Heti hetes

A hét elején volt egy gyönyörű stoppolás, szikrázott a fény minden irányból, vagy hogyan is mondják ezt? Tényleg, annyira magamon kívül voltam, hogy nekiveselkedtem a semminek – no nem ennyire! -, és usgyé Régenbe mentem a cég ürügyén, és egy kellemes helyi találkozásban volt részem. Mintha a sors előre dolgozott volna, alám tette volna a kellemet. Olyan emberekkel lehet ilyenkor találkozni, akikkel amúgy nem hozhatna össze a sors. Idősebb emberekkel is természetesen, de patinás bölcsességgel. Ahogyan egyesek a természet közelségében élnek, alapjáratban és valósan primér megfigyeléssel, ez engem igencsak megbabonáz majd minden alkalommal. Valószínű ez annak tudható be, hogy mi már elveszítjük ezt a kontaktust, az effélét. Visszafelé kellemes bájcsevegést folytattunk Júliával a teherautón. Közben a sofőr előadta, hogy egyik kollégájuk valahol a Zsil völgyében berohant az árokba. Ilyen ez, szomorú az élet, mondtam magamban... Közben gyönyörű narancssárgára kezdte festeni az égbolt alját a lebukó nap, mesebeli hangulatot árasztván a kezdődő tavaszban.

Kedden egy igazán kitűnőnek minősíthető előadást tekinthettem meg, Csáth Gézának a Janika c.darabját vitték színre a Szatmárnémeti Színház művészei. Czintos József ahogyan jelen volt a színpadon az igazi színjátszás örömét juttatta eszembe!

A csütörtöki filharmóniai koncert is remek hangulatot teremtett, filmzenei konfigurációban, kellemes „hangfüggönyökkel”, ami a filmzenéknek az alapattribútuma, ha szabad ekként fogalmazni. Olyan nagy slágerek hangzottak el, mint Henri Mancininek a Rózsaszín párduca. A ráadások, főleg a James Bond, 007 –esének alapindulója megmozgatta a hallgatóság egészét. Már csak a jó kis Browningok hiányoztak...

Szombaton pedig Mihai Sorohan régi zenészkollégámmal egypár felvételt készítettünk az éppen alakuló albumjához, kis házi stúdiójában. Kellemes hangulatban, teázással egybekötve. A litván barátnője a kis notebookján csendben dolgozott, különös festményét digitális erőtérbe varázsolva.

Mi meg próbáltunk ráállni arra, hogy a projekt megfelelően alakuljon.

A hétvégi kihagyás a Critical Mass biciklis felvonulás volt. Sajnálom, hogy nem jutottam el, de talán legközelebb másképpen alakul majd. Éppen olvasom a mai Vásárhelyi Hírlapban, hogy igenis szépen alakult az esemény, és a pesti sem volt akármilyen.

Plusz

Shawn Lane.
Bob Zabek.
Stanley Jordan.
Adam Fulara.

Principia Mathematica

Olvasom Az idő rövid történetében (O scurta istorie a timpului, román fordításban), mely Stephen Hawking irománya, és mely a fizika és kozmológia rejtelmeibe vezethet be bennünket, hogy Sir Isac Newton sem volt az a lojális játékos. Már megint a vesszőparipám! Nem azért, de tényleg egy kissé megvágta Leibnizot az integrálszámítás ügyében, hiszen kronológiailag elemezve utólag kiderült, hogy Newtoné az elsőbbség. Igen ám, de a bizottságnak, amelyik elbírálta az ügyet, amúgy deklaráltan kellett volna imparciálisnak lennie. De mi történik ilyenkor?
A rejtett övezetben - mintegy a háttérben - Newton az egész bizottságnak az elnöke, és amiatt úgy adódott, hogy neki adtak igazat. Kérem szépen! Ha már úgyis tudta, hogy övé az elsőbbség, akkor minek kellett ilyen rejtett manőverekhez folyamodnia?

Amúgy ez nem csorbítja Newton egyetemes értékét, és még Hawking állítja, hogy a Philosopohiae Naturalis Principia Mathematica minden idők fizikájának egyik legnagyobb műve. Ez valószínűleg igaz, így is van, nem tagadom.

Röpke pillanatai

Röpke volt az aki szeretett beírogatni mások irományába, hadd mutassa mennyire jó fej ő. Ilyenkor már látta, hogy hátbaveregetik este a törzshelyen a barátok, jaj de jó fej vagy kisapám, dicsérgetik pörgő és hajthatatlan dinamizmusában. Röpke persze magában tudta, hogy semmilyen kritikai szentenciát nem követett el, hiszen nem is érte el ezt a szintet. De mindenesetre biztatgatta magát, hogy egyszer majd ő is labdába rúg. Ilyenkor magaslatokat képzelt el, egy olyan szirti sas jelent meg a szemei előtt, amelynek a feje ki volt cserélve (naná!), HERALDIKAI SZIMBÓLUMRENDSZERREL leterhelve, kedveseim valamilyen oroszlán vagy micsoda a fej helyett.
- Igen - nyögte magában - ez vagyok én, aki képviseli az új értéket, a Legújabbat. Majd megmutatom én ezeknek a semmirekellőknek, hogy mi is az a magasművészet. Nem is gondolják végig mondanivalójukat, ezt a titánt nem látják, pedig bennem rejlik, itt ebben a nyöszörgő testben. Jaj! - sikoltott fel, mintha szügybe szúrták volna, vagy esetleg valamilyen kantárba vágták volna. Lovagolt rajta valamilyen képzet, és nem tudta mely irányból vegye a csapást.
Röpke persze elnyúlt az elnyűtt időben.

Teltek meg múltak is az évek. Egyik nap a másikra bámult, mintha várták volna, hogy valamelyikük elkezdje a nyitást, egy olyan nyitást, ami a szerencséjét jelentette volna a leginkább. De a napok hajthatatlanok voltak, nem voltak érdekeltek az emberek ügyében, minek is lettek volna?

Röpke mindezt nem díjazta szemérmesnek tűnő és fennhéjázó nyugalommal. Belső katlanjában a pokol tüze fortyogott, percről percre ugrott bárminemű gondolata, hogy mit is kellene tegyen és mekkora hévvel. Bezzeg azok az idők, amikor tehetett valamit! Amikor ő volt a teremtés atyja! Amikor mitológiai magaslatokat vertek a beszólásai, másokat gyönyörűen és mívesen megregulázhatott, hej hova tűntél drága kis időcském?

Így csak az maradt, hogy élvezni kellett - azaz rá volt szorulva arra - , hogy élvezze a dantei poklot.
Hej, Röpke pillanat, egy örökkévalóság kezdete!

Rommagyar

Tempetőfi oldalán befűtött állapotok uralkodnak. És lehet, hogy ez jó ekként. A kis rommagyar vita továbbfejlődőben.

Passzolás

Kevesbé kell szépen kinéznie a férfinek? Itt.

Dadaista Pista Pifta bá

Amikor kinyitod a CSAPOT csak arra gondolsz, hogy megint értelmetlenül kell eltöltened egy rakás időt. Majd az is eszedbe ötlik, hogy mégis minden megy tovább, a maga rendes kerékvágásában (a rendes kerékvágás nyomokban követi magát, nem térhet ki saját nyoma alól), szóval ilyeneket forgatsz a fejedben. És észreveszed, hogy már szép napsütötte délelőtt van már, majdnem csicseregnek a madarak (ez a a majdnem is csak annyi, hogy valójában csicseregnek, de nem hallod rendesen, nem jut el a tudatodig, hogy énekelnek, mert ők boldogak, önfeledtek).
Aztán végighajszolod a napi teendőidet. Mit milyen sorrendbe kellene tenni.
- Anyjuk, merre lenne a sárkányfejű botom? - kérded a korosodó feleségedtől, hogy legalább valamilyen válaszra serkentsed. Ő persze semmi, meg sem moccan, mostanában nem motiválja semmilyen izgalom. Pedig annak idején az izgalmaknak élt és halt.

- Voltunk-e valaha is olyan helyen, ahol még nem jártunk? - próbálsz ismét érdeklődni az egészsége felől, hátha már elindulna belőle a verbális kigőzölgés. De ő dacosan hallgat, ajkait morcosan összezárja.
Érzékiségnek már régen nincsen helye. Pedig itt lenne az ideje, fiataloknak definiáltátok magatokat nem is olyan régen, milyen régen, csak egypár perce. Ha ez örökkévalóságnak tűnne valaki számára, akkor nem értelmezi a szavak és mondatok felhőtlen ígéretét.
- A felhőtlen ígéret, ez a mágikum, a szavaknak ilyetén bohózata! - és ezekkel a szavakkal belép a Dadaista Pista Pifta bá, ki csak erre a csapásra várt, miszerint valami ne működjön a meghitt szintjén, és kivert szemével (igen, azzal ami már nem volt a helyén) körbetekintett.

- Marika néni? Merre lenne? - kérdezte türelmetlenül, és azt gondolta az emberfia, hogy már nem haladunk előre a párbeszédben, hogy itt majd a holtvágányon vesztegelünk eladdig, ameddig a híres Orient Expressz is erre jár majd, gőzösökkel az élen, becsületes nosztalgia, ilyenek. Szóval ilyenkor elősettenkedik a nosztalgia, mintha évmilliós rejtekhelyéből kellene előlopakodnia, egy bizalmi kérvénnyel, valamivel, ami tovamutat.

- Ja igen? A bizalmi kérvényt kellene lekérni a Bizottságtól? - kérdezte újfent Dadaista Pista Pifta bá. Semmilyen válasz nem érkezett, így hát úgy döntött, hogy lemond mindenféle kérelméről. - A kérés elméje - dünnyögte magában, hogy még nagyobb legyen a káosz maga körül.

Egberto Gismonti.
Jan Garbarek Trio - Magico.

Porrá éget

"Most van itt az ideje, hogy belásd, teljességgel lehetetlen, hogy rajtad kívül bármi más maradandó boldogságot adjon neked. De abban a pillanatban, hogy ezt belátod, azt is észreveszed, hogy félelem keletkezik a szívedben. Attól való félelem, hogy ha szabadjára engeded ezt az elégedetlenséget, akkor abból tomboló szenvedély lesz, amely hatalmába kerít, s arra indit, hogy lázadj minden ellen, amit kultúrád és vallásod kedvesnek tart; hogy az ellen a világnézet és felfogás ellen lázadj, amelyet agymosással elfogadtattak veled. Ez a mindent elnyelő láng nemcsak arra késztet, hogy felfordítsd a hajót, hanem hogy porrá is égesd. Hirtelen egészen más világban találod magad, végtelenül távol a körülötted lévő emberek világától, mert mindazt amit mások kedvelnek, ami szívük vágya - dicsőség, hatalom, elfogadás, jóváhagyás, biztonság, gazdagság - azt te bűzlő szemétnek látod, minthogy azok is. Utálattal és hányingerrel töltenek el. S mindaz, ami elől mások elrohannak, téged már nem ijesztget. Eltölt a nyugodt derű, a félelem nélküliség, a szabadság, mert átléptél illúziókkal teli világodból Isten országába.

Nehogy összetéveszd ezt az isteni elégedetlenséget a reménytelenséggel és kétségbeeséssel, amely néha őrületbe és öngyilkosságba kergeti az embereket. Ez nem az életre ösztönző misztikusság, hanem az önpusztításba hajtó neurotikusság. De ne keverd ezt össze azoknak az embereknek a nyafogásával sem, akik állandóan és minden miatt panaszkodnak. Nem misztikusok ezek, hanem unalmas fecsegők, akik csupán azért agitálnak, hogy börtönkörülményeiken javítsanak, holott arra lenne szükségük, hogy börtönükből kitörjenek a szabadságra.

A legtöbb ember ha megérzi szívében az elégedetlenségnek ezt a kavargását, vagy elfut előle és beleveti magát a munkába, a társadalmi életbe, vagy a barátság lázas hajszolásába, vagy pedig átirányítja ezt az elégedetlenséget a társadalmi munka , az irodalom, a zene, az úgynevezett kreatív tevékenységek területére, amely reformerré teszi, amikor pedig lázadásra lenne szüksége. Ezek az emberek, bár tele vannak tevékenységgel, mégsem élnek; halottak, mert elégedettek azzal, hogy a halottak földjén éljenek. Hogy elégedetlenséged isteni-e, azzal tesztelheted, hogy az ilyen elégedetlenségben nyoma sincs a szomorúságnak vagy keserűségnek. Éppen ellenkezőleg, bár gyakran kelt félelmet szívedben, mindig örömmel jár együtt, Isten országának örömével."
(Anthony de Mello - A szeretet útja, 166-168 o., Korda K, Kecskemét, 2001)

Kijelentés-infláció

Öles betűkkel írja a tévé, az egyik adón villog, hogy MA TÖRTÉNELEM ÍRÓDIK - AZI SE SCRIE ISTORIA. No igen, aki ezt valamennyire elhiszi annak, mert hála az olümposzi isteneknek egyre kevésbé követem a politikát, még csak annyira ebben a pillanatban is, hogy tudom itt a nyakunkon a Summit. És akkor mi van? Netán jobb lesz az életem? Vagy bárkinek is a közvetlen környezetemből? Azoknak akiket ismerek? Szerintem semmi különös nem fog változni.
Nem szeretnék senkit sem lebeszélni erről az aktivitásáról, hogy ti. kövesse meredt szemekkel a politikát. De tényleg valamennyire megérte valaha is? Valamire jutottunk?
Rengeteg az olyan eset, hogy összekapnak a jó barátok, mert felsejlik bennük, hogy ellenkező véleményen vannak, ellentáborokba csoportosultak. És ez jó?
Megérte összeveszni?

Megéri gondolkodni azon, mi lesz, hogy esetleg te vagy én kivel tartunk, Markóval vagy esetleg Tőkéssel?
Kit érdekel manapság ez?
Valójában az lett, hogy inflálódott a politikusnak a személye, és a politikai kijelentés.
Azaz felhígult.
Már nem figyelek oda. Ugyanazt mondják, ugyanazzal a pléhpofával.
És miben egyeznek meg a Nato Summiton? Ugyanabban, miszerint aki nem vigyáz az bekaphatja. És majd rákoppintanak a fejére. Erődemonstráció.
Mert ez is csak a Hatalomról szól.
És ez egy bűvös kategória, egy rendkívül bűvös kategória.

Inkább ajánlok egy kitűnő fiatal tehetséget a balkáni övezetből: Nevena Coneva.
A zene remélhetőleg még nem inflálódott.

fellini

nem sokra megy az ember. majdnem nem megy semmire. de ha ezeket komolyan elhiszi, akkor tényleg előbb-utóbb be is következik az amire többet gondol. a tegnap este próbáltam újra kiókumlálni magamnak fellini casanováját. valamiért megejtett ez a film. minden zsigeremre hat, hiszen másképpen mutatja mint azt elvárná az emberfia. néztem a letöltési lehetőségeket, milyen feliratot tölthetek le hozzá, aztán eszembejutott, hogy még vannak más casanova filmek is. ezek egyértelműen más értelmezési struktúrával dolgoznak, egy más plasztikai felülettel. fellininél a belső tér egy plasztikus tér, amolyan festői rendszer.

máshol teljesen elnyomja az alapmondanivalót a technicolor, ami nem egy rossz technika alapjában véve, csak éppen ha felliniből indulok ki, akkor a casanovának a mondanivalója szenved csorbát. vagy ennek a filmnek árthatna legalábbis.
nem fontos.
és most derül ki többek között, hogy casanova éppen április másodikán született, nocsak,
és eltelt egy nap azóta...