"Az életben nincsenek tragikusabb jelenségek, mint a kihagyott alkalmak" - replikázik valamelyik filmjében Woddy Allen, ez a kitűnő komédiás. Nekem majdnem bármikor sikerül, hogy feldobja a hangulatomat, még akkor is ha éppen padlózom. Ha éppen valami miatt nem éppen jó bőrben tetszelgem a világ és önmagam előtt.
A komédiások sora végtelen időben visszafelé és talán előremenőleg is, nagyon remélem, hogy nem fejeződik be, nem mutatnak azok a jelek semmilyen vészjósló jelenséget, miszerint kimúlna ezeknek az ideje. A melankólia és a depresszió elleni legnagyobb orvosságok ezek, emberi formában, a derű és a játék allegóriái ezek a szereplők, toldom meg. Úgy jönnek-mennek a filmvásznon, mintha tényleg odateremtette volna őket a Teremtő, ez a közegük, ebben élnek meg minden kudarcot. De éppen ez a lényeg, a kudarc is "időben leledző", éppen ezért áthidalható! Csak ideig-óráig vagyunk ebben az állapotban, aztán jöhet a megváltás, a jókedv és vidámság megváltása. A mulatságoknak a vége nem látszik.
Mint mondtam, karneválok és farsangok idejét járjuk.
És jöjjön egypár név, akik előtt minden elismerésem: Groucho Marx, Charles Chaplin, Buster Keaton, Louis de Funes, Woody Allen, Norman, Roberto Benigni, Peter Sellers (ez az isteni színész!), aztán mint társaságot totális mértékben ajnározom, a Mounty Pythont teszem azt. Terry Gilliam mindent bele, go ahead my soulmate!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése