Objektivitás és solypsismus

A Buddha reprezentációk hitelesebb részében Őméltóságán fellelhető egy kísérteties mosoly. Persze nem éppen kísérteties, hanem inkább sejtető, de ugyanakkor ez sem, hanem magabiztos. Miért ez a magabiztosság? A végtelen csöndjével kacérkodna, és amiatt ez, hogy tudná valójában ez az egyetlen kézzelfogható dolog bármilyen halandó életében? Hogy ellőttünk végtelen csönd volt, és utánunk is ez következik? Hiszen ezt belátni elég egyszerű: a tudatunk értelmez majd mindent. Egy kissé szolüpszizmus amit mondok, de egyelőre nincsen vész. Tehát az a lényeg, hogy a tudatunk értelmezi azt a tényt, hogy valójában a világ előttünk nem létezett, és utánunk sem fog létezni. Jó vicc első látásra, de van benne valami, hiszen a tárgyilagosságot is csak önmagunk szűrőjén tudjuk értelmezni. És ez a tárgyilagosság mennyi vitának a támpillére!

Ezt azért mondom és ugyanakkor azért tartom fontosnak, hiszen az ún.Objektivitás Kérdéssel is rokon. Arról az objektivitásról lévén szó, amit annyiszor felhoznak egyféle védőbíra gyanánt. Sajnos ilyen nem nagyon létezik. A dolgok megmérhetők, ez tény és EZT GYÖNYÖRŰEN BEBIZONYÍTOTTA A TERMÉSZETTUDOMÁNY. Nincs mellébeszélés ebben a témakörben. Csak éppen annyi az egész, hogy az eredményt értelmezni is kell, egy műveletsor után. És ekkor csakis AZ EMBER értelmez. Aki már nem objektív, hanem szubjektív. De hát nem is lehet, hiszen az ember nemcsak szellem, hanem psziché is. Nem beszélve a testről. És ez a psyché egész életét dominálja. Nem kell ez ellen védekezni, ez így van rendjén és ennek így kell örülni. A baj ott kezdődhet, amikor azt szeretnénk elérni, hogy mindenképpen objektívek legyünk, hiszen kívülállókként kell megítélnünk a dolgokat és jelenségeket. És ez nem lehetséges: a megfigyelő mindenhol ott van, beleavatkozik a dolgok menetébe. És a kortárs fizika állása szerint egy megfigyelő megváltoztatja egy akármilyen rendszernek a működését.
TERTIUM NON DATUR! Q.E.D.