Bizarr

Sosem vonzott az olyan világ, amelyik az erőszakkal dolgozott. Ez persze nem jelenti azt, hogy az én személyem mentes lenne az erőszaktól. Vagy valamilyen belátásból tudnám milyennek kellene lenni. Ezek túlontúl nagy szavak lennének. A kiegyensúlyozottságot azért beépíteném az életembe, és próbálkozásaim nem hagyom fel e téren.

Amellett, hogy bizonyos zenéket meghallgatok (az egyik kulturális objektumról beszélek most), van amikor kíváncsiságból és csakazértis, mégis létezik egy rosta. Az elterjedőben lévő naci megnyilvánulásokat (értsd nacionalizmus) valahogyan nem komálom. Valószínűleg korlátolt vagyok a szóban forgó tábor szemében. Az utóbbi években egyre több az Árpád-sávos lobogó, valahogyan nem rajongok az egész jelenség miatt.

A szociológiai magyarázata némiképp belátható: az a fajta renyheség és politikai magatartásforma, amit az ún."kettéosztottság" magában hordoz a mai Magyarország világában, ezt látszik tükrözni. Ez az örökös Gyurcsány vs. Orbán pingpong mérkőzés azt mutatja. Rettenetesen unalmas. Emiatt persze megjelennek az állítólagos "erősek". Akik majd megmutatják.

Ezek szerepjátékok. Nincsen érvényesülési formájuk, legalábbis azon a szinten ami az egész nemzet boldogulását jelentené. Hiszen hogyan is tehetnék, egy olyan erkölcsi normarendszerrel, amit erőszakkal próbálnak meghonosítani.

Ilyenkor olyan érvelések is szóba kerülnek, hogy Szent István királyunk is nem éppen enyhe módszereknek köszönhetően honosította meg a kereszténységet. Amit ha logikailag elemzünk teljes és totális ellentmondás. Nem értettem sohasem hogyan lehet valamit erőszakkal meghonosítani, aminek a definíció szerinti princípiuma és értelme: erőszak mentesség.

Ki érti ezeket a bizarr kategóriákat?