Anus Arianus a kegyetlen és kíméletlen, melegeket gyűlölő enyhén neofastiszoidnak beállítható egyén úgy gondolta, hogy mégis arra vetemedik, megmondja a magáét az úgynevezett liberálisoknak. - Majd én nekimegyek valakinek, mint egy igazi tank! - fenyegetett naphosszat az ujjaival, és a tükör ilyenkor begörbült. Olybá tűnt, hogy a tükörnek van lelke, ami valamilyen fura oknál fogva felfogja ennek a torz figurának az emocionális kirohanásait. A tank, mint képzet teljesen elborította az agyát, ez volt az a tárgy ami a legplasztikusabban kifejezte hogyan viselkedne megfelelő körülmények között. A ház amelyben lakott mindenki háza volt abban az értelemben, hogy sokan jövevényeknek számítottak. Mindenki valahonnan érk
ezett, egy elhagyatott vidékről, volt olyan pedig, akit a sors szeszélye dobott ki magából, hogy aztán megfeneklett hajóként egy valamirevaló koralltömörülés alkalmi lakosa legyen. Anus Arianus pontosan ezeket az elméleteket nem kedvelte. Valami oknál fogva annyira marcangolta lelkének belsejét, hogy nem lehetett még lefogni sem. Rángatózott, volt rá példa, mesélték, hogy felugrott az előtte fekvő asztalra, onnan kezdett szónokolni, hogy ez így nem mehet tovább, és készüljenek fel a végső harcra. A végső harc jelentését szerencsére egy alkalmi hallgatóság sem értette, holott pedig elmondható, hogy sok helyen megfordult egy bizonyos tábort keresendő. Kereste azt a tábort, amit összeverbuválhatna, a feljebb felvázolt harc lebonyolításának reményében. Aztán újabb hangok érkeztek, miszerint kipurcant valamilyen harcban, ami részben az álma volt, mert mint följebb jeleztem csakis így képzelhette el az életét. Ugyanakkor az is kényes helyzetelemzés tárgyát képezheti, miszerint az ő elméjében az élet koncepciója egészen más definíció rendszerben érvényesül, mint az átlag embernél. Holott az átlagember is csak egy átmenetet képezhet a jövő irányába, és ezeket igenis jól bemagolta önmaga csalogatására. Az átlagember egy csökevénye a fejlődésnek és az evolúciónak.
Anus Arianus erre vidáman szellentett egyet. A szellentésének hangja enyhén megdobta a környező macskajajokat, melyeknek gazdái az éjszaka magányos didergésében kerestek menedéket maguknak. Anus Arianus kissé haldoklott ebben a magányban, és rossz közérzetére hivatkozva hazament. Az elfoglalt lakóház lakosai, az ablakok félig leeresztett redőnyei mögül lesték ahogyan a melegvadász hazatámolyog.
ezett, egy elhagyatott vidékről, volt olyan pedig, akit a sors szeszélye dobott ki magából, hogy aztán megfeneklett hajóként egy valamirevaló koralltömörülés alkalmi lakosa legyen. Anus Arianus pontosan ezeket az elméleteket nem kedvelte. Valami oknál fogva annyira marcangolta lelkének belsejét, hogy nem lehetett még lefogni sem. Rángatózott, volt rá példa, mesélték, hogy felugrott az előtte fekvő asztalra, onnan kezdett szónokolni, hogy ez így nem mehet tovább, és készüljenek fel a végső harcra. A végső harc jelentését szerencsére egy alkalmi hallgatóság sem értette, holott pedig elmondható, hogy sok helyen megfordult egy bizonyos tábort keresendő. Kereste azt a tábort, amit összeverbuválhatna, a feljebb felvázolt harc lebonyolításának reményében. Aztán újabb hangok érkeztek, miszerint kipurcant valamilyen harcban, ami részben az álma volt, mert mint följebb jeleztem csakis így képzelhette el az életét. Ugyanakkor az is kényes helyzetelemzés tárgyát képezheti, miszerint az ő elméjében az élet koncepciója egészen más definíció rendszerben érvényesül, mint az átlag embernél. Holott az átlagember is csak egy átmenetet képezhet a jövő irányába, és ezeket igenis jól bemagolta önmaga csalogatására. Az átlagember egy csökevénye a fejlődésnek és az evolúciónak. Anus Arianus erre vidáman szellentett egyet. A szellentésének hangja enyhén megdobta a környező macskajajokat, melyeknek gazdái az éjszaka magányos didergésében kerestek menedéket maguknak. Anus Arianus kissé haldoklott ebben a magányban, és rossz közérzetére hivatkozva hazament. Az elfoglalt lakóház lakosai, az ablakok félig leeresztett redőnyei mögül lesték ahogyan a melegvadász hazatámolyog.
(Anus Arianus copyrightja az öcsémet illeti nagymértékben.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése