Véget ért a novemberi Nunatak Band turnéja, amit többé-kevésbé eredményesnek könyvelhetek el. Volt itt mindenféle őrület, ami igenis szépséges a maga nemében, hiszen csak úgy érdemes élni, ha mindent belead az ember, vagy ha felül az Őrültek Szekerére. Egy kissé klisészerűen hangzik, nem is mondom, na de mégis mondjam tovább.
Szóval egy rakás fellépés, koncert ebben a hónapban, miegymás.
És még azt is megéltem amit meg kell élni, a csendet. Annak a csendnek a magányát, pontosabban fogalmazva az egyedüllét bájos erejét, ami már majdnem szakrális magasztosságot követel magának. De ne nagyzoljak, ne vágjak elébe.
Ez a momentum Besenyőn következett be, életem egy különleges állomásán, ahonnan az egész csapat csak úgy továbbállt. Én már nem mentem velük, pihenni szerettem volna. És valahogyan bejött. Olyan volt, valahogyan ekként is értelmezem, mintha a természet szanatóriumában találtam volna magam. Hatalmas csend - nem éppen az abszolút értelemben, és Cage erről szépen érvelt - no de, ez a "majdnem csend" rejtelmes mélységeket követelt magának. A tudatom mindent kivetített magából, mindent amire érdemes volt reflektálni. A téli táj, a besenyői tóval a háttérben, telehintve egy rakás újonnan épített menedékházzal, szóval ez már buzgó figyelmességet követelt. A belső figyelmet. Hogy merre tart az ember.
Szóval egy rakás fellépés, koncert ebben a hónapban, miegymás.
És még azt is megéltem amit meg kell élni, a csendet. Annak a csendnek a magányát, pontosabban fogalmazva az egyedüllét bájos erejét, ami már majdnem szakrális magasztosságot követel magának. De ne nagyzoljak, ne vágjak elébe.
Ez a momentum Besenyőn következett be, életem egy különleges állomásán, ahonnan az egész csapat csak úgy továbbállt. Én már nem mentem velük, pihenni szerettem volna. És valahogyan bejött. Olyan volt, valahogyan ekként is értelmezem, mintha a természet szanatóriumában találtam volna magam. Hatalmas csend - nem éppen az abszolút értelemben, és Cage erről szépen érvelt - no de, ez a "majdnem csend" rejtelmes mélységeket követelt magának. A tudatom mindent kivetített magából, mindent amire érdemes volt reflektálni. A téli táj, a besenyői tóval a háttérben, telehintve egy rakás újonnan épített menedékházzal, szóval ez már buzgó figyelmességet követelt. A belső figyelmet. Hogy merre tart az ember.
No de. Ne legyek megint amolyan álságos, hogy azt állítsam be, miszerint mélyre tudok nézni. Holott olykor sikerül is. Olyankor is amikor társaságban hallgatok, pontosabban figyelek. De ez a turné kihozta azt az énemet is, ami a szórakoztató portréjával vegyül, trendiként fogalmazva az entertainer figuráját. (Volt melléfogás is, azt egy kissé később jegyzetelem. Ezzel cseszegetett a társaság kb két álló napig, de akkor is megérte egy bizonyos beállításban.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése