus ponton, ami az életünk közepét jelöli, és ahonnan számítva már lényegi módon kell odafigyelnünk minden lépésünkre. A szépség kötelez, meg sok egyéb dolog, ezt sokszor pufogtattuk. No de mentünk, hol jobbra kilengtünk, zsebeinket markolásztuk. A haladási irány be volt lőve.
Elvileg az ebédet céloztuk meg, a napi ebédünket. Elvileg, ismételve, nekem ebédem adott. Nagyrészt megoldom. Ez az ebéd mágikuma. Sőt, ebédelni kötelező! Valószínűnek tartom, hogy ez a polgárság egyik legnagyobb vívmánya, hogy ennyire előrehozta az ebéd szerepét a társadalmi szokásokban. Ha sokan ebédelnek egyszerre, a sok szürcsölés hatalmas hangzavarba torkollna, persze ha elfogadjuk a leves kiemelkedő szerepét. Ez a szerep mindenek fölötti, a leves állítólag jóval inkább kelet-európai örökség, de aztán ezt sem hisszük el teljesen mostanság, hiszen amióta nagykanállal esszük a dokukat, a változás óta, megtudtuk: sokan leven és vízen élnek akárcsak mi. Azaz mük.
És tényleg hangzavarba torkollna a sok éhes szájnak szürcsölése, ahogyan - esetleg - egyszerre roppintanák szét a tyúk gerincet a szemfogaik és zápfogaik őrlő mámorában? Különös érzés ezen elmélkedni, az éhség regisztere meghatározott rengeteg életformát nálunk. Ez megint csak a múltbeli örökség, az elmúlt rendszerünknek az öröksége. Ha éhen halunk, nem csináltunk semmit. Illetve, legyen valami a gyomrunkban, akkor talán megfogjuk a kaszát is. És nekiveselkedünk. Persze ez egy kissé kínos, hiszen a munka láza nem vet föl, egy kissé melegíteni kellene a lábikráinkat, no meg a forralt bornak idénye nem járt le. Hát nem?
No tehát megindultunk, mint mondtam, még mindig a sorban voltunk, aztán egyszer csak a napi piac is a látókörünkbe került, már nem tudtuk kikerülni. Besomfordáltunk, a virágpultok között, néztem, hogy a virágárus lányok, no meg az öregebb kofák valahova elkukkanhattak. Merre is lehettek, hiszen még déli kettő körül járt, a nap is ferdén, de annál kitartóbban küldözgette a sugarait. Művész csapatunk, mert az volt, még mindig egy Sztalker vezetésével, a megcélzott pontnak mintegy nekimeredve haladtunk. Nem volt ébredés és menekvésnek sem volt helye.
Bent már kissé homályosabb szekció várt. Az asztalon a sárga műanyag asztalterítőn egy helyi brand, valami D'oro a vége a márkanévnek, állítólag konyak márka, már nem emlékszem, talán Annuncio, de nem ez, hiszen ez sokkal irodalmibb. Aztán rendelés, fiatal, inkább mészáros legénynek beillő valakivel, derekas fizikummal. Osztogatott, nem is tehetett egyebet. Mi meg egy gyors rendeléssel próbáltunk nekimenni a lassan délutánba nyúló perceinknek, és akkor vettem észre, hogy kedveseim itt nagyon olcsó az élet. Erre a Sztalkerünk, az egyik mester mondja, hogy ide jár Z is, reggelente, nagy az élet a napi piacon, nem is gondolná az ember, reggel nyolckor már be lehet vágni egy gőzölgő pacallevest. Nosza mondok magamnak mindenfélét, hát ez az én helyem lesz, az egyik, hiszen a túlélés záloga és teremtője is egyben. Önmagát tartja fent. Kedveseim, ezek itt hozzák az élelmet, a zöldséget, és itt fogyasztják el a kollégáik termékeit is. Így kell ezt tenni, kiáltottam föl, de ez már az ebéd után volt, valami finom kis húsgombóc levest termeltem be. A többiek meg némi sertés szeletet, az is árban volt, és még jól is nézett ki. Majd egy kis öreg bácsi, hozta a szitáit reménykedve, hátha lesz valami eladás. A marketing istene beszélhetett hozzá, mert mosolyogva nézett végig a díszes társaságon. Kiderült, hogy az egyik képzős már vett valamit, az egyik szita majd a galériában vigyorgott ránk reménykedve hátha kiállítanák. Hiszen ezek a termékek funkcionálisak az igaz, de akár ki is aggathatnánk, ha nem egyéb magunkra. Szitázzuk meg a pelyvát, ebben a nagy munkalázban.

toporgásaink

-Belelátni a vesébe, kiáltott föl, hiszen nem is lehet más programban utazni! Amikor így kiáltott föl, azt hittem, hogy mindezt komolyan gondolja, hiszen bennem is ez fogalmazódott meg tulajdonképpen elég régóta. Mennyire szerettem volna a lényeget látni, és ebben még nem is volt helye annak a célnak és titkos tervnek, miszerint a lényeget láttatni. Ezt már akkor kezdtem átgondolni jobban, amikor rájöttem, hogy azt amit birtokolunk át is kell adni.
Ilyen és ehhez hasonló programatikus üzenetek bomlottak ki szájának üregén keresztül, majd pedig mintha jól végezte volna dolgát leült egy közeli székre. Ha pontos szeretnék lenni, akkor lehüppedt, nem annyira lerogyott, és nem lesüppedt. Ez hüppedés volt a javából, amilyent csak az igazi frankó machó legények tudnak produkálni, de akiken nincs ráaggatva az a címke, hogy én vagyok a király. Miért is kellene mindenki lássa benne a lényeget? Ő azt szerette volna, ha ő látja meg hamarabb, és ezek után mondja el, árulja el a nagy titkot, amiről ezer meg ezer generációk álmodoztak szüntelenül. Ha ennek a birtokát ténylegesen magának tudná, s közben egy cigarettát sodort, a sodrós fajtából. Az ujjainak fodrai között a cigaretta meghasonlott, összetört, kissé kiegyenesedett, majd mintha megint összegubózott volna egy hatalmas és láthatatlan akarat előtt, utólag pedig kijött egy jókora elszívható derekas cigarettaként. Műveletsor vége.
Toporogtunk, közben szemhéjaink fedezete alól nagyokat sandítottunk, mint a padon ülő detektívek egy krimi sorozatban, a napi újság mögül, arra várván mikor sétál át a parkon keresztül a kiszemelt vadunk. A park persze a mi kis terünk volt, amit éppen megtöltöttünk, és a vadak önmagunkat képezték, hiszen önmagunkat üldöztük halálra újabb és újabb cselekkel, folytonosan a vadász cserékkel bíbelődve. Hol egyik, hol a másik volt a vadász.
És aztán úgyis képzelődtünk, mert nem lehetett olyan hamar leszokni erről a gonosz szokásról, és volt amikor a képzőművészeti csodákról kezdtünk csevegni. Azok voltak az igazi ínyencfalatok! (*Copyright Koby!)
Ezek a képzőművészeti csodák megemelkedtek az ideiglenes trónjaikról, kissé lebegtek előttünk, mintegy arra serkentve, hogy kövessük őket. Az aktok majd kivették a szemeimet az orbitáliáim helyéről. Ilyenkor heves szívdobogás kezdett úrrá lenni rajtam, a többiek illően nyugtázták elvagyok. Elvagyokságomban leledztem.

Bolyai perpatvar

Már régen szerettem volna adózni annak a marosvásárhelyi zseninek, aki Bolyai János volt. Több okból szerettem volna ezt megtenni. Hiszen egyrészt egyik középiskolai tanárom, dr.Kozma Béla a magyar irodalmi pályafutása mellett, Bolyai kutatóként is nevet vívott ki magának. És nem is akármilyent! Ez legyen a hely, ahol kegyeletemet leróhatom előtte, és akiről meg kell jegyeznem, hogy PÁRATLAN humorérzéke volt. Isten nyugtasson tanár úr!

Továbbá kedves barátom D.Gézának egyik munkája lett volna, hogy némi Bolyai portrénak kellett volna elkészítenie a mását, grafikai reprezentációját. Csakhogy nincsenek hiteles rajzok, grafikák. Még a szobrokat sem, többek között a Bolyai tetőn lévő szoborpárt sem a Bolyai János arcmása borítja. És én évekig azt hittem, hogy ő az. Sebaj, de legalább okulunk ezekből. Úgy néz ki, hogy a Kultúrpalota egyik fölső szobor alakját a fiatal Bolyai Jánosról mintázhatta egy mester, ez az egyetlen hitelesebb Bolyai reprezentáció. Ezen kívül semmi, állítja D.Géza. Tényleg így állnának a dolgok? Miért nem lehet fellelni egy hiteles Bolyai portrét?
Az itt bemutatott Bolyai portré nem Bolyai ezek szerint. Hm.
És még azért is kegyeletet kellene szolgáltatni ennek zseninek, hiszen Vásárhely egyik legnagyobb szellemi exportcikkje. Hát nem?

Objektivitás és solypsismus

A Buddha reprezentációk hitelesebb részében Őméltóságán fellelhető egy kísérteties mosoly. Persze nem éppen kísérteties, hanem inkább sejtető, de ugyanakkor ez sem, hanem magabiztos. Miért ez a magabiztosság? A végtelen csöndjével kacérkodna, és amiatt ez, hogy tudná valójában ez az egyetlen kézzelfogható dolog bármilyen halandó életében? Hogy ellőttünk végtelen csönd volt, és utánunk is ez következik? Hiszen ezt belátni elég egyszerű: a tudatunk értelmez majd mindent. Egy kissé szolüpszizmus amit mondok, de egyelőre nincsen vész. Tehát az a lényeg, hogy a tudatunk értelmezi azt a tényt, hogy valójában a világ előttünk nem létezett, és utánunk sem fog létezni. Jó vicc első látásra, de van benne valami, hiszen a tárgyilagosságot is csak önmagunk szűrőjén tudjuk értelmezni. És ez a tárgyilagosság mennyi vitának a támpillére!

Ezt azért mondom és ugyanakkor azért tartom fontosnak, hiszen az ún.Objektivitás Kérdéssel is rokon. Arról az objektivitásról lévén szó, amit annyiszor felhoznak egyféle védőbíra gyanánt. Sajnos ilyen nem nagyon létezik. A dolgok megmérhetők, ez tény és EZT GYÖNYÖRŰEN BEBIZONYÍTOTTA A TERMÉSZETTUDOMÁNY. Nincs mellébeszélés ebben a témakörben. Csak éppen annyi az egész, hogy az eredményt értelmezni is kell, egy műveletsor után. És ekkor csakis AZ EMBER értelmez. Aki már nem objektív, hanem szubjektív. De hát nem is lehet, hiszen az ember nemcsak szellem, hanem psziché is. Nem beszélve a testről. És ez a psyché egész életét dominálja. Nem kell ez ellen védekezni, ez így van rendjén és ennek így kell örülni. A baj ott kezdődhet, amikor azt szeretnénk elérni, hogy mindenképpen objektívek legyünk, hiszen kívülállókként kell megítélnünk a dolgokat és jelenségeket. És ez nem lehetséges: a megfigyelő mindenhol ott van, beleavatkozik a dolgok menetébe. És a kortárs fizika állása szerint egy megfigyelő megváltoztatja egy akármilyen rendszernek a működését.
TERTIUM NON DATUR! Q.E.D.

Gyerekbarát

Ahogyan tépelődni kezdtem azon, hogy ez mi is valójában rájöttem, hogy a barátaim nagy része nagyra nőtt gyerek. Amilyen én is vagyok. Kár lenne azt tagadni, hiszen ez nem merénylet az élettel szemben, hanem egy játék része, éppen ebben leljük gyerekes örömeinket. Olyan gyerekek vagyunk időközben, hogy mégis felnőtté cseperedtünk, és elsajátítottuk azt, amit a társadalom úgy fogalmaz meg: felelősség. Most ez rendkívül hangzatos érzem, de azért hadd engedtessék meg nekem az a megjegyzés, hogy eláruljam ezt komolyan is gondoljuk. A felelősségnek természetesen sok árnyalata van, vetülete annál több, de legalább mindenikünkben megteremtődtek egy kissé egy árnyalatnak az esélyei, és ha nem is lennénk akármilyen nemzeti stratégák, vagy romantikus és példamutató héroszok, mégis valamit sejtetünk. Azt, hogy itt vagyunk. Haha.
Na jó, most tényleg dobálózom, de nem erről szerettem volna regélni, hanem a gyerekről, aki oly szép és ezt valamilyen szinten minden jó barátom - legyen nő vagy férfi - megőrizte. Ódámat zengem fölöslegesen? Nem hinném.
Azt is figyelembe kellene vennünk, hogy gyerekességnek azért híjával lennénk. Hiszen az teljesen mást takar, az már egy olyan kisiklott lekiállapotnak lenne a tükre, mondom én, ami nevetséges is ugyanakkor, meg visszahúzó. A gyereknek a jelenléte természetesen nemcsak a játékban jön létre, hanem abban is, hogy alkot.
Igen, a kemény vonalon járok. Az alkotás mindenek fölötti léte sokszor elnyom mindent, és ez lesz illetve ez tehető meg egyféle prioritásnak. Mit kellene az alkotáson kívül tenni? Sokat semmiképpen nem, azaz mással nem érdemes és nem is kell foglalkozni. Egyrészt azért mert nincsen idő erre, nem maradt. Megint az én vesszőparipámat kezdem lobogtatni - derűs képzavar -,miszerint a hátramaradt idővel dolgozunk. Ki tudná azt mondani, hogy ún.extra időket kapunk még, mint egy rossz és megtébolyult számítógépes játékban? Nem kapunk, ez nem fog megtörténni.
Éppen ezért kell a gyereknek megadni a mindennapi betevőjét, hogy alkotni tudjon. Az a szív amelyik már megkeseredett, és amelyik már csak a pénz keresést tekinti egyedüli vigasznak bukásra van ítélve.

Pollock

Jackson Pollock munka közben: itt sajnos nem annyira kivehető, hogy a pisztolyból applikálja-e a festéket, avagy csak egy bizonyos ecsetből "csurgat". A csurgatási technikája is ismert volt, minden erejét bedobva ezen sürgölődött, hogy új képi fenoméneket (Phaenomenon) alkosson, az Új Művészet zenitjén. Brillírozása a vizuális képalkotás egyik apologétájává avanzsálta.

Sway

Dana még egyszer neked dedikálom ezt a dalt, a Sway címűt. Régi ropogós sláger, amit a modernebb jazz-hangszerelés talán átütőbbé tesz. De az eredeti is príma szerzemény, egypár akkord I-IV-V összhangzattani formulában, de pompás.
Michael Buble rulez!

Belles Artes (par Beaux Arts)

Ott hevert a "Mosd tisztára és húzzál tovalibbenve" sampon, ismertebb nevén Wash&Go a fürdőkád szélén. Szép almazöld palackban, műanyag kimérés, mit mondjak még. Ilyenek vannak, ezzel is tisztálkodni kell, úgyis a higiéné az egyik legdrágább kincs, mentálhigiéné kevésbé. De ez már az idők szele, jobb ha átgondolod a napi terveidet, esetleg a hetit is, így talán kevésbé érnek kellemetlen meglepetések. Kell rohannod nehogy ne érjél el a színházba egy betervezett előadásra, persze sok a magát előszeretettel posztmodernnek titulált előadás, de közelében sem járnak az igazságnak. A posztmodern fricska ott kezdődött valahol, amikor Duchamp elkészítette a ready made-jeit, és nem kínlódott azzal, hogy egy remekművet alkosson. Ilyen igazságnak vélt szentenciákat nap mint nap beláthatsz, hiszen ez Warholnak is kijárt, amikor elkezdte sokszorosítani a Monroe képeket, utána pedig valamelyik üdítőét is. Talán Cola, a Cocaból. Aztán arra is gondolsz, hogy termékekkel vagyunk körülvéve. Na de mondjam el, hogy Duchamp azért remekmű. És még ez a derék fiatalember, ki reményekkel szőtte tele egész életét, még a sakkban is mesteri volt. Mintha szerette volna előre kiszámítani lépéseit a polgári rendszerrel szemben. Egy kis előnyt szerezni, hogy aztán újbóli nekifutással ismét győzzön.

És ott a zseniális Jackson Pollock is, aki spriccoltatott ha kellett ha nem, a vászon egy elképzelt csatamező volt, és jó pár lépésnyire ettől a megcélzott sík idomtól egy pisztolyból szórta a legkülönfélébb festékeket. Gyönyörű lehetett részt venni egy ilyen eseményen in private természetesen, hiszen az alkotás katarzisa és gyönyöre nem mindenkire tartozott és a harsányakat távol kellett tartani. Tulajdonképpen a harsányakat mindig távol kellett tartani. Ezt még a természet hatalmas tudósai is belátták, mert az ilyen embertársaik mellett nem haladtak a munkával, csupán búbánatot hoztak a fejükre. Mindenki jajveszékelhetett naphosszat, hiszen ezek a megveszekedett harsányak gonoszságot szültek.
A katartikus mutatók persze ettől még teljes magabiztossággal jelen voltak, így is kellett ennek lennie, hiszen a beavatás lett, avagy lehetett a kritériumok egyike. A plebs csak szerette volna bent tudni magát, de hát ehhez "némi belépő-kártyát" kellett váltani, és bizonyos tudás halmazt kellett elsajátítani ehhez a bent-léthez. A belterjesség ugyanakkor felütötte a fejét, és a sok gyatra művész is ún.klubtagnak érezhette magát, de persze elmaradt ezekben az esetekben a minőség. És nemcsak a minőség hanem a művész jelenléte, prezenciája.
A prezencia, ez nemcsak a művészre volt jellemző, hanem a művészeti aktusra is, hiszen minden mozdulat és minden hang, esetleg szín jelentőséggel bírt.

Rutinpálca és sósborszesz

Ez az, ez öli meg bennem a patinát. A rutin, már megint benne vagyunk a rutinba'. Hja kérem, gyönyörűen süt a nap kint, ragyog mit mondjak, és nekünk folyton egyféle pragmatizmussal kell bíbelődnünk. Hogy mennyire éri meg, mennyit vállalunk el belőle. Már megint azt kell kövessem, hogy az érdekem mit diktál. Közben még mindig ragyog a nap, és ez a gyakorlatiasság. Ez majd az ember agyára rátelepszik, oszt egyszer majd teljesen kibukik, akkor lehet, hogy jubilálni fogok. Nem az ember teljességére, vagy neme, esetleg faja ellen vagyok, nehogy félreértés essék. Itt a szépségről van szó, ami nap közben megérint, de ahogy megérint, ott az ördög amit ez a világ indukál egyfolytában bennem, bennünk, hogy számolni kell. Mennyibe kerül, ilyenek. Már megint vedd ki a pénztárcádat Ferikém! Nem hallod fiam, hozzád beszélek? És kérlek fizess egy sört, egy utat Malibuba, de ne a búba, vagy esetleg akkor egy telket gyönyörűséges víkendházzal. Nagy legyen kérlek szépen, ne amolyan, hogy kinyújtom a kezem és ujjbegyeim a falak peremén táncolnak. Figyelj ide, nem ilyet kérek. Megértetted? Na már látom, hogy okosodtál, azalatt amiatt itt beszélgettünk, de akkor én is nyernék valamit ezalatt. Nem tudod, ez a nyerési szezon? És azt sem tudod kérlek szépen, hogy ez a Nyerés Éve? Hát te mire figyelsz kérlek alássan, valami egyáltalán megragadja a fantáziádat? Bomlik az elméd fiam, nekem is bomlik mindennap mint a rádióaktív uránium vagy szelénium, mit tudsz te ezekről? Szóval jobb lenne odafigyelni arra, hogy mit mond újabban a tőzsde, nehogy megugorjon a jó üzlet. Kínos és kényes jószág tudod fiam az üzlet, ha valaki nem követi egyfolytában, akkor bizony annak annyi. Megugrik akár a vadnyúl. Főleg ilyenkor télen ugrik mint a nyúl, kevés a lehetőség, ő is figyelmesebb. Nem szeretne ráfázni, és mással fizettetné ki a kárt. MI A FÉSZKES FENE? Hát nem érted, hogy egy olyan szezont nyitottunk meg, hogy nem tudjuk az irányt, mint a téesz elnök annak idején a termelési mutatókat Hiszen hamisak voltak, tudod. Nem figyel senki, tehát odébb állhatunk, egy kis hamisság, a mindennapiból megfekszi nekünk.
- Viszlát világ, szépen nézz a szemembe.

bűnbocsátó cédula

Kell röhögnöm a csapat-alakítási tendenciáimon, a mai cikkem alapján. De maradjon, és addig is egy csemegét, egy külön fórumról. Atheists Forums, an infidelguy project, a community website for freethinkers, atheists, agnostics and believers. Hehe. Nem rossz a fejléces bemutatkozásuk.
És itt a lényegi videó, Phil Collins tolmácsolásában.

EED szindróma és a róka bejövetele

Kell vigyázni az ÉED Szindrómára. Ez az Év Eleji Depresszió Szindrómája. Nem néztem utána, hogy ezt mélyebben dokumentálják komolyabb szaklapok, de úgy néz ki sok sorstársunk beleesik a kelepcébe. Nem szabad megengedni, hogy birtokba vegyen. Olyan mint egy fenevad, amelyik csak arra a pillanatra les, hogy támadjon és meghurcoljon.
Ilyenkor komoly cselszövések garmadáját kell beindítani. Elvégre azt is el lehetne játszani, hogy komoly ábrázatunkban pózolunk, de valahol a szívünk mélyén igenis örülünk a perceinknek. És tényleg drága minden perc!
Szóval azt is meg lehetne játszani, de nem kell feltétlenül ezt követni. Igenis ki kell mutassa az ember a foga fehérjét, még ha jelen pillanatban nem is harcra készül. Holott valójában ez harc a kushadás ellen.
A kushadás mindennek a rákfenéje. Azaz a semmittevésre való buzdítás. Ennek akár verbális formái is jelentkeznek, de sokszor csak mint egy "tudatalatti vonulat" honosodik meg. De lehet azt is mondhattam volna, hogy a kollektív tudatalattinak afféle üzenete ami kódolja a pusztulást. De elfogadom - mint egy elvetemült gondolkodó -, hogy nem kell egyből belekergetni a kollektív tudatalattit máris egy jövőorientált programba. De miért is ne? Itt Erdélyben főleg amellett, hogy egy rakás jó tulajdonsággal és jellemzővel rendelkezünk (már megint a dicséret), mégis vannak hiányosságaink. A ajtó rése alatt kiviláglik valami. Például az egyik az, hogy sokszor egy rakás mindenről lebeszéljük magunkat. És szerintem ez nem jó. Összeülünk, majd egy idő után megegyezünk, hogy ÚGYSEM LEHET MÁR TENNI SEMMIT. Minek is? De valójában amikor mindenki elindult erre a mitikus találkozásra, akkor mégiscsak lehetett egy elképzelése, de aztán a dolgok valamilyen fura alakulása okán, és egyféle szociális tunyaság következtében lemondunk majd mindenről.
Én nem szeretnék fáklya lenni, vagy esetleg mutassam az utat. Pedig erről egypár nappal ezelőtt kedves barátommal M-mel, hazafelé jövet megegyeztünk, hogy inkább Ady mind József Attila. Mert mégsem szuicid, mert Adyt elvitte a szifilisz, mert legalább megpróbált hódítani, nőket. Ezzel nem J.A. jelentőségét szeretném kisebbíteni. Ne evezzünk megint mellékvizekre. Ő számomra inkább a saját líraiságunk énekese. Menjünk tovább.
Olvasom valahol, hogy a Patkány Éve kezdődik februárban. És ez valójában a változás minőségében tetszeleg. Hiszen a patkány loholt legelsőnek Buddhához, amikor Őszentsége valamit szeretett volna közölni. Most ez nem fontos.
Tehát a változás. Valamit már sejtek én is (régebbről), hogy a változást belül kell elkezdeni. Csak így lenne értelme annak, hogy nekiveselkedjünk együtt, és valamilyen csapatot alkossunk.
Ha ezek a szavaim kissé patetikusak, akkor hát legyen. És ha mindez túldramatizált elemeket is tartalmaz, látszólag. Holott szerintem nem erről van szó. A lényeg azon van, hogy ne engedjük bejönni az EED Szindrómát.
Mindenkinek boldogságot, jó szerencsét, energiát és sikereket kívánok ebben az Új Évben!