A minden?
Miért ne lehetne úgy élni, hogy mindenünk meglegyen? - teszi fel magának a kérdést Brüelly La Pagliassones, az argentinai bűvésztudósok egyike. Sokan már körüljárták e témát, és azt próbálták megfejteni, hogy ki és mi is lehet ez a bűvésztudós, vajon milyen területen aktiválhat. Nem volt könnyű senki számára sem ez a feladat, hiszen tudásukat, mint oly sok, a homályba vesző tudomány képviselőit is ugyanakkor, valamiféle misztika övezi körül. Nem lehet tudni honnan származik tudásuk, de azt sem, hogy mifelé tartanának.
Az obskurusság szinte kötelező ezekben a megközelítésekben.
Valójában egy keresésről beszélnénk ilyenkor. Valamit meg kell keresnünk, el kell jutnunk egy adott szintre, ahonnan be lehet látni az élet Egész terepét. Egyféle holizmus ami ilyenkor szóba kerül.
De mi ez a keresés? És nem utolsó sorban mi hajtja ilyenkor az alanyokat erre a keresésre?
Keresni kell majd mindent. Hiszen ha nem, akkor semmi sem adatik meg. A kierungok kihalása és Atlantisszal való kapcsolatuk c. remek opuszában pontosan rávilágít ennek a lényegére. A kierungok legalább olyan mitikus népnek tartották magukat, mint az atlantisziak. Csak utóbbiaknak szegényeknek az a sors jutott, amit mindenki ismer.
Miért kell elmerülni, teszi fel a kérdést a remek tudós és kitűnő filantropikus is egyben, amikor úgyis megtehetjük azt amit igazán szeretnénk? Miért kell folyton determinálódnia az emberi létezésnek, amikor magunk szabhatunk meg jobb és élhetőbb jövőt magunknak?
Mi a bűvésztudós, és mivel eszik?
Nos, ha egyértelműen szeretnénk a témát kivesézni, anélkül, hogy különösebb akadályokba ütköznénk az értelmezést illetően, annyit le kellene szögeznünk, hogy egy bűvésztudós igazi és remek ember. Ha székelyes megközelítést adnánk a definíciót illetően, akkor azt mondhatnánk, hogy derék emberek hada alkotja ezen tudóscsoportok zömét. Hiszen az a helyzet, hogy nem kevés képviselője van ennek a szociális szektornak.
Hogyan hatnak a szociális szektorra?
Nem akarnak hatalmat. Ezt a félreértést már az elején tisztázni kell, hiszen olyan hangok is fennakadtak a sajtó kietlen hálóin, amelyek úgy próbáltál beállítani ezeket az embereket (igen, nem vicc, ezek is emberek, ugyanúgy szükségleteik vannak!), mintha valamilyen előretolt idegen hatalom érdekeit szolgálnák alávaló hűséggel.
Női képviselői is vannak?
Igen, erre a kérdésre teljesen pozitív és affirmatív a válasz. A demokrácia és esélyegyenlőség teljes mértékben helyet talál magának a bűvésztudósok mozgalmában.
(folyt.köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése