A tegnap este amikor elindultam a Sapi felé, hogy esetleg megvilágosodjak a kommunikációval kapcsolatban, és legalább megtekintsem az újonnan épített épületet - ami nem is olyan új, csak engem nem rángatott a sors arrafelé - , szóval gondoltam valamilyen nagy dolgoknak leszek a szem- és fültanúja. Természetszerűleg ezt sem gondoltam komolyan, a legmélyebb értelmében, de legalább valamilyen meglepetést nem bántam volna. Hogy csak úgy legyen, mert miért ne?
Szépen kibattyogtam az újabb poszt-neo kósiánus épületbe, már jócskán sötét volt, mivel nem járgánnyal indultam, éppen ezért megsokszoroztam lépteimet, már csak egypár perc volt még hátra. De beértem.
Valójában a kommunikációs megsokszorozódást járták körül a meghívottak, a kerekasztal szintjén, délután is voltak előadások, azokon nem voltam jelen. Így azokról nem is tudom hogyan lehetne érdemben tájékoztatni, és nem is kell. Csak arra szorítkozhatom jelen esetben, amin én résztvettem, és amivel szemben voltak némi elvárásaim. Nem mintha tudtam volna, na igen én most
totál upgradolom
magam a kommunikációs skillekkel kapcsolatban, de mégis valami. Valami olyasmire vártam, amivel egy kissé érdekesebbé lehetne tenni a mezőnyt. Aki valójában úgy szólalt meg, mint aki benne van a történetben, ugyanakkor meg a médiának a közegét valamilyen módon kihasználja az Kelemen Attila Ármin volt. Még valamennyire érdekesebb felületet érintett Gáspárik Attila, aki a CNA (Audiovizuális Tanács) egyik munkatársa, egy újságíró, és egypár akadémikus. Mint az várható volt az akadémikus szegmens szokásához híven, megint egy metanyelvezetben dolgozik (ami nem rossz olykor, sőt nem is elhanyagolható), de legalább megteszik azt, amit oly sokszor: ködösítenek. És nem mondom, hogy ezt egy elvetemült rosszindulatból cselekednék, hanem amiatt, mert nincsenek jelen azon a közegen - vagy közegben -, ami a valós médiát fedné le, így hát következésképpen nem tudják, hogy miről beszélnek. És ez nem a rossz helyzetben való leledzést illeti, vagy egy helyben való toporgást, hiszen az akadémiai irányzatok ilyen szinten a meta-diskurzust vállalják, és meg is kell tegyék, hiszen ez a dolguk, csak éppen a lebontásban és a média-átfutásban már valahogyan lemaradnak. Az a fajta beszéd ill. diskurzus ami csak a saját terminus technicusait veszi figyelembe, és nem néz szét a "piacon", az valójában halálra van ítélve. Mert a megsokszorozódásoknak (ők a konvergencia fogalmát kavarták bele, némileg sikerrel) éppen ez az átka vagy előnye, most attól függ, hogy melyik szempontot vesszük figyelembe.
Még valamennyire Gáspárik is labdába rúgott, hiszen azért azok a tapasztalatok amelyek az AT-ben érik valamennyire meghatározzák az alaplátását. Kissé elbizonytalanító volt ugyanakkor, hogy mennyire nem a lényegre próbálnak fókuszálni, hiszen nem fontos, hogy a médiának melyik csatornája lesz a legbefolyásosabb ezentúl. Addig ameddig akár még egy használója is akad a médiacsatornáknak - internet, televízió, rádió, írott sajtó, mobiltelefon - , addig igenis létezik egyféle legitimitás.
Hogy melyik mennyire, és főleg melyik lesz a vezető ezek közül nem olyan fontos, hacsak nem
marketing szempontból
vizsgáljuk a feladatunkat.
Ebből a szempontból amúgy teljesen másképpen fest a kérdés.
A legvégén egy kis fogadás a nagyérdeműnek, kisebb tolongások a büfében a svédasztal körül, egy-két hajbók, címcserék, a szokásos unalmasabb levezetés.
Majd talán lesznek tartalmasabb előadások is.
Igen, és visszafelé ott lógtak a kurvák a benzinkutak szélén, éppen belemelegedtek az éjszakába. Vajon ők merre konvergálnak?