A Kundera-féle történet amivel a napokban kedveskedett a világsajtó egy kissé elborítja az elmémet, valamilyen nem várt irányba indulok el okfejtéseimet felülvizsgálandó. Nem olvastam el mindent tőle, de nagyrészét talán igen.
Nem tud az agyamba férni, hogy kollaboráns lett volna, vagy esetleg valakit besúgott volna. Egyszerűen nem fér a fejembe, az elmém engedetlenkedik. Az a nagy gyanúm, hogy vannak olyanok akik mindenáron besároznának majd mindenkit ha lehetőségük kínálkozik ezt megcselekedni.
Ha hívő lennék, akkor azt mondanám, hogy az Ördög műve, és fáradhatatlanságában ezt cselekszi.
De nem vagyok. Igy tehát azt mondom, hogy az emberi természet a legaljasabb mélységekre is képes, ha frusztrálva érzi magát, és ha azt látja, hogy vannak valakik akik valamit elértek az életben. Ez ilyen, és nem tudom, hogy egyáltalán érdemes ezen töprengeni.
Ha az ember továbbra is napi teendőit végzi, avagy teszi a dolgát, akkor az rendjén lenne.
Természetesen rettenetesen szomorú ha a vérengzők elindulnak.
De sajnos benne van a pakliban. Ezt be kell látni.
Ilyen napok vannak mostanában, és én is naponta csalódok emberekben. Valószínűleg bennem is csalódnak egypáran, aminek nem örülök egyrészt.
Másrészt annak örülök, hogy olyanok csalódnak bennem, akik azt hiszik, hogy máris megadtam magam.
Ami nem öl meg, az megerősít, ahogyan a jó öreg Nietzsche mondaná.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése