Aztán kiment a pasas a térre, szétnézett, hogy megsejtse milyen a felhozatal. Nőre vadászott, a legjobbakra, úgy érezte, hogy nincsen vesztegetni való ideje. Minden kis őzgidára figyelmes lett, minden páva kiérdemelte figyelmét. Eszébe jutott az is, hogy a pávajáték, jóval inkább a hímekhez társítható, a násztánc is így nyeri el értelmét, mégis eldobta, sutba vetette pörgő gondolatait.
Figyelmes volt, minden pillanata örvénylő magasságból pottyant le a földre, de valójában zuhant, hiszen a tudata is így regisztrált minden körülötte zajló eseményt. Az eseményeknek tapintása volt, pontosabban kitapintható volt minden eseményszerű mozzanat, egy mozdulat, amiben meg lehetett kapaszkodni, és egy újabb pillanatra átugrani. Úgy érezte így kegyes az idő hozzá, hogy még húzhatja ameddig lehet az esélyeit. Kronosz valójában mosolygott, mit is tehetett volna, nem tudta átérezni ennek a szerencsétlen halandónak az érzéseit, hiszen őmaga státusza semleges volt; így hagyományozódott át a modern tudatba is, semmilyen nemi szerep nem jutott neki már, értelmetlen a kérdésfelvetés ebben a megközelítésben. Csak a semleges tudományos megközelítés adott neki egy fenséges mítoszt, nevezetesen azt, hogy mindent a markában tart, minden jelenséget és
minden emberi törekvést, ami a pillanatot megfagyasztaná.
A férfi a téren ezt nagyon is jól tudta, bőrén érezte ennek a jeges gondolatnak a jelenlétét, tudatába úgy markolt bele ez a fene gondolat, mintha egy janicsár tőrét babrálná idegesen. Csak éppen a janicsár tőre hadakozásra való volt, míg ez a gondolat éppen ellene vívta meg a maga háborúját. A csaták zaja beharsogta az elméjének kis rejtekhelyeit.
A nők mindebből semmit sem éreztek, csak elhaladtak szépen, mint akváriumban a halak. Flangáltak, kacérkodtak, flancoltak, kis kacér testükkel ringatóztak, az időt próbálták semmibe venni. Mintha szépségük is örök érvényt szerezne, éppen ezért. Sajnos, ez sem tarthatott mindörökké, ezen vigyorgott Kronosz is éppen, ahogyan letekintett erre a kisvárosi térre. Ezért volt semleges, tudta, hogy semlegességet kell vállalnia, hiszen döntőbíra kellett legyen a megkerdült pasas és a nők között. Mindkét fél behatárolt volt az időben. Ezért vigyorgott naphosszat, részint a pasas miatt, aki végre döntést kellett hozzon hogy melyik női alakot szólítja le, részint a női szépség múlandósága iránt, hiszen az pillanatról pillanatra változott.
Öregedtek a csajok, mit mondjak.
Figyelmes volt, minden pillanata örvénylő magasságból pottyant le a földre, de valójában zuhant, hiszen a tudata is így regisztrált minden körülötte zajló eseményt. Az eseményeknek tapintása volt, pontosabban kitapintható volt minden eseményszerű mozzanat, egy mozdulat, amiben meg lehetett kapaszkodni, és egy újabb pillanatra átugrani. Úgy érezte így kegyes az idő hozzá, hogy még húzhatja ameddig lehet az esélyeit. Kronosz valójában mosolygott, mit is tehetett volna, nem tudta átérezni ennek a szerencsétlen halandónak az érzéseit, hiszen őmaga státusza semleges volt; így hagyományozódott át a modern tudatba is, semmilyen nemi szerep nem jutott neki már, értelmetlen a kérdésfelvetés ebben a megközelítésben. Csak a semleges tudományos megközelítés adott neki egy fenséges mítoszt, nevezetesen azt, hogy mindent a markában tart, minden jelenséget és
minden emberi törekvést, ami a pillanatot megfagyasztaná.A férfi a téren ezt nagyon is jól tudta, bőrén érezte ennek a jeges gondolatnak a jelenlétét, tudatába úgy markolt bele ez a fene gondolat, mintha egy janicsár tőrét babrálná idegesen. Csak éppen a janicsár tőre hadakozásra való volt, míg ez a gondolat éppen ellene vívta meg a maga háborúját. A csaták zaja beharsogta az elméjének kis rejtekhelyeit.
A nők mindebből semmit sem éreztek, csak elhaladtak szépen, mint akváriumban a halak. Flangáltak, kacérkodtak, flancoltak, kis kacér testükkel ringatóztak, az időt próbálták semmibe venni. Mintha szépségük is örök érvényt szerezne, éppen ezért. Sajnos, ez sem tarthatott mindörökké, ezen vigyorgott Kronosz is éppen, ahogyan letekintett erre a kisvárosi térre. Ezért volt semleges, tudta, hogy semlegességet kell vállalnia, hiszen döntőbíra kellett legyen a megkerdült pasas és a nők között. Mindkét fél behatárolt volt az időben. Ezért vigyorgott naphosszat, részint a pasas miatt, aki végre döntést kellett hozzon hogy melyik női alakot szólítja le, részint a női szépség múlandósága iránt, hiszen az pillanatról pillanatra változott.
Öregedtek a csajok, mit mondjak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése