Belles Artes (par Beaux Arts)

Ott hevert a "Mosd tisztára és húzzál tovalibbenve" sampon, ismertebb nevén Wash&Go a fürdőkád szélén. Szép almazöld palackban, műanyag kimérés, mit mondjak még. Ilyenek vannak, ezzel is tisztálkodni kell, úgyis a higiéné az egyik legdrágább kincs, mentálhigiéné kevésbé. De ez már az idők szele, jobb ha átgondolod a napi terveidet, esetleg a hetit is, így talán kevésbé érnek kellemetlen meglepetések. Kell rohannod nehogy ne érjél el a színházba egy betervezett előadásra, persze sok a magát előszeretettel posztmodernnek titulált előadás, de közelében sem járnak az igazságnak. A posztmodern fricska ott kezdődött valahol, amikor Duchamp elkészítette a ready made-jeit, és nem kínlódott azzal, hogy egy remekművet alkosson. Ilyen igazságnak vélt szentenciákat nap mint nap beláthatsz, hiszen ez Warholnak is kijárt, amikor elkezdte sokszorosítani a Monroe képeket, utána pedig valamelyik üdítőét is. Talán Cola, a Cocaból. Aztán arra is gondolsz, hogy termékekkel vagyunk körülvéve. Na de mondjam el, hogy Duchamp azért remekmű. És még ez a derék fiatalember, ki reményekkel szőtte tele egész életét, még a sakkban is mesteri volt. Mintha szerette volna előre kiszámítani lépéseit a polgári rendszerrel szemben. Egy kis előnyt szerezni, hogy aztán újbóli nekifutással ismét győzzön.

És ott a zseniális Jackson Pollock is, aki spriccoltatott ha kellett ha nem, a vászon egy elképzelt csatamező volt, és jó pár lépésnyire ettől a megcélzott sík idomtól egy pisztolyból szórta a legkülönfélébb festékeket. Gyönyörű lehetett részt venni egy ilyen eseményen in private természetesen, hiszen az alkotás katarzisa és gyönyöre nem mindenkire tartozott és a harsányakat távol kellett tartani. Tulajdonképpen a harsányakat mindig távol kellett tartani. Ezt még a természet hatalmas tudósai is belátták, mert az ilyen embertársaik mellett nem haladtak a munkával, csupán búbánatot hoztak a fejükre. Mindenki jajveszékelhetett naphosszat, hiszen ezek a megveszekedett harsányak gonoszságot szültek.
A katartikus mutatók persze ettől még teljes magabiztossággal jelen voltak, így is kellett ennek lennie, hiszen a beavatás lett, avagy lehetett a kritériumok egyike. A plebs csak szerette volna bent tudni magát, de hát ehhez "némi belépő-kártyát" kellett váltani, és bizonyos tudás halmazt kellett elsajátítani ehhez a bent-léthez. A belterjesség ugyanakkor felütötte a fejét, és a sok gyatra művész is ún.klubtagnak érezhette magát, de persze elmaradt ezekben az esetekben a minőség. És nemcsak a minőség hanem a művész jelenléte, prezenciája.
A prezencia, ez nemcsak a művészre volt jellemző, hanem a művészeti aktusra is, hiszen minden mozdulat és minden hang, esetleg szín jelentőséggel bírt.