A Puma cipő mindenképpen a zsánerem, ha nem egyéb legalább az emléke miatt is. A 90-es évek elején nagy volt a keresete, és a divatja már magas hegy ormokat vert kantárba. Örülni kellett neki, mindennapjainkat betöltötte. Akinek volt az menő volt, és trendi, és szóba állhatott a többiekkel. Akinek meg nem volt, az nekiállhatott, hogy beszerezze valahonnan, mert azért így nem lehetett élni. Kétféle típusával lehetett találkozni széles körben, az egyik rövid-, míg a másik hosszú szárú volt. Kötelező módon fehér kiszerelésben. Ez a fehér megjelenés biztosíthatta a tiszta léleknek a tükrét, gondolom most, de valójában nem is szeretném különösebben kielemezni. Az akkori cimborámmal a 10. végén nekiindultunk az egyik nyárvégen, de már ősz felé, hogy valami plusz jövedelemmel állítsunk haza, regéltek mindenfélét, naponta érkeztek hírek, hogy körülbelül milyen területen lehet alábukni. A szezonmunkák közül az egyik a szőlő szedés volt, nosza nekivágtunk máris, Kiskunhalast vettük ki célpontnak, egyrészt mert volt hol lakni, az apja költözött ki a cimborának, ugyanakkor meg Kiskunhalas szőlővidék is volt, remény tehát bőven. Megérkeztünk, a forró nyári meleg még tartotta magát, tűző napsütés, de meló semmilyen. Mind gondolkodtam, hogy a rossebbe lehet, hogy a szőlőnek idénye van, elvileg ezek szőlő területek, de a kettőnek semmi köze. Több napig lebzseltünk a farmon vagy tanyán, ahova megérkeztünk Halas mellé, egypár mezőgazdasági gép társaságában, traktor, eke, kombájn, és ehhez hasonlatos monstrumok közelében. Folyóvíz vagy valami kisebb tó pedig a környéken még hírét sem hallatta. Aztán mikor már annyira kezdtünk senyvedni, hogy az már fájni is kezdett, akkor felkerekedtünk mint a mesében, és neki északnak, Cegléd, ott is lehetett szüretelni, már alig vártuk a kezdést, de főleg a markunkban éreztük a ropogós bankókat, a meggazdagodás megnyugtató szele kezdte átjárni elménk mély zugait.
Amikor megérkeztünk, akkor döbbentünk rá, hogy itt közelében sem járunk ismét a hőn áhított lehetőségnek, hiszen a szőlő idényt itt ellenben már megkezdték, vagy két hete, a lényeg az volt, hogy a késés. Nos mind nézegettük, hogy mi legyen, volt amikor beültünk egy kávéra, az egy Cegléd melletti kis csinos faluban volt, kellemesen hűtött kávézókat vagy borozókat pécéztünk ki magunknak. Nem éltünk rosszul, volt egy kis otthonról hozott pénz, de fogyott rettenetes ütemben, Aztán valakin keresztül értesültünk, hogy mégis lenne valami, de nem szőlő, amire mi nem tiltakoztunk, gondoltuk ideiglenesen ez is megfelel. Kiderült, hogy egy kisebb építkezés volt kijelölve számunkra a sors kegyének jóvoltából, homokos- és cementes zsákokat kellett fel- és le hordani az emeleteken, 25 kilós kiszerelésekben. Ujjongtunk, hogy ilyen gyönyörűen meggörbülhet a gerincünk, mert az tényleg meggörbült, hétvégenként nem is akaródzott kimenni a helyi szórakozóhelyekre, pedig számításunkban volt. A gerinc- és hát görbülésnek nagyobb és hatásosabb volt a szava. Így persze lehúztunk majdnem egy egész hónapot, nem egészen, de több mint két hetet, közben majszolgattuk a zsömlét és a kakaót, néha olcsóbb párizsit. Aztán megelégeltük, mert annyira sajgott mindenünk, hogy ezt valahogyan nem csíptük. Arra gondoltunk, hogy inkább beállunk lázadónak. És akkor faképnél hagytuk a két vállalkozót, aki futtatott minket önös érdekből, nem beszélve, hogy a megegyezett összegnek is csak egy részét fizették ki, ahogyan az lenni szokott. Ez már maradásra nem ösztönzött továbbra, így tehát tovalendültünk. Pesten még két nap, egy kisebb bevásárlás, farmer, egy ing, és a kijelölt hófehér Puma lábbeli. Most már én is trendinek tarthattam magam. Hazajöttem, flancoltam benne egy ideig, törülgettem, hogy a lányok értékeljenek, vagy miért, aztán még egy évet sem tartott és tönkrement.
Ilyen ez, sokáig nem tarthatnak a mítoszok sem.
Amikor megérkeztünk, akkor döbbentünk rá, hogy itt közelében sem járunk ismét a hőn áhított lehetőségnek, hiszen a szőlő idényt itt ellenben már megkezdték, vagy két hete, a lényeg az volt, hogy a késés. Nos mind nézegettük, hogy mi legyen, volt amikor beültünk egy kávéra, az egy Cegléd melletti kis csinos faluban volt, kellemesen hűtött kávézókat vagy borozókat pécéztünk ki magunknak. Nem éltünk rosszul, volt egy kis otthonról hozott pénz, de fogyott rettenetes ütemben, Aztán valakin keresztül értesültünk, hogy mégis lenne valami, de nem szőlő, amire mi nem tiltakoztunk, gondoltuk ideiglenesen ez is megfelel. Kiderült, hogy egy kisebb építkezés volt kijelölve számunkra a sors kegyének jóvoltából, homokos- és cementes zsákokat kellett fel- és le hordani az emeleteken, 25 kilós kiszerelésekben. Ujjongtunk, hogy ilyen gyönyörűen meggörbülhet a gerincünk, mert az tényleg meggörbült, hétvégenként nem is akaródzott kimenni a helyi szórakozóhelyekre, pedig számításunkban volt. A gerinc- és hát görbülésnek nagyobb és hatásosabb volt a szava. Így persze lehúztunk majdnem egy egész hónapot, nem egészen, de több mint két hetet, közben majszolgattuk a zsömlét és a kakaót, néha olcsóbb párizsit. Aztán megelégeltük, mert annyira sajgott mindenünk, hogy ezt valahogyan nem csíptük. Arra gondoltunk, hogy inkább beállunk lázadónak. És akkor faképnél hagytuk a két vállalkozót, aki futtatott minket önös érdekből, nem beszélve, hogy a megegyezett összegnek is csak egy részét fizették ki, ahogyan az lenni szokott. Ez már maradásra nem ösztönzött továbbra, így tehát tovalendültünk. Pesten még két nap, egy kisebb bevásárlás, farmer, egy ing, és a kijelölt hófehér Puma lábbeli. Most már én is trendinek tarthattam magam. Hazajöttem, flancoltam benne egy ideig, törülgettem, hogy a lányok értékeljenek, vagy miért, aztán még egy évet sem tartott és tönkrement.
Ilyen ez, sokáig nem tarthatnak a mítoszok sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése