A hét elején volt egy gyönyörű stoppolás, szikrázott a fény minden irányból, vagy hogyan is mondják ezt? Tényleg, annyira magamon kívül voltam, hogy nekiveselkedtem a semminek – no nem ennyire! -, és usgyé Régenbe mentem a cég ürügyén, és egy kellemes helyi találkozásban volt részem. Mintha a sors előre dolgozott volna, alám tette volna a kellemet. Olyan emberekkel lehet ilyenkor találkozni, akikkel amúgy nem hozhatna össze a sors. Idősebb emberekkel is természetesen, de patinás bölcsességgel. Ahogyan egyesek a természet közelségében élnek, alapjáratban és valósan primér megfigyeléssel, ez engem igencsak megbabonáz majd minden alkalommal. Valószínű ez annak tudható be, hogy mi már elveszítjük ezt a kontaktust, az effélét. Visszafelé kellemes bájcsevegést folytattunk Júliával a teherautón. Közben a sofőr előadta, hogy egyik kollégájuk valahol a Zsil völgyében berohant az árokba. Ilyen ez, szomorú az élet, mondtam magamban... Közben gyönyörű narancssárgára kezdte festeni az égbolt alját a lebukó nap, mesebeli hangulatot árasztván a kezdődő tavaszban.
Kedden egy igazán kitűnőnek minősíthető előadást tekinthettem meg, Csáth Gézának a Janika c.darabját vitték színre a Szatmárnémeti Színház művészei. Czintos József ahogyan jelen volt a színpadon az igazi színjátszás örömét juttatta eszembe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése