A feldmári leválás

Feldmár András könyvét böngésztem át alaposan a nyár végén, a Tudatállapotok szivárványa c. kötetét. Voltak délutánjaim, amikor nem volt semmi különlegesebb programom, és akkor kellemes útitársként szegődött mellém. Ekkor még Székelyföld lankás tájain otthonoskodtam, ott vendégeskedtem a zenészbarátaimnál, és amikor nem kellett valahol muzsikálni, vagy éppen felvételt sem kellett készíteni, hát megpróbáltam felfedezni azokat a rejtelmeket amiket az emberi psziché ki tud termelni magából. Mert azért van egypár, ebben megegyezhetünk.

Már egy fénymásolt kivonatot annak idején olvastam, egyik kedves barátném passzolta át, hadd fésülgessem. És akkor hamar át is verekedtem magam rajta, ugyanakkor néhány gondolat akkor is megfogott. Most mivel jóval pontosabban, és nem utolsó sorban analitikusabban tudtam belemenni, már nemcsak az eredetiségét tudtam értékelni, hanem éppen azt ahogyan merészen okoskodik olyan lényegi gondolatokon, vagy problémákon, amelyeket nem szívesen „veséz ki” a kortárs pszichológia vagy pszichiátria. Miért nem? Azért, meglátásom szerint, mert tabu témákat kezel, ugyanakkor azért is, mert egyféle ellen-pszichológiát művel ő, és anti-pszichiátriát is.

Az ajánlás

Mit kell kiagyalni ahhoz, hogy jól működjenek a dolgok, tehetné fel a kérdést az alkalmi olvasó. Hát azt, hogy valamit bekapjon. De mit? Nem egyebet, mint LSD-t, no nem nagy adagokban, csak éppen módjával. És akkor minden megoldódik? Nem, nem garantált a siker, de tudatmódosítás mindenképpen létrejön. Továbbá ajánlja a settinget, azaz az olyan társaságot ahol otthonosan érzi magát a kísérletezgető, ahol nem idegen a mellette lévő ember. Ahol feloldódhat, toldhatná meg valaki.

A sajátom

Azért is jutott eszembe ilyesmi, mert érzem, hogy én sem tudok teljes mértékben feloldódni olyan helyzetekben, amikor búcsúzni kell valakiktől. Feldmárnak is ez a problémája oly sokszor, saját állítása szerint. Látszólag banális ez a kis cselekmény az életünkben, de azért mégsem. Azért nem, folytatom, hiszen az elválás, az a valamiről való leválás is egyben. A leválás pedig fájdalmas. Csak gondoljunk az olyan egyszerűbb esetekre amikor egy szeretett barátunktól búcsúzunk el egypár hétre, vagy annál szívszorítóbb helyzetekre, mint amikor a szerelmünktől búcsúzunk el, netán pedig olyankor amikor valakitől örökre szakadunk el. Milyen is ez? Milyen kísérő érzések járnak ezzel együtt?

Nos, mit is jelent a leválás? A leválás az egynek a kettéhasadása. A kettéválás pedig megosztottság. Az pedig már majdnem tudathasadás. Illetve az ezzel járó érzés, ami nem egyértelműen tudathasadás, csak egy hasonló érzés.

De ezt is meg kell élni olykor, nem lehet mindig bent cserkészni a paradicsomban.