A nőstény felvinnyogott, és ebben nyögésben volt valami ami a párzás aktusának egy bizonyos fájdalmát hordozta magában. Szétszórta tekintetét minden irányba, mintha kapaszkodót keresne, valami olyasmit ami visszaadhatná azt a stabilitást, ahonnan elindult még szűz korából. Most már nagylánynak nevezhette magát, igaz az is, hogy a domináns hímet célozta meg a közös mulatságokon, ezeken a dionüszoszi mámorestéken. Ilyenkor nagyon figyelt arra, már-már fóbiás merevséggel, hogy mozdulatai a lehető legtökéletesebbek legyenek, hogy annak a hímnek a figyelme csak rá terelődjön, és még véletlenül sem jusson semmi sem egy másik rivális nősténynek. Nem lehet semmit sem a véletlenre bízni, ezt sokat hangoztatta a csoport nőstényei előtt is, a bizalmasabb estéken. De közben arra is ügyelt, hogy túlzottan senkit sem vegyen rá ezekre az okkult tudásokra, hiszen akkor a saját pozícióját veszítené el.
Mindent harcként értelmezett.
Mindent harcként értelmezett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése