Nő

Érosz és nő (dedikáció Janinak, Kobynak, Mananak, Csonginak, Ecsémnek, K.Attilának, de legfőképpen a nőknek akiket ismerek, és akikkel szorosabb ismeretségben vagyok)
Csak a nőről érdemes írni kérdem, hiszen minden további kísérlet csak szánalmas nyúlványa az életünknek. Amikor gyerek voltam, azaz a gyerekkor hűvös keretein belül vergődtem, akkor már éreztem, hogy ez egy olyan kapcsolat lesz, amit nem lesz olyan könnyű kihagyni, természetesen nem tudtam megfogalmazni miért. A szexuális érdeklődésem már az óvodában elkezdődött, amikor S.Péter óvitársammal egy Klári nevű, szintén a csoportban lévő lányra pályáztunk. És kérem szépen megosztottuk a birtoklási mániánkat! Nem versengtünk, valami miatt, talán a gyerekkori cimboraság ennél fontosabb volt, de az is lehet, hogy a lány megbírt mindkettőnket. Egy igazi Nő sok mindent megbír.

Természetesen vannak szánalmas nők is, ahogyan vannak szánalmas férfiak is. Akik valami miatt elindulnak egy olyan irányba ami nem kényelmes nekik, emiatt egyfolytában vetítenek. Ha nem tetszik nekik valami, akkor ezt úgy osztják be, hogy az a másik félnek a hibája. Holott ez sokszor nem így van. Van olyan, hogy az élet a saját medrében halad. És emiatt pedig nézeteltérések alakulhatnak ki, azért mert ki hogyan szervezi meg az életét. És ha az egyik félnek nem tetszik, akkor vetít, mert mit tehet szegény?

Én még mindig azt vallom, hogy majd mindenki szeretne boldogulni. Ez bármennyire naivnak is tűnik, így első látásra, szerintem benne rejlik az ami az élet lényegiségét magába foglalja. Úgy vélem, hogy egyetemes törvénynek lehet elfogadni, hiszen kevesen vannak azok, akik a saját boldogságukra törnek. Természetesen vannak olyanok, akik másokra telepednek a saját boldogság igényük kielégítésekor, azaz a mások boldogtalanságára építik a saját boldogságukat. Ilyen az agresszivitás is. Nem kenyerem, és remélem sosem sajátítom el ezt a nézőpontot. Néha persze felpaprikázódom, de az mégsem az igazi és veretes agresszivitás.

Nem nagyon érdekelnek mostanában a filozófiai megközelítések. Szép volt az éroszról szóló tan, azzal a megjegyzéssel, hogy nem mondtam le ezeknek a további felkutatásáról. Tudom, hogy vannak olyan gyönyörű írások, amelyek a paradicsomi létezésről szólnak, és ezt nem egyértelműen bibliai megközelítésben kell érteni. Ezt a francia filozófia megteszi, többek között Pascal Bruckner is, de szerintem azok a jók, amelyek irodalmilag nyilvánulnak meg a saját tollából.
(Sajnos nem találom a hangnemet ebben a témakörben a mai napon, csak az ötlet buggyant fel, többet és mélyebben kellene belemenni, de egyelőre a technikai malőr nem hagy nyugton, hangszer után kell menni, azaz megint úton kell lennem. Remélem majd folytatom.)