Legalább tudott érvelni valami mellett, és fel tudta vázolni a kívánt programot.
Nem tudom, hogy mikor érek majd el oda, hogy meg tudjam érteni az emberi nemnek, vagy fajnak a lényegi minőségeit. Valószínűleg én lennék ostoba. Ez lenne az egyik verzió. De valami azt sugallja, hogy mégsem ebben vagyok, nem én vagyok ennek a verziónak a hérosza.
Ezt majdnem
százasra állítom.A baj valahol ott kezdődik - és most nem morál szempontjából beszélek, ismétlem még mindig -, hogy nem tudjuk vállalni azt, hogy fajankók vagyunk. Ezt ha pallérozattabban fogalmazok, ekként mondom. De ha durva lennék, és miért ne lennék az, akkor azt mondom, hogy gecik.
Persze lenne egy kis értelmezésbeli kitérőm ehhez, Vörös Balázs alapján, aki állította, hogy a székely főnemességnek annak idején egy titulusa volt ez: a geci. Tehát valamilyen arisztokratikus vonást hordoz magában. Nem tudtam teljesen ledokumentálni ezt az információt, de egyelőre elhiszem neki, és ezerrel vigyorgok ilyenkor.
Mert én egy geci vagyok, az arisztokratikus alapból.
És vállalom is. Úgyhogy akinek ez nem teszik, az bekaphatja.
És méghozzá tőből.
2 megjegyzés:
getzi :)
Azt hiszem igazad van, az eredeti fonetikájában és etimológiájában, vagy mifene.:)
Megjegyzés küldése