Alkonyatcsend

"Sárga csészémben gőzölög a kávém. Az ágyam vérpiros, a falon néhány festmény. Itt aludtam az éjjel. Késő volt amikor letettem a könyvet, aztán valami repülésről álmodtam. Hogy valaki elvitt volna valahová, repülőn, nemrég szerezte meg repülési engedélyét, és ehhez képest sokat repültünk volna. Emlékszem hogy a Jeges tengeren és a Magellán szoroson át kellett volna repülnünk zord időben. Izgatott is, de a halálfélelmem erősebbnek bizonyult bárminél, arra készültem, hogy lemondom az utat, csak azt nem tudtam hogyan mondjam el.Végül elmondtam.

Megérzem a dolgokat előre.

Ha valakivel találkozom, az első percben érzem a vonzást vagy a taszítást. Ha taszít akkor bosszant minden mozdulata, a hangja, ilyenkor nehezen tudok udvarias lenni, ahogyan egy jólnevelt ember szokott. Ha vonz akkor egy perc alatt megszámlálhatatlanul sok kérdést teszek fel neki, sokszor úgy, hogy nem is a válasza, inkább a kérdésem szüli a következőt. És egyre mélyebbre megyek. Sokszor elég meglátni valakit, hogy mindent tudjak, és mielőtt bárki azt mondaná, hogy a látszat csal hamar mondom el, hogy nem csal. Ha jó a szemed, semmi sem csal.Ha jók az érzékeid mindent tudsz. Ha ismered magad, ismersz mindenkit - csak úgy, önmagától,minden erőfeszítés nélkül sikerül ez.
De ehhez kellenek az üres órák, a lélek és a test teljes nyugalma, otthonvilága, alkonyatcsendje. Ehhez kell Isten, miközben fogalmam nincs, hogyan lehet Róla egyszerűen írni.

A repülő - mondanom sem kell - lezuhant. A Jeges tenger fölött sűrű ködbe keveredett, és a vízbe zuhant. Csak néhány csendes óra hiányzott az ő életéből is."
(Jani barátom blogja, Alkonyatcsend)