-Belelátni a vesébe, kiáltott föl, hiszen nem is lehet más programban utazni! Amikor így kiáltott föl, azt hittem, hogy mindezt komolyan gondolja, hiszen bennem is ez fogalmazódott meg tulajdonképpen elég régóta. Mennyire szerettem volna a lényeget látni, és ebben még nem is volt helye annak a célnak és titkos tervnek, miszerint a lényeget láttatni. Ezt már akkor kezdtem átgondolni jobban, amikor rájöttem, hogy azt amit birtokolunk át is kell adni.
Ilyen és ehhez hasonló programatikus üzenetek bomlottak ki szájának üregén keresztül, majd pedig mintha jól végezte volna dolgát leült egy közeli székre. Ha pontos szeretnék lenni, akkor lehüppedt, nem annyira lerogyott, és nem lesüppedt. Ez hüppedés volt a javából, amilyent csak az igazi frankó machó legények tudnak produkálni, de akiken nincs ráaggatva az a címke, hogy én vagyok a király. Miért is kellene mindenki lássa benne a lényeget? Ő azt szerette volna, ha ő látja meg hamarabb, és ezek után mondja el, árulja el a nagy titkot, amiről ezer meg ezer generációk álmodoztak szüntelenül. Ha ennek a birtokát ténylegesen magának tudná, s közben egy cigarettát sodort, a sodrós fajtából. Az ujjainak fodrai között a cigaretta meghasonlott, összetört, kissé kiegyenesedett, majd mintha megint összegubózott volna egy hatalmas és láthatatlan akarat előtt, utólag pedig kijött egy jókora elszívható derekas cigarettaként. Műveletsor vége.
Toporogtunk, közben szemhéjaink fedezete alól nagyokat sandítottunk, mint a padon ülő detektívek egy krimi sorozatban, a napi újság mögül, arra várván mikor sétál át a parkon keresztül a kiszemelt vadunk. A park persze a mi kis terünk volt, amit éppen megtöltöttünk, és a vadak önmagunkat képezték, hiszen önmagunkat üldöztük halálra újabb és újabb cselekkel, folytonosan a vadász cserékkel bíbelődve. Hol egyik, hol a másik volt a vadász.
És aztán úgyis képzelődtünk, mert nem lehetett olyan hamar leszokni erről a gonosz szokásról, és volt amikor a képzőművészeti csodákról kezdtünk csevegni. Azok voltak az igazi ínyencfalatok! (*Copyright Koby!)
Ezek a képzőművészeti csodák megemelkedtek az ideiglenes trónjaikról, kissé lebegtek előttünk, mintegy arra serkentve, hogy kövessük őket. Az aktok majd kivették a szemeimet az orbitáliáim helyéről. Ilyenkor heves szívdobogás kezdett úrrá lenni rajtam, a többiek illően nyugtázták elvagyok. Elvagyokságomban leledztem.
Ilyen és ehhez hasonló programatikus üzenetek bomlottak ki szájának üregén keresztül, majd pedig mintha jól végezte volna dolgát leült egy közeli székre. Ha pontos szeretnék lenni, akkor lehüppedt, nem annyira lerogyott, és nem lesüppedt. Ez hüppedés volt a javából, amilyent csak az igazi frankó machó legények tudnak produkálni, de akiken nincs ráaggatva az a címke, hogy én vagyok a király. Miért is kellene mindenki lássa benne a lényeget? Ő azt szerette volna, ha ő látja meg hamarabb, és ezek után mondja el, árulja el a nagy titkot, amiről ezer meg ezer generációk álmodoztak szüntelenül. Ha ennek a birtokát ténylegesen magának tudná, s közben egy cigarettát sodort, a sodrós fajtából. Az ujjainak fodrai között a cigaretta meghasonlott, összetört, kissé kiegyenesedett, majd mintha megint összegubózott volna egy hatalmas és láthatatlan akarat előtt, utólag pedig kijött egy jókora elszívható derekas cigarettaként. Műveletsor vége.
Toporogtunk, közben szemhéjaink fedezete alól nagyokat sandítottunk, mint a padon ülő detektívek egy krimi sorozatban, a napi újság mögül, arra várván mikor sétál át a parkon keresztül a kiszemelt vadunk. A park persze a mi kis terünk volt, amit éppen megtöltöttünk, és a vadak önmagunkat képezték, hiszen önmagunkat üldöztük halálra újabb és újabb cselekkel, folytonosan a vadász cserékkel bíbelődve. Hol egyik, hol a másik volt a vadász.
És aztán úgyis képzelődtünk, mert nem lehetett olyan hamar leszokni erről a gonosz szokásról, és volt amikor a képzőművészeti csodákról kezdtünk csevegni. Azok voltak az igazi ínyencfalatok! (*Copyright Koby!)
Ezek a képzőművészeti csodák megemelkedtek az ideiglenes trónjaikról, kissé lebegtek előttünk, mintegy arra serkentve, hogy kövessük őket. Az aktok majd kivették a szemeimet az orbitáliáim helyéről. Ilyenkor heves szívdobogás kezdett úrrá lenni rajtam, a többiek illően nyugtázták elvagyok. Elvagyokságomban leledztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése