Most már az is belejátszik a képbe, hogy mindent felülről kell venni, nem kell semmit sem a véletlenre hagyni, és az is egy fontosabb kitétel, hogy nem kell rájátszani a szerepekre. A szerepek mindig kéznél vannak, ehhez a kiviláglott dimenzióhoz természetesen a szerepjátékok végzetes kategóriája csatolható. A szerepjátékok egyrészt pszichológiai vetülettel is bírnak - nem kell egyből drámai vagy színpadi mű által alkotott keretben gondolkodni -, ugyanakkor a szociális világunk is megadja ezt a lehetőséget, hogy kipróbáljuk ezirányú tehetségeinket. Nosza, mindenki válogathat persze, én nem is vonom meg senkitól ezt a megnyilvánulást. Ugyanakkor nekilendülni érdemes, az ún. emberi tapasztalatokat ezek a nekiveselkedések alkotják zömében, és ha valaki jól játszik úgymond, akkor olyan tapasztalatra tesz szert, amivel csak kevés embertársunk büszkélkedhet.
A szerepjátékok a legintimebb emberi megnyilvánulásoktól kezdve - mint a szerelmi konfigurációk, baráti társulások - egészen a szociális élet szélesebb skálájáig lefedhetőek, amelyekbe a szakmai előmeneteleknek megfelelő "pozitúrák", esetleg egy tetszőleges csoportban leledző hierarchikus szintbeosztást is jelölhetnek. Ebben az értelemben akár groteszknek is jellemezhetőek ezen szerepeknek a megléte, hiszen itt már a mezei halandó morális kategóriákkal dolgozik. Valójában ha szociálpszichológiai kategóriával dolgozunk, akkor egyelőre nem kell semmilyen morális aládúcolást alkalmaznunk, hanem ezen szerepeknek a meglétét és egymással való interakcióját bizonyos egészséges naturalizmussal kellene kezelnünk.
Ahhoz, hogy jobban közelíthetőek legyenek ezek a jelenségek, és veretes eredményeket tudjunk felmutatni, egyelőre mellőzni kell azokat a morális és az erkölccsel rokonítható kategóriákat, hiszen csak zavarokat hozna a vizsgálódással kapcsolatban. Persze nem mellőzhető - és mint ilyen a morál egyértelműen a szociális világunk terméke -, utólag pedig visszahelyezhető a szerepjátékok fogalmába, de a részletes vizsgálódásnak nem a morállal kell kezdődnie.
Milyen szerepjáték?
Minden emberi megnyilvánulásban, ahol legalább két (2) ember találkozik bizonyos szerepbeli attitűdök nyilvánulnak meg, hiszen a kommunikációs mintában, és az információ hordozásában - és főleg az információ típusától függően - valakin keresztül beszélünk. Azaz az ÉN egy "bőrbe" bújik bele, és nem a sajátos nembeliségét mutatja ill. juttatja kifejezésre, hanem egy "igazságnak" vélt információt továbbít. Persze lehet, hogy ez adott esetben éppen torzítás, vagy hamis tényhalmaz. De a lényeget tekintve egy ismertnek vélt világ tapasztalatait továbbítja. Ez az "ismert világ" mindazon tapasztalatok gyűjtőhelye, amit addig felhalmozott az információhordozó - egy adott ember - saját vagy átvett tapasztalatok során.
Hogy ez furcsa?
Nem lehet furcsa, hiszen a SAJÁTOS ÉN, ami annyi harcnak és disputának a központi eleme akár egy képzeletbeli entitás is lehet, a tudatnak - és ekként bővebben a tudati programnak - a központi eleme. De ez az elem sokféle nyelvi megközelítésben létezik: a vallásos-misztikus közlésrendszerek még a "lélek" sajátosságait is belevetítik, a kognitív pszichológiai nyelvezet "tudatként" vagy "énként" rögzíti (akár ego is ismertebben).
A szerepjátékok a legintimebb emberi megnyilvánulásoktól kezdve - mint a szerelmi konfigurációk, baráti társulások - egészen a szociális élet szélesebb skálájáig lefedhetőek, amelyekbe a szakmai előmeneteleknek megfelelő "pozitúrák", esetleg egy tetszőleges csoportban leledző hierarchikus szintbeosztást is jelölhetnek. Ebben az értelemben akár groteszknek is jellemezhetőek ezen szerepeknek a megléte, hiszen itt már a mezei halandó morális kategóriákkal dolgozik. Valójában ha szociálpszichológiai kategóriával dolgozunk, akkor egyelőre nem kell semmilyen morális aládúcolást alkalmaznunk, hanem ezen szerepeknek a meglétét és egymással való interakcióját bizonyos egészséges naturalizmussal kellene kezelnünk.
Ahhoz, hogy jobban közelíthetőek legyenek ezek a jelenségek, és veretes eredményeket tudjunk felmutatni, egyelőre mellőzni kell azokat a morális és az erkölccsel rokonítható kategóriákat, hiszen csak zavarokat hozna a vizsgálódással kapcsolatban. Persze nem mellőzhető - és mint ilyen a morál egyértelműen a szociális világunk terméke -, utólag pedig visszahelyezhető a szerepjátékok fogalmába, de a részletes vizsgálódásnak nem a morállal kell kezdődnie.
Milyen szerepjáték?
Minden emberi megnyilvánulásban, ahol legalább két (2) ember találkozik bizonyos szerepbeli attitűdök nyilvánulnak meg, hiszen a kommunikációs mintában, és az információ hordozásában - és főleg az információ típusától függően - valakin keresztül beszélünk. Azaz az ÉN egy "bőrbe" bújik bele, és nem a sajátos nembeliségét mutatja ill. juttatja kifejezésre, hanem egy "igazságnak" vélt információt továbbít. Persze lehet, hogy ez adott esetben éppen torzítás, vagy hamis tényhalmaz. De a lényeget tekintve egy ismertnek vélt világ tapasztalatait továbbítja. Ez az "ismert világ" mindazon tapasztalatok gyűjtőhelye, amit addig felhalmozott az információhordozó - egy adott ember - saját vagy átvett tapasztalatok során.
Hogy ez furcsa?
Nem lehet furcsa, hiszen a SAJÁTOS ÉN, ami annyi harcnak és disputának a központi eleme akár egy képzeletbeli entitás is lehet, a tudatnak - és ekként bővebben a tudati programnak - a központi eleme. De ez az elem sokféle nyelvi megközelítésben létezik: a vallásos-misztikus közlésrendszerek még a "lélek" sajátosságait is belevetítik, a kognitív pszichológiai nyelvezet "tudatként" vagy "énként" rögzíti (akár ego is ismertebben).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése