Mindennapos dilemmáink

Mindig lesznek rossz hírek ha arra figyelünk, akkor azt is találjuk. Itt van pl, hogy román állampolgárok már nem vállalhatnak olyan könnyen munkát Csehországban. Továbbá meghalt Tom Lantos, aki eddig úgy rögzült a köztudatban, mint aki segített ahányszor lehetett a magyarokon, a "határon ehelyt". Most meg már nincsen, eltávozott szegény, és megmarad az az űr, amit úgy definiálunk, hogy már "ki fog segíteni nekünk idehaza"? Megannyi negatívumként is rögzülhet, és ha tüzetesebben szemügyre vesszük az írott vagy a vizuális médiát, akkor bizony szép számmal akadhatunk rossz hírre. Ha éppen ezt keressük. De valahogyan át kellene állítani a keresőprogramunkat, valami olyasmivé, ami a pozitív és perspektivikus élményekre fókuszál elsősorban, olyasmire ami mindenképpen hasznot hozhat, ha éppen divatos terminológiában gondolkodunk. Sajnálatos az, hogy világunkban majd mindennap arra szorítkozunk, hogy negatív hatások érjenek bennünket, és eme fönti híreim csak kis részüket képezik. Eme felületen, ami ezt a blogot illeti, én már régebben elhatároztam, hogy csak annyira érintek politikai témákat, ami csak az éppeni informálás jegyében történik, és ezt próbálom következetesen betartani. Kellenek olyan területek, ahová már a politika nem ér el, hiszen nagyon sok minden túlpolitzáltságról tanúskodik, és ezek a sejtelmeim napról napra jobban beigazolódnak. Azt sem tehetjük, hogy teljesen kivonjuk magunkat ezen típusú információk hatása alól, mert valamennyire "be kell lőjük" az esélyeinket. De valójában, a mély gyökereiben, az élet perspektívájának a szemszögéből ezek nem is lényegesek. És én azt mondom, lehet, hogy az olyan kérdésfelvetések sokkal jogosultabbak, amelyek Bartók hagyatékáról szólnak, vagy a kortárs magyar és román irodalom átjárhatóságáról, vagy éppenséggel a magyar és román zenészek kollegialitásáról. Egyértelműnek tűnik, hogy ezekben a kérdésekben majd mindenki olyan szinten dönt, ami az éppeni érdeklődési területéről szólna, vagy amit elmélyültebben tanulmányoz hivatásához méltón.
A túlpolitizáltság sajnos már majd mindenhova beteszi a lábát, érezzük ezt akkor is amikor a magyarországi barátainkkal és szeretteinkkel beszélünk, és egy idő után "lejön a csel", ami arról szól, hogy megosztott - pontosabban kettéosztott - a nemzet odahaza. Idehaza meg ha lehet egyesek tőkét kovácsolnak abból, hogy majd mindenből - még ha nem is erről szól a történet - mégis "magyar-román kérdést" fabrikálnak, mert miért ne?
Szóval ez egy olyan jelenség, ami a "figyelem centrálásának" neveztetik, vagyis valamire fókuszálják az emberek figyelmét, ahelyett, hogy engednék, hogy jól érezzék magukat, éljenek és végezzék a dolgukat.

Idevágó egy kissé aggasztó - vagy nagyon is aggasztó - adatsor. A Wikipedian kerestem rá a boldogság címszó alatt, és ezt találtam: a 178 ország közül Magyarország és Románia is a második félben helyezkedik el, ami a mezőnyt illeti. És előttünk olyan ún."pocsék helyzetben" álló nemzeteknek a tagjai vallják magukat boldognak és kiegyensúlyozottnak, mint Costa Rica, Ghana, Kuba, Paraguay és még sorolhatnám. Meg lehet nézni!
És ez szerintem azért van mert mi itt Kelet-Európában predisponáltak vagyunk a sírásra és panaszkodásra. Sajnos, és akkor kérdem most kellene vigyorogni? Hát persze, mert ha nem életbevágó akkor kell hagyni a fenébe a politikát.