Kell vigyázni az ÉED Szindrómára. Ez az Év Eleji Depresszió Szindrómája. Nem néztem utána, hogy ezt mélyebben dokumentálják komolyabb szaklapok, de úgy néz ki sok sorstársunk beleesik a kelepcébe. Nem szabad megengedni, hogy birtokba vegyen. Olyan mint egy fenevad, amelyik csak arra a pillanatra les, hogy támadjon és meghurcoljon.
Ilyenkor komoly cselszövések garmadáját kell beindítani. Elvégre azt is el lehetne játszani, hogy komoly ábrázatunkban pózolunk, de valahol a szívünk mélyén igenis örülünk a perceinknek. És tényleg drága minden perc!
Szóval azt is meg lehetne játszani, de nem kell feltétlenül ezt követni. Igenis ki kell mutassa az ember a foga fehérjét, még ha jelen pillanatban nem is harcra készül. Holott valójában ez harc a kushadás ellen.
A kushadás mindennek a rákfenéje. Azaz a semmittevésre való buzdítás. Ennek akár verbális formái is jelentkeznek, de sokszor csak mint egy "tudatalatti vonulat" honosodik meg. De lehet azt is mondhattam volna, hogy a kollektív tudatalattinak afféle üzenete ami kódolja a pusztulást. De elfogadom - mint egy elvetemült gondolkodó -, hogy nem kell egyből belekergetni a kollektív tudatalattit máris egy jövőorientált programba. De miért is ne? Itt Erdélyben főleg amellett, hogy egy rakás jó tulajdonsággal és jellemzővel rendelkezünk (már megint a dicséret), mégis vannak hiányosságaink. A ajtó rése alatt kiviláglik valami. Például az egyik az, hogy sokszor egy rakás mindenről lebeszéljük magunkat. És szerintem ez nem jó. Összeülünk, majd egy idő után megegyezünk, hogy ÚGYSEM LEHET MÁR TENNI SEMMIT. Minek is? De valójában amikor mindenki elindult erre a mitikus találkozásra, akkor mégiscsak lehetett egy elképzelése, de aztán a dolgok valamilyen fura alakulása okán, és egyféle szociális tunyaság következtében lemondunk majd mindenről.
Én nem szeretnék fáklya lenni, vagy esetleg mutassam az utat. Pedig erről egypár nappal ezelőtt kedves barátommal M-mel, hazafelé jövet megegyeztünk, hogy inkább Ady mind József Attila. Mert mégsem szuicid, mert Adyt elvitte a szifilisz, mert legalább megpróbált hódítani, nőket. Ezzel nem J.A. jelentőségét szeretném kisebbíteni. Ne evezzünk megint mellékvizekre. Ő számomra inkább a saját líraiságunk énekese. Menjünk tovább.
Olvasom valahol, hogy a Patkány Éve kezdődik februárban. És ez valójában a változás minőségében tetszeleg. Hiszen a patkány loholt legelsőnek Buddhához, amikor Őszentsége valamit szeretett volna közölni. Most ez nem fontos.
Tehát a változás. Valamit már sejtek én is (régebbről), hogy a változást belül kell elkezdeni. Csak így lenne értelme annak, hogy nekiveselkedjünk együtt, és valamilyen csapatot alkossunk.
Ha ezek a szavaim kissé patetikusak, akkor hát legyen. És ha mindez túldramatizált elemeket is tartalmaz, látszólag. Holott szerintem nem erről van szó. A lényeg azon van, hogy ne engedjük bejönni az EED Szindrómát.
Mindenkinek boldogságot, jó szerencsét, energiát és sikereket kívánok ebben az Új Évben!
Ilyenkor komoly cselszövések garmadáját kell beindítani. Elvégre azt is el lehetne játszani, hogy komoly ábrázatunkban pózolunk, de valahol a szívünk mélyén igenis örülünk a perceinknek. És tényleg drága minden perc!
Szóval azt is meg lehetne játszani, de nem kell feltétlenül ezt követni. Igenis ki kell mutassa az ember a foga fehérjét, még ha jelen pillanatban nem is harcra készül. Holott valójában ez harc a kushadás ellen.
A kushadás mindennek a rákfenéje. Azaz a semmittevésre való buzdítás. Ennek akár verbális formái is jelentkeznek, de sokszor csak mint egy "tudatalatti vonulat" honosodik meg. De lehet azt is mondhattam volna, hogy a kollektív tudatalattinak afféle üzenete ami kódolja a pusztulást. De elfogadom - mint egy elvetemült gondolkodó -, hogy nem kell egyből belekergetni a kollektív tudatalattit máris egy jövőorientált programba. De miért is ne? Itt Erdélyben főleg amellett, hogy egy rakás jó tulajdonsággal és jellemzővel rendelkezünk (már megint a dicséret), mégis vannak hiányosságaink. A ajtó rése alatt kiviláglik valami. Például az egyik az, hogy sokszor egy rakás mindenről lebeszéljük magunkat. És szerintem ez nem jó. Összeülünk, majd egy idő után megegyezünk, hogy ÚGYSEM LEHET MÁR TENNI SEMMIT. Minek is? De valójában amikor mindenki elindult erre a mitikus találkozásra, akkor mégiscsak lehetett egy elképzelése, de aztán a dolgok valamilyen fura alakulása okán, és egyféle szociális tunyaság következtében lemondunk majd mindenről.
Én nem szeretnék fáklya lenni, vagy esetleg mutassam az utat. Pedig erről egypár nappal ezelőtt kedves barátommal M-mel, hazafelé jövet megegyeztünk, hogy inkább Ady mind József Attila. Mert mégsem szuicid, mert Adyt elvitte a szifilisz, mert legalább megpróbált hódítani, nőket. Ezzel nem J.A. jelentőségét szeretném kisebbíteni. Ne evezzünk megint mellékvizekre. Ő számomra inkább a saját líraiságunk énekese. Menjünk tovább.
Olvasom valahol, hogy a Patkány Éve kezdődik februárban. És ez valójában a változás minőségében tetszeleg. Hiszen a patkány loholt legelsőnek Buddhához, amikor Őszentsége valamit szeretett volna közölni. Most ez nem fontos.
Tehát a változás. Valamit már sejtek én is (régebbről), hogy a változást belül kell elkezdeni. Csak így lenne értelme annak, hogy nekiveselkedjünk együtt, és valamilyen csapatot alkossunk.
Ha ezek a szavaim kissé patetikusak, akkor hát legyen. És ha mindez túldramatizált elemeket is tartalmaz, látszólag. Holott szerintem nem erről van szó. A lényeg azon van, hogy ne engedjük bejönni az EED Szindrómát.
Mindenkinek boldogságot, jó szerencsét, energiát és sikereket kívánok ebben az Új Évben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése