Talán ma lenne az a nap amit én az elsőnek nevezek, az első igazi tavaszi napnak? Van egy olyasmi, amit én tudati beágyazódásomban, huha megint keményen aprítom, szóval amit én a tavaszi illat első megjelenésének nevezek, vagy valahogyan ekként írom körül. Na jó, ne a körülírásról regéljek, így tehát megint újjászületés lenne, ez lenne a tavasz, megjött, nem mintha a tél annyira megfeküdte volna az agyamat. Régebben talán nehezebben vészeltem át a teleket, nem mintha a tél ellen lennék. De azért a tavasz jóval inkább beleérzőbb, a lelkemet inkább felüdítő időperiódus, ez megint hivatalosabb hangnem, de nem fontos, inkább hosszabb mondatokban értekezem, mert akkor legalább a túlburjánzó életet ragadom nyakán.
Van-e a túlburjánzó életnek nyaka?
Nos, ez az energiabomba ami bejön, a reggel első perceitől kezdve ez a mennyei ajándék. És értékelem is a javából! Nincsen veszteség, ilyenkor érezni, hogy minden a helyére kerül, már megint egy újabb körforgási rituálénak vagyunk a tanúi, az örök visszatérés mítosza, és egyéb hasonló olvasmányélmények. Persze az örök visszatérés mítoszát nem éppen szerencsés emlegetni, mert miért is kell belemenni, Nietzsche, Kundera, Eliade és még egy rakás szerző. Remekelnek a gondolataikban, és ez így jó, de jelen pillanatban az öröm kell, a joy, aminek neki lehet rohanni, az az élmény, ami nem egyértelműen maradandó, akár el is múlhat, de amit nem bánok, nem bánunk ilyen alkalmakkal.
Éppen Tisza Kata blogjába is belelapozok egy kissé, de egyelőre nem teszem meg jobban és velősebben a magamévá. Huha, talán helytelen a mondat is, de éppen ez az, nem zavar. Nem zavar az, hiszen én helyben vagyok, és a hely(telenség) nem megfosztottság számomra a jelen pillanatban. Nekem van helyem. És ez egyre inkább erősödik bennem, és ennek rengeteg oka van. Hálistennek, mondom tovább, és ezt egyszer majd elmondom, vagy beszámolok róla, ahogyan tetszik.
Szóval a helytelenség, avagy a helyfosztottság akár probléma is lehet, de annyira mégsem ha valaki rájön arra, hogy a hely önmagában van. No, tudom ettől most kibukunk, talán én is, nem baj, rá kell erre jönni. A hely önmagunkban van. Ott vagyunk otthon, és ekkor nehezen lehet bántani valakit, mert a személyiség is egy alkotmány. Elmebeli, úgy néz ki. Mára végeztem, sok még a dolog.
Van-e a túlburjánzó életnek nyaka?
Nos, ez az energiabomba ami bejön, a reggel első perceitől kezdve ez a mennyei ajándék. És értékelem is a javából! Nincsen veszteség, ilyenkor érezni, hogy minden a helyére kerül, már megint egy újabb körforgási rituálénak vagyunk a tanúi, az örök visszatérés mítosza, és egyéb hasonló olvasmányélmények. Persze az örök visszatérés mítoszát nem éppen szerencsés emlegetni, mert miért is kell belemenni, Nietzsche, Kundera, Eliade és még egy rakás szerző. Remekelnek a gondolataikban, és ez így jó, de jelen pillanatban az öröm kell, a joy, aminek neki lehet rohanni, az az élmény, ami nem egyértelműen maradandó, akár el is múlhat, de amit nem bánok, nem bánunk ilyen alkalmakkal.
Éppen Tisza Kata blogjába is belelapozok egy kissé, de egyelőre nem teszem meg jobban és velősebben a magamévá. Huha, talán helytelen a mondat is, de éppen ez az, nem zavar. Nem zavar az, hiszen én helyben vagyok, és a hely(telenség) nem megfosztottság számomra a jelen pillanatban. Nekem van helyem. És ez egyre inkább erősödik bennem, és ennek rengeteg oka van. Hálistennek, mondom tovább, és ezt egyszer majd elmondom, vagy beszámolok róla, ahogyan tetszik.
Szóval a helytelenség, avagy a helyfosztottság akár probléma is lehet, de annyira mégsem ha valaki rájön arra, hogy a hely önmagában van. No, tudom ettől most kibukunk, talán én is, nem baj, rá kell erre jönni. A hely önmagunkban van. Ott vagyunk otthon, és ekkor nehezen lehet bántani valakit, mert a személyiség is egy alkotmány. Elmebeli, úgy néz ki. Mára végeztem, sok még a dolog.
5 megjegyzés:
Beleolvastam a blogodba, bonton, és azt hiszem, ez ismétlődni fog :) És tetszik, hogy azt érzed, te helyeden vagy! Olyan érzés, ami igazán meg tudja nyugtatni az embert... De lehet, h csak azért érzékenyültem el ettől a témától, mert a quarter-life crisis-ként definiált - különben meg ki tudja, krízis-e ez vagy újabb önmagunk definiálásának kényszere - időszakban vagyok, mondják itt a felnőttek turulisztánban :) na jó, befejezem, nem is az én blogom, hogy ennyit szövegeljek, puszik, találkozunk hamarosan mert Hristos a inviat - Adevarat ca.... ;) (Márti)
te vadbalfasz bunkó lúzeragyú, neked hol a hejed? a lúzerek között????
Kedves Márti, örülök, hogy itt találkozunk e helyen, itt is. Nincs italic, hogy a helyet besatírozzam. Na de, nem tudom, hogy olyan nagy jelentőséget kell tulajdonítsunk a quarter-, ill. middle-life crisisoknak, de az újradefiniálás kényszere az igen is megvan. Legalábbis ha valaki igényli önmagával szemben. Nyugodtan szövegelhetsz, nem zavar, lásd ezt itt a kettőnk között lévőt, ez sem zavar, pedig ez a célja, akinél a "hej" már majdnem felkiáltás, nem egy földrajzi, netán lelki vetület. Sőt projekció, hogy szeressen még jobban a terminológiámért!:)
Milyen kulturált, intelligens, kreatív, érzékeny és értelmes lény vagy te, aki ilyen ékesen tudja kifejezni magát. Ja, és még vállalni sem mered véleményed! ez igen ;) ajánlom, hogy írjál tele hosszú oldalakat ezekkel a szavakkal, hátha egyszer valaki díjazni fogja. Itt viszont elég nevetséges. M.
Igen, talán megfogadhatná a tanácsodat, de sokszor olyan az érzésem, mintha egy elfajzott programnak szólnál oda, lehet nem is ember van a túloldalon.:) Felcsapott rajongómnak, és nem tágít. Általában semmi kreatívat nem állít, csak mondja a saját verziót. Amolyan 1.0 verzió a sajátja, amikor a világ már legalább a 8.8-nál tart.
Megjegyzés küldése