Egyem a lelkeiteket Kedveseim!
Sok mindent kell még együtt csináljunk, én ezt mondom ezen a gyönyörű napon. Ismét szikrázik a fény, az Élet teljes pompájában megnyilatkozik. (Nem kell erőltetni a dolgokat, főleg azokkal szemben, akik teljesen más irányba szeretnének menni.)
Gyönyörű az Esbjörn Svensson Attila lelkem, kösz, hogy felvetted! Égi zene, kár, hogy eltávozott ez a derék kreatív ember. De ez van egyelőre. Előbb-utóbb mi is követjük. Azt mondják az okosok, hogy az emberi élet 100 éve (és ez még sok) pillanat az Univerzum életében. Annak idején volt Eliadenak egy kötete, amiben szépen leírta az Univerzum életkorát a buddhista és hindu hagyomány szerint. Még az isteneknek is van életük. (Hehe.) Nem olyan könnyen megy az, teszem hozzá. Egy rakás Júga van, nem is untatlak Benneteket ezekkel, körforgások garmadája, utána lehet nézni. (According to Indian astronomy,[who?] the world is created, destroyed and recreated every 4,320,000 years (Maha Yuga) [2]. - mondja a Wiki.)
De azért a Végtelen ideája megvan, legalábbis a lelkemben.
Szerintem hamarosan megyek vissza Szentgyörgyre, nem mintha Vásárhely annyira szorítaná a vézna kis testecskémet, de ott valami mozog, higgyétek el. Nem nagy dolgok ezek, csak éppen az emberközeliségnek az ismérvei.
Mit is jelent ez?
Az tudja igazán, hogy ez mit jelent, aki egyszer legalább az életében feladta az Énjét. Merem remélni, hogy ezt már megcselekedtem. De természetesen sosem lehet tudni. Az ember sokszor önző, és ez sem olyan nagy baj, csak éppen nem kell a kárt gyarapítani. Elég az Igék osztogatásából, ahogyan Apafej mondaná, egyem a zúzáját.
A tegnapi roma eset(többek között, mert sokkal több esemény is volt a tegnapi napban)
Éppen a komámtól jöttem elfelé (jó székelyes leírásban, és tényleg!), nos, hogy ne nyújtsam ezek már ott verték a szeget a korcsomában, a derék komámék, én arrafelé persze, hát hova máshová?
És ahogyan jöttem elfelé, egyszer csak arra lettem figyelmes ebben a nyáresti hőségben, ami már kellemesbe csapott át lassan, hogy valaki gerjeszti a feszültséget. Egy tagbaszakadt cigány iparoslegény tolakodott be a képbe, nézem mi a csoda hogyan kerülnek ezek ebbe a filmbe. Nosza, mondtam magamban, én nem is kerülöm meg ezeket, hanem szépen pont egypár centire tőle kerülöm majd ki. Ezt azért is, hogy a feszültséggel legyen meg a viszonya az embernek. Ez azért fontos, mert azt hiszem, hogy az a fajta stresszmentes élet amire áhítozunk nem nagyon létezik. Legalábbis nem a steril körülmények közepette.
Szóval azt mondtam magamban, hogy én legalább nem vagyok részeg, ő meg annak látszott, és ezért az én különbejáratú reflexeimben nagyon is megbízom. Testesebb volt, nem is tagadom, de nehezebben mozgott az előbb felvázolt okok miatt. Ezért esetleg lekenek egyet én is neki, majd pedig hátrálok, és gyors fejszámításokba merülök a teendőket előkészítendő (éljen Rejtő!).
Aztán nem lett semmi, csak az iparoslegény megkente az éppen mellette elhelyezkedő kerítést, a feszültségi játékok okán. Persze erődemonstráció, miegyéb. Ez engem nem zökkentett ki a nyugalmamból. Ha hiszi valaki, ha nem.
Tovahaladtam mellettük rövidesen, és aztán egy kis idő múlva utolértem az egyik ismerősét, kissé felnyalt frizurával, és közösen tekintettünk vissza az események színhelyére. Sajnos azt láttam, hogy nekiesett egy nagy pofonnal az idősebb pasasnak (ott volt az addig is, és ez volt a legrészegebb, alig állt a lábán szegény). A mellettem lévő mondta, hogy az apja...
Elhittem neki. Mit is tehettem volna?
Gondoltam visszamegyek, hátha valamit lehet tenni. Egyrészt a legény abbahagyta a betyárkodását, majd pedig arra gondoltam, hogy tényleg van olyan helyzet amibe nem kell beleszólni. Vannak olyan dolgok, és ez egy kissé karmikus, hogy ha beleszólsz, akkor jön utána a többi. Azaz a sorsod akár elindulhat egy irányba.
Mióta hiszek a sorsban?
Lehet nem hinni a sorsban? - kérdem viszont.
Ilyen ez. Mosolyogni kell, mert az emberivé teszi az arcvonásainkat.
Sok mindent kell még együtt csináljunk, én ezt mondom ezen a gyönyörű napon. Ismét szikrázik a fény, az Élet teljes pompájában megnyilatkozik. (Nem kell erőltetni a dolgokat, főleg azokkal szemben, akik teljesen más irányba szeretnének menni.)
Gyönyörű az Esbjörn Svensson Attila lelkem, kösz, hogy felvetted! Égi zene, kár, hogy eltávozott ez a derék kreatív ember. De ez van egyelőre. Előbb-utóbb mi is követjük. Azt mondják az okosok, hogy az emberi élet 100 éve (és ez még sok) pillanat az Univerzum életében. Annak idején volt Eliadenak egy kötete, amiben szépen leírta az Univerzum életkorát a buddhista és hindu hagyomány szerint. Még az isteneknek is van életük. (Hehe.) Nem olyan könnyen megy az, teszem hozzá. Egy rakás Júga van, nem is untatlak Benneteket ezekkel, körforgások garmadája, utána lehet nézni. (According to Indian astronomy,[who?] the world is created, destroyed and recreated every 4,320,000 years (Maha Yuga) [2]. - mondja a Wiki.)
De azért a Végtelen ideája megvan, legalábbis a lelkemben.
Szerintem hamarosan megyek vissza Szentgyörgyre, nem mintha Vásárhely annyira szorítaná a vézna kis testecskémet, de ott valami mozog, higgyétek el. Nem nagy dolgok ezek, csak éppen az emberközeliségnek az ismérvei.
Mit is jelent ez?
Az tudja igazán, hogy ez mit jelent, aki egyszer legalább az életében feladta az Énjét. Merem remélni, hogy ezt már megcselekedtem. De természetesen sosem lehet tudni. Az ember sokszor önző, és ez sem olyan nagy baj, csak éppen nem kell a kárt gyarapítani. Elég az Igék osztogatásából, ahogyan Apafej mondaná, egyem a zúzáját.
A tegnapi roma eset(többek között, mert sokkal több esemény is volt a tegnapi napban)
Éppen a komámtól jöttem elfelé (jó székelyes leírásban, és tényleg!), nos, hogy ne nyújtsam ezek már ott verték a szeget a korcsomában, a derék komámék, én arrafelé persze, hát hova máshová?
És ahogyan jöttem elfelé, egyszer csak arra lettem figyelmes ebben a nyáresti hőségben, ami már kellemesbe csapott át lassan, hogy valaki gerjeszti a feszültséget. Egy tagbaszakadt cigány iparoslegény tolakodott be a képbe, nézem mi a csoda hogyan kerülnek ezek ebbe a filmbe. Nosza, mondtam magamban, én nem is kerülöm meg ezeket, hanem szépen pont egypár centire tőle kerülöm majd ki. Ezt azért is, hogy a feszültséggel legyen meg a viszonya az embernek. Ez azért fontos, mert azt hiszem, hogy az a fajta stresszmentes élet amire áhítozunk nem nagyon létezik. Legalábbis nem a steril körülmények közepette.
Szóval azt mondtam magamban, hogy én legalább nem vagyok részeg, ő meg annak látszott, és ezért az én különbejáratú reflexeimben nagyon is megbízom. Testesebb volt, nem is tagadom, de nehezebben mozgott az előbb felvázolt okok miatt. Ezért esetleg lekenek egyet én is neki, majd pedig hátrálok, és gyors fejszámításokba merülök a teendőket előkészítendő (éljen Rejtő!).
Aztán nem lett semmi, csak az iparoslegény megkente az éppen mellette elhelyezkedő kerítést, a feszültségi játékok okán. Persze erődemonstráció, miegyéb. Ez engem nem zökkentett ki a nyugalmamból. Ha hiszi valaki, ha nem.
Tovahaladtam mellettük rövidesen, és aztán egy kis idő múlva utolértem az egyik ismerősét, kissé felnyalt frizurával, és közösen tekintettünk vissza az események színhelyére. Sajnos azt láttam, hogy nekiesett egy nagy pofonnal az idősebb pasasnak (ott volt az addig is, és ez volt a legrészegebb, alig állt a lábán szegény). A mellettem lévő mondta, hogy az apja...
Elhittem neki. Mit is tehettem volna?
Gondoltam visszamegyek, hátha valamit lehet tenni. Egyrészt a legény abbahagyta a betyárkodását, majd pedig arra gondoltam, hogy tényleg van olyan helyzet amibe nem kell beleszólni. Vannak olyan dolgok, és ez egy kissé karmikus, hogy ha beleszólsz, akkor jön utána a többi. Azaz a sorsod akár elindulhat egy irányba.
Mióta hiszek a sorsban?
Lehet nem hinni a sorsban? - kérdem viszont.
Ilyen ez. Mosolyogni kell, mert az emberivé teszi az arcvonásainkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése