Folyton

Nyelvi tükörképeink (részek bontásában)

Mint a tükör szépen kell visszaadni mindent, hogy ne kelljen fájnia az ember szívének. Honosan kell élni, azaz az otthonteremtés gondolatát kell istápolnia az emberfiának, ahhoz, hogy ne fajuljon el a lelke.

Most még mindig Szentgyörgyön leledzem. Ez a szó is maga a szépség, ahogyan megjelenik. Csak szótagolni kell, és önkéntelenül elmosolyodik a beszélő alany.

A magyar nyelv bűbája. És ez is milyen gyönyörű szó: bűbáj.

El kell vetni a sulykot a szellem területén belül, szélmalom harcot kell vívni minden olyan próbálkozással, ami a fantáziát és a képzelőerőt szeretné visszatartani, és rabláncra fűzni. Ennyiben még autentikus a free-jazz, teszem azt.

Nem lehet folyton olyasmiben elmerülni, ami csak a létfenntartást szolgálja, és ami szorosan a pénzzel áll kapcsolatban. Ez a pénzhisztéria teljesen kiakasztja az embert, és perifériára sodorja az amúgy is elárvult lelkét. A tegnap olvastam a Sztaki honlapján: kommercializáció (ősi urdu szó, jelentése: ember, aki nagy zsák pénzzel rohangál, és azt kiabálja, hogy „nyehehehe”). Jó ez, helyben vagyunk.

Na szóval ennyire lennénk meg?

Mindenki boldogtalan a számlák kifizetésének terén? Senki sem szeretné ha annyira alulmaradnának, hogy fizetésképtelennek nevezzék őket? A szegénység nem eladó?

A lírai kutyagol és vonaglik. De ugyanakkor sokkal jobban felvállalja a lelki követelményeket, és a szellemieket utólag söpri be kiégett bödönébe. És ez nem is baj. Az epikával sincsen semmi baj, nem kell egyből erre gondolni. Ugyanúgy meg van a helye. Az epikában a szellem remekel, főleg azzal, hogy megmutatja neki struktúrája van, és hatalmas analízis hipotéziseket tud bemutatni. Csak gondoljunk a nagy eposzokra az elején. Majd menjünk bele Flaubertbe, Mikszáthba, Shakespearbe, Molierbe, Hessebe, Thomas Mannba, Hrabalba. És csak egypár nevet érintettem.

Szó sem lenne arról, hogy csak ennyiben maradna az egésznek a jelölete.

Az epikában ugyanúgy megjelennek a lírai elemek. Még a gyerek is észreveszi egy szereplő szavai mögött is a vallomásnak a jelenlétét.

A vallomás nagy dolog. Van igaz és hamis vallomás egyaránt. És ezt naponta gyakoroljuk. Nézzünk bele, szerintem Dosztojevszkij majdnem minden karaktere hazudik. Vagy másnak, vagy önmagának. Nem érzem a hitelességet a szavak mögött. Hogy zseniálisnak van kikiáltva? Na és aztán. Kit érdekel?

Hamis, hamis, és mégegyszer hamis. Főleg, hogy a keresztény elemeit úgy keveri, hogy a démoninak is kijárjon a tisztelet. Hahaha.

Hamiskártyás. Ahogyan egy rakásan megfordulunk az életben.